Filmvilág, 1993 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
TITO ÉS ÉN Tito i ja — francia—szerb, 1992. Irta és rendezte: Goran Markovié. Kép: Radoslav Vladic. Zene: Zoran Simjanovic. Szereplők: Dimitrie Vojnov (Zoran), Lazar Ristovski (Raja), Anica Dobra (Zoran anyja), Predrag Manojlovic (Zoran apja), Ljiljana Dragutinovic (A nagynéni), Bogdan Diklic (A nagybácsi), Vesna Trivalic (A tanítónő), Voja Brajovié (Tito). Gyártó: Tramontana — Terra — Magda Productions. Forgalmazó: Magyar Filmintézet. Feliratos. 110 perc. A gyerekek mindig figyelnek minket. Nemcsak a neorealizmusban és Vittorio De Sicánál; nemcsak Francois Truffaut-nál a Négyszáz csapásban, nemcsak Wojciech Marczewskinél a Hideglelésben, nemcsak Gárdos Péternél a Szamárköhögésben. Árgus szemekkel vizslatnak Goran Markovicnál is. 1954- ben, Belgrádban, egy szűkös lakásban miről álmodik egy tízéves fiú? Titóról és egy kislányról. Láttunk már ilyet: egy koraérett gyerek átlát a felnőttek kisszerűségén, hazugságain, megalkuvásain. Úgy kommentálja a velük töltött időt és eseményeket, ahogy fásult idegenvezető beszél holt kövekről. Fűvösen és méltóságteljes távolságtartással. Csak egy valaki nem fér bele a szülők—tanárok—undokrokonok rezervátumába: Tito marsall. Őt a szemtelenke fiú apja helyett is imádja. Mert akit a Teremtő néki atyjaként kijelölt, az oly esendő, oly szegény és oly ügyefogyott, hogy csak lesajnálni lehet. Goran Markovic 1992-ben forgatta múltfaggató filmjét. Ironizáló története akkor került a mozikba, amikor a szabadcsapatok már diadalittasan öldökölték egymást. Az az ország melynek félmúltjáról szól a film, megszűnt, s a mosoly is lehervadt azoknak az embereknek az ajkáról, akik utólag szívesen nevetnének a marsall-kultuszon. A történet amúgy sem fergeteges, félúton elfogyott a rendező ötlete, s főhőséből, a dundi pionírból próbál megélni, no meg az elmúlt tíz év legtehetségesebb színészéből, Predrag Manojlovicból. A Csak egyszer szeretünktől A papa szolgálati útra mentig ő játszott minden fontos exjugoszláv filmben. Koltai Ágnes CÉLKERESZTBEN In the Line of Fire — amerikai, 1993. Rendezte: Wolfgang Petersen. írta: Jeff Maguire. Kép: John Bailey. Zene: Ennio Morricone. Szereplők: Clint Eastwood (Frank Horrigan), John Malkovich (Mitch Leary), Rene Russo (Lilly Raines), Dylan McDermott (AI), Gary Cole (Bill), Fred Dalton Thompson (Harry), John Mahoney (Sam), Jim Curley (Az elnök). Gyártó: Columbia. Forgalmazó: Intercom. Feliratos. 129 perc. Ismét egy film, mely rögvest rükvercből indul: FBI-ügynök fején — csavarlazító nélkül is! — szorul a nejlonzacskó, ám ekkor Clint Eastwood előrántja Azt! Wolfgang Petersen technikás, erőnléttől duzzadó remekében — ez a változatosság kedvéért a tenger szintje felett,játszódik — még számtalanszor előveszik és elsütik századunk kultikus tárgyát, mely, legfőbb vetélytársával ellentétben, nem szaporít, hanem szelektál. Mi tagadás, ismét akad mit a vérbe aprítani: nagyfejűek véres cseppje éppúgy hull, mint aprójószágoké. Rájuk — hiába, ez a rendszertani hierarchia — még golyót sem pazarolnak: a korosodó vénleányok nyakát csillagszemű orgyilkosunk negédes mozdulattal tekeri ki. Itt érkeztünk el csonthéjas filmünk magvához: John Malkovich — ereje teljében lévő, ám lapátra tett brávó — kihasználatlanul maradt energiáit Clintünk lelki szadizásával és sötét tervezgetéssel éli ki. Mint mindig, az életcéljától megfosztott ember előtt két út áll: az alkohol (Parkánnal vagy szívószállal), illetve az elnökgyilkosság. Antisztatikus antihősünk mentes a káros és kisszerű szenvedélyektől — így a választás nem is lehet kétséges. De je Clint, a veterán ügynök, aki mellől Dallasban már kilőttek egy elnököt (őt spéciel nem Dzsokinak hívták). A végső összecsapás nevéhez illően csak a végén következik, de addig sem érdemes az időt odakint tölteni; sokat derülhetünk a magát elhízott Nirvana-rajongónak álcázó Malkovichon. Ám hiába a nyuszifaroknak álcázott selymes lóding, meg a dali fél pár plasztik pisztoly, a megkeseredett szakember végül mégis pofára esik. Tanulság: a szenvedély csak decis pohárban veszélytelen — vagy még úgy sem. Barotányi Zoltán 55