Filmvilág, 1998 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1998-10-01 / 10. szám

mai, titkos rejtekhelye egy víz­esés álcázta barlang, az öreg Róka elsődleges indítéka nem a régi idealista igazságvágy, hanem személyes bosszú egy húsz évvel korábban családja ellen elkövetett bűntettért, a két Antonio mester-tanítvány viszonya pedig a szokványos apa-fiú kapcsolat helyett in­kább Batman és Robin halvá­nyan homoerotikus harcostárs­barátságát idézi. Ráadásul a Zorro-páros ezúttal nem az el­nyomó királyi hatalom képvi­selőit, hanem a friss demokrá­cia vadhajtásait kényszerül le­nyesegetni: Mexikó újonnan jött függetlenségének káoszá­ban néhány régi káder össze­fog, hogy végrehajtsák az év­század aranyrablását, megká­rosítva az egész nemzetet. A rókából kopó lesz, a pénzéhes donokból pedig a Gotham-i keresztapák nagyapái, hiszen a képregény-rajzoló Bob Kane pontosan Los Angelesről min­tázta denevérjárta metropoli­szát. Martin Campbell rendező természetesen nem feledkezik meg a mozi-ősöknek kijáró tiszteletadásról sem: a szerepre minden szempontból kiváló Banderas, miközben a legen­dához felnőve bunkó desperadoból ne­mes kardforgatóvá fejlődik, egymás után ölti magára Fairbanks, Tyrone Powell majd Alain Delon Zorro-imidzsét, rövid retrospektív összefoglalót nyújtva a legnagyobb elődök alakításából; sőt a történetben felbukkan egy vérbő tangó­jelenet is, amely Rudolf Valentino híres bravúrját mintázza az Apokalipszis négy lovasából. Borges novellájában a költőt figyel­meztető tükör ugyanarra utal, mint a mexikói igazságosztó jele, amelyet ellen­feleibe karcol, akár egy aláírást kardpen­gével írt alkotásai végén: az igazi művész minden munkájában önmagát teremti újra. A korai Zorro elpusztításuk helyett saját képmására formálja ellenfeleit, a skarlát­­-bélyeg nem lealacsonyítja, in­kább megnemesíti a gonosz Garcia őr­mestereket. Fairbanks és Powell filmje nem véletlenül viseli ugyanazt a címet: Mark of Zorro [Zorro jele). Az 1998-as remake eredeti címe fél évszázaddal ké­sőbb alig tér el ettől: The Mask of Zorro [Zorro álarca). A változás érzékeltetésé­hez azonban egyetlen betű is elég: az al­kotó személyisége mára jelentőségét vesztette, ezúttal mindegy, kit takar a maszk, kizárólag a legenda a lényeg, amely bárkiből hőst csinálhat. A Tükör és a Maszk végén Ollán, a bárd harmadjára is visszatér a királyi pa­lotába. Egyetlen sort suttog az elképedt uralkodó fülébe, aki azonnal megaján­dékozza a legnagyobb jutalommal: egy tőrt nyújt át neki, felajánlva a halált, amelyet azután elkerülhetetlenül a hal­hatatlanság fog követni. Bár a számtalan feldolgozás között előfordult a Zorro the Gay Blade (Zorro, a vidám penge), ez a film pusztán a klasszikusok elkerülhetet­len látszat­végzetét, egy olcsó paródia­változatot takar. A Zorro álarca elkészül­te után most már óhatatlanul a követke­ző évszázadra vár, hogy — talán egyet­len tökéletes sorban — méltó módon el­temesse a Fekete Lovagot. □ ZORRO ÁLARCA (The Mask of Zorro) — ameri­kai, 1998. Rendezte: Martin Campbell. írta: Ted Elliott, Terry Rossio, David War. Kép: Phil Meheux. Látvány: Cecilia Montiei. Zene: James Horner. Szereplők: Antonio Banderas (Alejandro Murieta), Anthony Hopkins (Don Diego de la Ve­ga), Stuart Wilson (Don Rafael Montera kormány­zó), Catherine Zeta-Jones (Elena), Matt Letscher (Love kapitány). Gyártó: Amblin — Tri Star. For­galmazó: Intercom. Szinkronizált: 138 perc: „A rókából kopó lesz" (Martin Campbell: Zorro ál­arca — Antonio Banderas)

Next