Filmvilág, 2005 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2005-07-01 / 7. szám
mellett, mely cselekedetével biztosítja a folyamatosságot az első generációs női akcióhősök és a fiatal korosztály közt. A férfi figurákkal egyenrangú női karakterek a tradicionális kardjátékfilmekben bukkantak fel először, majd másfél évtized múltán leváltak, és külön iskolát alapítottak. A Girls With Guns (Csajok lőfegyverrel, azaz GWG) eredeti hongkongi zsáner, esszenciáját az erős, okos, cselekvőképes, szexi és gazdag fegyverarzenált birtokló, azt használni sem rest hölgyek adják. A sort Michelle Yeoh Yes, Madam című filmje (1985) nyitotta, melyben csodálatos amazonunk az amerikai származású, ám az érvényesülés útját Hongkongban meglelő harcművésszel, Cynthia Rothrockkal szövetkezett a hímnemű gengszterek móresre tanítása végett. A női rendőrtisztek párosa a GWG mozgalom prototípusává nemesedett, új, erőteljes és követendő modellt adva az utánuk jövők számára. Michelle Yeoh karrierje szempontjából kiváltképpen sorsfordítónak bizonyult a mozi, az elkövetkezendő húsz évben végig kemény hősnőket bíztak rá, és főszerepek sokaságában bizonyíthatta talentumát (a mérföldkövek: Butterfly and Sword, Wing Chun, A holnap markában, Tigris és sárkány). Néhány év alatt a GWG zsáner oly népszerűségre tett szert, hogy megesett, a producerek nem röstellték a túlzásig halmozni az efféle karaktereket: az 1993-ban bemutatott Heroic Trióban Michelle Yeoh, Maggie Cheung és Anita Mai szenzációs hármasa szolgálta az igazságtétel ügyét, az egy éven belül leforgatott folytatás pedig még stílusosabb, még kegyetlenebb és még sikeresebb filmnek bizonyult. Kay (Diane Keaton) a küszöbről leste ki, ahogy frissen behódolt vazallusai kezet csókolnak Michael Corleonénak (Al Pacino), ám a könyvtárszoba ajtaját egy figyelmes testőr behajtotta; a Szamuráj bérgyilkosát játszó Alain Delon legfeljebb alibi dolgában hagyatkozott a má sik nemre; Ginger (Sharon Stone) pénz sóvár ribancként ugrasztott a pályáta egymásnak a vegasi (Philip Ko: gengsztereket, ám az üzlet- Tüzes menetet illetően örökre tv- angyalok) datlan maradt. Még Francis Ford Coppola, Jean-Pierre Melville vagy Martin Scorsese a konfliktus forrásaként, avagy passzív áldozatként alkalmazott nőket a szervezett bűnözés világában játszódó filmekben, a hongkongi rendezők korántsem hitték, hogy kizárólag férfiak dolga lenne a maffiabiznisz. Az acélkemény, mégis szexi gengszterlány figurája — melyet a Kill Bill mutatott be a nyugati közönség számára —, évtizedes eleme a hongkongi filmkultúrának, remek példa erre a Wang Lung által rendezett Widow Warriors (1990), amely film a vendetta-zsáner parafrázisa, onnan nyit, ahol az amerikai klasszikusok zárnak. Adott az alvilági csoportok közti leszámolás, melyben a gyengébb család tagjai rendre odavesznek, így a vérbosszú ügyét hátramaradott özvegyeik és leányaik veszik kézbe. Elizabeth Lee, Chi Chun Ha és Kara Hűi szexi fekete ruhákat öltenek, fegyvert ragadnak, és könyörtelenül levadásszák a gyilkosokat, mígnem a hadjárat végén akarva-akaratlanul rájuk száll a hatalom (ha már említésre került, Tarantino majdan biztos forgat ilyen filmet). A gengszterlány-mozik legjelentősebb mozzanatait kiemelve, Sandra Ng a Portland Street Blues-ban alakított feltörekvő triádkatonát (1998), Yukari Oshima az Angel című filmben egy drogkartell fejét játszotta (1987), a két mozi bemutatása közt eltelt időben pedig — többek közt — az Anita Mai által alakított, pokolian vonzó bandavezér okította fegyverkezelésre és általános bűnözéstani ismeretekre a híres Chow-Yun Fat-et a Better Tomorrow trilógiát záró darabban (1989). „Hallom, te lettél a Triád főnöke" — mondja Tun (Kristy Yeung) Sup Sum Mui-nak (Sandra Ng) a Portland Street Blues című maffiadrámában; „Akciót akarok!", követeli hangosan Yukari Oshima; „Magam végzem a kaszkadőrmunkát", közli öntudatosan Michelle Yeoh. A kelet lányai vállalták a kemény szerepeket és a fizikai kockázatot, így érték el, hogy egyenrangú félként játszhassanak a férfiak mellett, hogy komolyan számoljanak velük a forgatókönyvírók. S bár évtizedekbe tellett, végül Hollywood is elfogadta, hogy nem feltétlen szükséges kizárólag pasikra bízni a fegyveres vagy pusztakezes harc által véghezvitt érdekharmonizáció problémás folyamatát, az ármány és az erőszak nem a férfiak kiváltsága, a cselekvő női karakterek pedig olyan izgalmakat hoznak, mely vonzza a közönséget. Sajnálatos módon a hongkongi filmipar aranykora már elketyegett, s miután Kína rátolatott a hajdani brit gyarmatra, új helyzet támadt: a helyi filmipar összezsugorodott, az eredeti lelemények viseletes közhelyekké koptak, sok panasz van a romló minőségre, nemkülönben kiváló rendezők igazoltak át az óceánon túlra. Az úttörők öröksége azonban a mai napig él, az új generáció csillagai — Vicki Zhao, Maggie Q, Zhang Ziyi, Shu Qi — pedig remélhetőleg tovább gazdagítják a wuxia és a GWG műfajok mitológiáját, igazolva Jean-Luc Godard mondását, miszerint „nincs többre szükség egy mozihoz, mint egy lányra és egy fegyverre". □ „Szabad FILMVILÁG 2005/71/