Filológiai Közlöny – XXXV. évfolyam – 1989.
2. szám - Tanulmányok - Sárközy Péter: Olasz elemek a XVIII. századvégi magyar műveltségben
szági körútra. (A La clemenza di Tito magyar bemutatójára 1806. április 24-én került sor Kolozsvárott, Bánffy György kormányzó nevenapja tiszteletére Kocsi Patkó János címszereplésével, a Temistocle bemutatójára pedig 1806. augusztus 5-én Marosvásárhelyen gróf Gyulay Ignác horvát báni kinevezése alkalmából. A két darab bemutatásának következő bemutatóinak színhelye Szeged és Debrecen voltak. A Clemenza di Tito-t Pergő Celesztin erdélyi színtársulata mutatja újra be 1810-ben Kolozsvárott, a darab utolsó előadásáról 1824-ből (Pápa, Kilényi Dávid színtársulata) van tudomásunk. A Themisztokles Kazinczy fordításában 1813-ban kerül bemutatásra a Pesti Magyar Színtársulat előadásában. A 1819. évi pesti bemutatón a darab Themisztoklész avagy a hazaszeretet hatalma címmel szerepelt, női főszerepben Dérynével. Nem kevésbé volt célzatos a darab 1835. évi kassai bemutatója, Pergő Celesztin színtársulata előadásában az ifjabb Wesselényi Miklós perbefogása idején. A darab utolsó előadására 1841. november 16-án került sor (de valószínűleg nem Kazinczy, hanem báró Jósika János 1804-es fordításában) Kolozsvárott a híres pesti színészek, Fáncsy Lajos és Laborfalvy Róza vendégszereplése alkalmával. E rövid — és távolról sem teljes — színháztörténeti kitekintés alapján is megállapítható, hogy Metastasio magyarországi fortunája semmiképp sem zárható le a XVIII. század utolsó harmadában. Az igazi, a termékeny átvétel, és a színpadi siker időszaka a századforduló és a XIX. század első két évtizede volt. Ekkor azonban a metastasici klasszicizmust felváltja a Shakespeare színház és a romantikus nemzeti színjátszás. A századforduló magyarországi olasz irodalmi hatásainak elemzésekor feltétlenül külön fejezetet érdemelne Csokonai Vitéz Mihály 1790—1795 közötti fordítói gyakorlata. Szauder József jogosan tartja Csokonai Metastasio-fordításait és a fordításgyakorlat eredményeit összegző önálló pásztor-regényt, a Csókokat ,,a két nemzet kultúrája közti kapcsolatok legtermékenyebb mozzanatának"23, melyhez csak annyit tennék hozzá, hogy a Kazinczyhoz írt 1802. évi levele tanúsága szerint Csokonai élete végéig folytatta olasz irodalmi tanulmányait, és egész költészetére jellemző Az ember, a poézis első tárgyában tett kijelentése: ,,Az olasz negédes kertjében szedtem drága narancsokat". Azt a tételt, hogy a századvégi bécsi kultúra nemcsak a német és francia irodalom és ízlés közép-kelet-európai közvetítője volt, hanem egyúttal utat nyitott az egész európai kultúra, és ezen belül a sajátos olasz ízlés felé is, melynek meghatározói ekkor az Itáliában élő Winckelmann és Mengs, a századvég olasz festői, Canaletto és Bellotto, valamint a szobrász Antonio Canova voltak, talán legkézzelfoghatóbban Kazinczy Ferenc példájával lehet igazolni. Kazinczy németes műveltségeszménye, kötődése a jozefinista művelődési programhoz, köztudomású, és az is egyértelmű, hogy nyelvújító és stílusteremtő programját elsősorban a német irodalom Lessingtől és Gessnerrtől Goetheig vezető vonulata alapján kívánta megvalósítani. Ugyanakkor nem lehet elsiklani afelett sem, hogy Kazinczy sajátos neoklasszicista ízlésének kiformálódásában nemcsak a német irodalomnak volt része, hanem hasonlóképp komoly szerepet kapott benne az olasz neoklasszicizmus művészete is. A magyar szakirodalomban elsőként Bán Imre hívta fel a figyelmet arra, hogy ,,a Tövisek és Virágok esztétikájának létrejöttében lényegesebb szerepe van Palladiónak, Winckelmannak, Canovának vagy Thorwaldsennek, mint bárminemű irodalmi Szauder J.: Csokonai és Metastasio. — In: Uo.: Az éj és a csillagok. Budapest 1980. 152. 1.