Magyar Filozófiai Szemle, 1970
1. szám - Ludassy Mária: Helvétius kortárs kritikusai. I.
HELVETIUS KORTÁRS KRITIKUSAI I. A „DE L'ESPRIT" VITÁJA LUDASSY MÁRIA „Az elégetés nem felelet." (Rousseau) Voltaire „margináliái", melyek Rousseau szinte minden művét végigkísérik, Helvétius kötetnyi megjegyzése, melyet Montesquieu munkáit olvasva írt, Rousseau ideológiatörténetileg is rendkívül fontos vallomásai a „filozófusokkal" folytatott vitáiról, s végül Diderot csaknem kétszáz oldalas kritikai kommentárja a helvétiusi „De ГНоште" lapjai szélén többet jelentenek, mint egyszerűen a felvilágosodáson belüli különbségek kifejezéseit. Egy kritikai programjában egységes filozófiai mozgalom — s kevés kivétellel e „negatív" egység tudatában levő filozófusok — azon felismerését tükrözik, hogy az uralkodó politikai és ideológiai hatalmakat egyaránt tagadó, s ez uralkodó hatalmasságok által többé-kevésbé egyformán megtagadott eszmeáramlat igen különböző, sőt ellentétes válaszokat, megoldásokat adhat a filozófia fő kérdéseire, s főleg arra a nem tisztán elméleti kérdésre, hogy milyen az a társadalmipolitikai és erkölcsi eszmény, amely nem az ancien régime, s kik és hogyan hivatottak realizálni ez ideálokat. A felvilágosítók többsége tudatosan törekedett arra, hogy a belső ellentétek explicit alakra hozása ellenére erősítse a kifelé való egységet, a pozitív filozófiai (és politikai) program ellentéteit a régi rendre és filozófiai rendszerekre mondott „NEM" egységes ellenzékisége közös nevezőjére hozva, mivel mikor a jezsuiták és janzenisták, a Parlament és a Sorbonne egymást túllicitálva támadja — s korántsem kizárólag eszmei fegyverekkel — a ,,pilosophe"-okat, a felvilágosítók egységfrontja fontosabb, mint a teoretikusan talán termékenyebb filozófiai viták éles exponálása, az elvi ellentétek bevallása és végiggondolása. Természetesen sem az ellenzékiség egysége, sem a pozitív program körvonalazása kapcsán kibontakozó differenciáció, majd dezintegráció nem köthető kizárólag a felvilágosodás mondjuk 1750 előtti, ill. utáni korszakához; a kezdettől kialakult egységfront (mely „objektíve", történelmi-társadalmi hatását tekintve volt leginkább egy erő) is concordia discors volt; és a felvilágosodás felbomlási folyamatában (melynek forrpontja a jakobinus vezetők politikailag szankcionált ideológiai állásfoglalása) is reális integráció maradt. A legnagyobb centrifugális erő kétségkívül azon felismerés kimondása volt, hogy az angol valóság reprezentálta képviseleti demokrácia nem érdemli meg az Ést Állama nevet; általánosabban: az idealizálásig igenelt polgári fejlődés megtagad, feláldoz stb. olyan értékeket, emberi-erkölcsi lehetőségeket is, melyek elvesztésén nemcsak a régi rend hívei kesereghetnek. A polgárság hatalmi harcát támogató azon eszmei fegyverek, melyeket éppen a felvilágosodás tökéletesített, sorra csődöt mondtak vagy visszafelé sültek el, sőt hatalomra jutván rendőri szolgálatra osztattak be. Az az ideológia, mely az ember természetes vágyait, az emberi autonómiát és racionalitást biztosító társadalmi „környezetért" (vagy Magyar Filozófiai Szemle