Magyar Filozófiai Szemle, 1975
3–4. szám - Pozsgay Imre: A filozófia néhány kérdése a XI. kongresszus után
a bennük lezajló folyamatok elméleti megragadásához a különböző társadalomtudományokban felhalmozott hatalmas empirikus és teoretikus ismeretanyagra lehet támaszkodni. A történettudománnyal, a közgazdaságtannal és a szociológiával együttműködve megoldható például az a kérdés, hogy a szocializmusban a munka milyen gazdasági, hatalmi-politikai, ideológiai, erkölcsi közvetítéseken keresztül válik társadalmi szükségletet kielégítő tevékenységgé, hogyan alakítja magát a szükségletek rendszerét, hogyan válik maga is egyre inkább szükségletté, s az eszköz és cél egységévé. (Hogyan erősödhet ez a folyamat olyan társadalmi-termelési feltételek között, ahol a munka általában még nem kommunista jellegű, s ahol még sokaknak nem válhatott szükségletévé.) A marxista-leninista filozófiának kidolgozott, a változó valóságot követni képes, új összefüggéseket új fogalmakkal kifejező fogalomrendszere és módszere van, amelynek segítségével — a történelmi folyamatokhoz és cselekvéshez kötődve, tehát nem spekulatív úton — képes megoldani az adott kérdéseket. Különösen fontos ezt a tulajdonságot megfelelően felhasználni ott, ahol az érdekek és vélt érdekek prizmájában leginkább megtörhet a valóság képe: a politika és az ideológia szférájában. A kongresszus a politikai viszonyok, az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztéséről rendkívül fontos határozatokat hozott. A programnyilatkozatban olvashatjuk: „Társadalmunk szocialista fejlődése során, az osztályok közötti különbségek csökkenésével erősödnek a szocialista állam össznépi vonásai. A fejlett szocialista társadalom megteremtésével a proletárdiktatúra állama fokozatosan össznépi szocialista állammá alakul át, amelynek vezető ereje a munkásosztály marad. A fejlett szocialista társadalomban mind teljesebben kibontakoznak és fejlődnek a kommunista társadalmi önkormányzat elemei." A Központi Bizottság beszámolójában hangzott el, hogy a „szocialista demokrácia társadalmunk fejlettségének lényeges mutatója", amit a kongresszus határozata konkrétabban úgy fejez ki, hogy „Népi hatalmunk annál erősebb, minél nagyobb támogatást kap a tömegektől, minél szélesebb körű és minél mélyebb a szocialista demokrácia." Eszerint a szocialista demokrácia intézményeinek, gyakorlatának színvonala a társadalom fejlettségének egyik mércéje, vagyis nem csupán termelési mutatók és a termelési viszonyok jelzik a társadalmi fejlődést. P. N. Fedoszejev már idézett tanulmányában ugyanerre utalt, amikor azt írta, hogy ,, . . . a szocializmus fejlettségi kritériumainak meghatározásánál nem szabad csupán egyes mutatókból, mondjuk a termelőerőkből vagy a munkatermelékenységből kiindulni". A szocialista demokrácia ebben a megvilágításban nem olyan hatalom, amit engedményként adnak a népnek, hanem maga a szocialista hatalom, amely annál erősebb, minél több a közéletben aktívan résztvevő, elkötelezett felelős állampolgárok száma. A szocialista demokrácia így sorolható be a szocializmus fejlettségét mutató kritériumok komplex rendszerébe. Az életmód, a kultúra, az ideológia kérdései közül a legnagyobb figyelmet azokra az összefüggésekre kell fordítanunk, amelyek előbbre viszik a szocialista közösségek fejlődését, a társadalmi tudat és magatartás átalakulását. Ki kell használnunk azt az előnyt , amely még a gazdaságilag legfejlettebb tőkés- 4 Uo. 200. 506. 75., 162. 6 „Társadalmi Szemle", 1975/2. 42.