Magyar Filozófiai Szemle, 1983

2. szám - Szemle - Klima Gyula: Eva Picardi: Assertibility and Truth – A Study of Fregean Themes

EVA PICARDI: ASSERTIBILITY AND TRUTH - A STUDY OF FREGEAN THEMES KLIMA GYULA Eva Picardi könyve egy alapvető fregei dis­tinkcióval, és annak logikai, szemantikai és nyelv­filozófiai implikációival foglalkozik. A distinkció alapja a következő: egy kijelen­tés, függetlenül attól, hogy állítjuk-e vagy sem, ugyanaz a kijelentés marad, az, hogy a kijelentést állítjuk vagy sem, nem változtat a kijelentés értel­mén (Simn, sense). Ha ugyanis nem így lenne, akkor az összes modus ponens szerkezetű érvelé­sünk fallacia aequivocationist tartalmazna, azaz, egyetlen ilyen érvelés sem lenne logikailag érvé­nyes, ami pedig nem igaz. Például a következő érvelés nyilvánvalóan korrekt: 1. Ha esik az eső, akkor nedves lesz az út. 2. Esik az eső. Tehát ned­ves lesz az út. Az „Esik az eső" kijelentésnek ahhoz, hogy az érvelés korrekt lehessen, természetesen ugyan­abban az értelemben kell szerepelnie mindkét premisszában. De ezt a kijelentést csak a 2. pre­missza állítja, az 1. premissza állításával nyilván nem állítjuk, hogy esik az eső. A kijelentés értel­mén tehát semmit nem változtat az, hogy állít­juk-e vagy sem, így értelmes megkülönböztetni a kijelentés értelmét (Sinn, sense) attól az „asszer­torikus erőtől" (Behauptungskraft, assertoric force), amellyel a 2. premisszában előadjuk. Ez a bizonyos sense-force megkülönböztetés tehát Eva Picardi könyvének tárgya, valamint ezen túlmutató vizsgálódásainak kiindulópontja. A könyv első része (The place of assertion in Frege's philosophy) Frege ide vonatkozó (meg­lehetősen szórványos) megjegyzéseinek elemzésé­vel és e megjegyzéseknek a fregei életműben elfoglalt helyével foglalkozik. A szerző tudatosan hangsúlyozza Frege gon­dolatainak diszkontinuitását. Elemzi azt a folya­matot, amely, szoros összefüggésben Frege jelen­tés-elméletének változásával, végül is a sense-force distinkció általánosabb felfogásához vezetett. E felfogásban az asszertorikus erő mellé fölsora­kozik az interrogatív erő is, amennyiben ti. Frege szerint (l. pl. a „Der Gedanke" c. cikkét) egy eldöntendő kérdés is ugyanazt a gondolati tartal­mat hordozza, mint a megfelelő állítás, csak más az a mód, ahogy erre az egyik, illetve a másik vonatkozik. A szerző ehhez hasonló módon elemez más beszédaktusokat is, mint pl. a kérést, ígéretet vagy a parancsot. A sense-force distinkció ilyen tág értelmezése mellett azonban feltétlenül szükséges, hogy a megkülönböztetés tagjai önállóan is azono­síthatóak legyenek. Fölvetődik tehát a kérdés: mi az a bizonyos értelem vagy gondolati tartalom, ami azonos lehet egy állításban, egy eldöntendő kér­désben vagy akár egy parancsban? A kérdés meglehetősen plauzibilis meg­közelítésének tűnik a következő. Vegyük pl. ezt a három mondatot: „Az ajtó csukva van.", „Csukva van az ajtó? ", „Csukd be az ajtót!". A három mondat észrevehetően egy közös gondolati tartal­mat hordoz: valami módon mind a három arra a szituációra vonatkozik, hogy az ajtó csukva van. De az elsővel állítjuk, hogy ez a szituáció fönnáll, vagyis hogy igaz az, hogy az ajtó csukva van, a másodikkal információt kérünk arra vonat­kozóan, hogy ez igaz-e, a harmadikkal pedig el akarjuk érni, hogy ez igaz legyen. Látható tehát, hogy ebben a megközelítésben kulcsfontosságú a kérdéses gondolati tartalmat kifejező kijelentés igazsága. De vajon szükség­szerű-e az igazság fogalmának ez a prioritása a leg­különbözőbb beszéd-aktusok elemzésében? Tényleg ez-e az egyetlen lehetséges megközelítési módja a fölvetett kérdésnek? Hiszen gyakran teszünk olyan állításokat is, amelyekkel kapcso­latban az igazság, ill. hamisság kérdése legalábbis nem egyértelmű. Ilyenek az „üres neveket" (empty names) tartalmazó állítások, amelyekben ti. a referáló kifejezés nem jelöl meg semmit. A könyv második része (Assertion and empty names) az ilyen típusú állítások problematikájával foglalkozik. A szerző Frege, Strawson és Austin álláspont­ját veszi szemügyre a kérdés kezelésében. Az elemzés konklúziója szerint egy kijelentés igaz­ság­feltételei (truth-conditions) nem esnek egybe állíthatóságának feltételeivel (assertibility­ con­ditions), habár ezek nem elemezhetők egymástól függetlenül. Egy kijelentés állíthatóságának elem­zéséhez nem annyira az igazi hamis, mint inkább az ezt magában foglaló korrekt-inkorrekt kate­góriapár szolgálhat alapul. A könyv harmadik része (Sense and force) a sense-force distinkció tagjainak azonosíthatóságá­val kapcsolatos problémákat taglalja. Jóllehet úgy tűnik, nem adhatók általános kritériumok a dis­tinkció tagjainak azonosítására, azonban a dis-

Next