Magyar Filozófiai Szemle, 1983
2. szám - Szemle - Klima Gyula: Eva Picardi: Assertibility and Truth – A Study of Fregean Themes
EVA PICARDI: ASSERTIBILITY AND TRUTH - A STUDY OF FREGEAN THEMES KLIMA GYULA Eva Picardi könyve egy alapvető fregei distinkcióval, és annak logikai, szemantikai és nyelvfilozófiai implikációival foglalkozik. A distinkció alapja a következő: egy kijelentés, függetlenül attól, hogy állítjuk-e vagy sem, ugyanaz a kijelentés marad, az, hogy a kijelentést állítjuk vagy sem, nem változtat a kijelentés értelmén (Simn, sense). Ha ugyanis nem így lenne, akkor az összes modus ponens szerkezetű érvelésünk fallacia aequivocationist tartalmazna, azaz, egyetlen ilyen érvelés sem lenne logikailag érvényes, ami pedig nem igaz. Például a következő érvelés nyilvánvalóan korrekt: 1. Ha esik az eső, akkor nedves lesz az út. 2. Esik az eső. Tehát nedves lesz az út. Az „Esik az eső" kijelentésnek ahhoz, hogy az érvelés korrekt lehessen, természetesen ugyanabban az értelemben kell szerepelnie mindkét premisszában. De ezt a kijelentést csak a 2. premissza állítja, az 1. premissza állításával nyilván nem állítjuk, hogy esik az eső. A kijelentés értelmén tehát semmit nem változtat az, hogy állítjuk-e vagy sem, így értelmes megkülönböztetni a kijelentés értelmét (Sinn, sense) attól az „asszertorikus erőtől" (Behauptungskraft, assertoric force), amellyel a 2. premisszában előadjuk. Ez a bizonyos sense-force megkülönböztetés tehát Eva Picardi könyvének tárgya, valamint ezen túlmutató vizsgálódásainak kiindulópontja. A könyv első része (The place of assertion in Frege's philosophy) Frege ide vonatkozó (meglehetősen szórványos) megjegyzéseinek elemzésével és e megjegyzéseknek a fregei életműben elfoglalt helyével foglalkozik. A szerző tudatosan hangsúlyozza Frege gondolatainak diszkontinuitását. Elemzi azt a folyamatot, amely, szoros összefüggésben Frege jelentés-elméletének változásával, végül is a sense-force distinkció általánosabb felfogásához vezetett. E felfogásban az asszertorikus erő mellé fölsorakozik az interrogatív erő is, amennyiben ti. Frege szerint (l. pl. a „Der Gedanke" c. cikkét) egy eldöntendő kérdés is ugyanazt a gondolati tartalmat hordozza, mint a megfelelő állítás, csak más az a mód, ahogy erre az egyik, illetve a másik vonatkozik. A szerző ehhez hasonló módon elemez más beszédaktusokat is, mint pl. a kérést, ígéretet vagy a parancsot. A sense-force distinkció ilyen tág értelmezése mellett azonban feltétlenül szükséges, hogy a megkülönböztetés tagjai önállóan is azonosíthatóak legyenek. Fölvetődik tehát a kérdés: mi az a bizonyos értelem vagy gondolati tartalom, ami azonos lehet egy állításban, egy eldöntendő kérdésben vagy akár egy parancsban? A kérdés meglehetősen plauzibilis megközelítésének tűnik a következő. Vegyük pl. ezt a három mondatot: „Az ajtó csukva van.", „Csukva van az ajtó? ", „Csukd be az ajtót!". A három mondat észrevehetően egy közös gondolati tartalmat hordoz: valami módon mind a három arra a szituációra vonatkozik, hogy az ajtó csukva van. De az elsővel állítjuk, hogy ez a szituáció fönnáll, vagyis hogy igaz az, hogy az ajtó csukva van, a másodikkal információt kérünk arra vonatkozóan, hogy ez igaz-e, a harmadikkal pedig el akarjuk érni, hogy ez igaz legyen. Látható tehát, hogy ebben a megközelítésben kulcsfontosságú a kérdéses gondolati tartalmat kifejező kijelentés igazsága. De vajon szükségszerű-e az igazság fogalmának ez a prioritása a legkülönbözőbb beszéd-aktusok elemzésében? Tényleg ez-e az egyetlen lehetséges megközelítési módja a fölvetett kérdésnek? Hiszen gyakran teszünk olyan állításokat is, amelyekkel kapcsolatban az igazság, ill. hamisság kérdése legalábbis nem egyértelmű. Ilyenek az „üres neveket" (empty names) tartalmazó állítások, amelyekben ti. a referáló kifejezés nem jelöl meg semmit. A könyv második része (Assertion and empty names) az ilyen típusú állítások problematikájával foglalkozik. A szerző Frege, Strawson és Austin álláspontját veszi szemügyre a kérdés kezelésében. Az elemzés konklúziója szerint egy kijelentés igazságfeltételei (truth-conditions) nem esnek egybe állíthatóságának feltételeivel (assertibility conditions), habár ezek nem elemezhetők egymástól függetlenül. Egy kijelentés állíthatóságának elemzéséhez nem annyira az igazi hamis, mint inkább az ezt magában foglaló korrekt-inkorrekt kategóriapár szolgálhat alapul. A könyv harmadik része (Sense and force) a sense-force distinkció tagjainak azonosíthatóságával kapcsolatos problémákat taglalja. Jóllehet úgy tűnik, nem adhatók általános kritériumok a distinkció tagjainak azonosítására, azonban a dis-