Finnugor Világ, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000-12-01 / 4. szám

35 Finnugor Világ, 2000. december puszta igető magában sosem állhat, sőt, az igetőhöz hozzátartozik (és a rago­zásban fontos szerepet tölt be) a tővéghangzó is, amelynek itt nyomát sem találjuk. A táblázat tehát a hasonlóság hangsúlyozása érdekében „füllent”. A fentieknél sokkal súlyosabb hiba, hogy az udmurt hangok transzkripciója nem következetes. Nem az a probléma, hogy nem pontos fonetikai transzkripcióval van dolgunk, hanem az, hogy egy-egy hangot-fonémát teljesen szabálytalanul, a legkülönbözőbb módokon jelölnek: lel: pes (20.), evei (23.), nil (25.), jo, voj (26.); lil: gurtli, gurtin, minisko (22.), kül, nül (26.), kill (47.); Isi:­­jós (a többes szám jele: 20, 22), beszennanjesz­ (37.), vordszkem (47.); Isi­, pes (20.), gurtles (22.), minisko (23.), kakszja (60.), szjuan (161.); szk. váz (20.), gurtoz (22.), kizsil­ (47.). Különösen zavaróak azok az alakok, ahol az írott alak már nem is emlékeztet az eredetire: pes [pes] (22.), szöton [soton­­ (169.), dzsedcsbur f jed búr] (48). Rendkívül megtévesztő azt állítani, hogy a magyarban és az udmurtban a főnévi igenév képzője egyaránt -ni (23.), hiszen az udmurtban -ni, ill. hogy az udmurtban a ’van’ jelentésű szó ugyanúgy van (23., helyesen van). Az Inl nem иу-nyel való visszaadása különösen érthetetlen (23. gurd­an, 25. nil [nel], 26. nim - de 158. nyim, 48. dunnye stb.). Itt kell megemlítenünk, hogy az udmurt kenes ’tanács, falusi elöljáróság (újabban kormány)’ szót a magyar szakirodalom rejtélyes okokból kenesként emlegeti. Bármi is legyen az oka ennek a tévedésnek, egy ilyen, udmurtokról szóló összefoglaló mű korrigálhatná ezt a tévedést, és az adott intézményt végre kényesnek nevezhetné. Mivel ezt elmulasztja, a tévedés (ki tudja, meddig) tovább öröklődik... Túljutva a nyelv kérdésein, az Udmurtia területén található régészeti kultúrákról esik szó. Kár, hogy a kosztyiscse szónál nem világos, hogy ez nem udmurt szó (orosz, a koszty ’csont’ szóból származik). A néprajzi csoportok ismertetésénél újabb furcsaságba ütközik az olvasó. Az északi udmurtok közé beékelődve élő sajátos kis néprajzi csoportot Kerezsi Ágnes böszörményeknek nevezi. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a böszörmény jelentése: ’izmaelita’. Az Akadémiai Kislexikon szűkebb meghatá­rozással él: „(...) a középkori Mo.-on az Árpádok korában letelepedett iszlám vallású népcsoportok elnevezése”. Az olvasó számára valószínűleg ez a jelen­tés fog beugrani... Érthetetlen, hogy Kerezsi miért nem a szakirodalomban megszokott beszermán alakot használja, holott a 16. oldalon még ő is beszermán nyelvjárásról beszél... Lassan elérjük az udmurtok mai helyzetéről szóló fejezetet, ez azonban újabb csalódás. Nagyon kevés adatot találunk itt, ráadásul minden alfejezet végén ott találjuk a megjegyzést, miszerint az adatok Salánki Zsuzsa szóbeli (!) közlésén alapulnak. Érthetetlen, hogy ha a szerző az adott témakörben nem érzi otthon magát, miért nem kért fel valakit (pl. Salánki Zsuzsát) ezen alfe­­jezetek megírására. Arról nem is beszélve, hogy a személyes tapasztalatokat illene kiegészíteni hivatalos adatokkal: a televízió udmurt adásától nyilván tájékoztatást lehetne kapni arról, hogy mióta van önálló udmurt adás, mikor Nem világos, hogy itt az ö milyen magánhangzót jelent. Csúcs Sándor chrestomathiájában -jes, -jes vagy hasonló többesjelet nem találtam, ellenben szerepel a hesermannos alak.

Next