Finnugor Világ, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000-03-01 / 1. szám

4 Finnugor Világ, 2000. március IRODALOM Leena Krohn: Próbanyomat Részlet a finn írónő Tainaron c. regényéből Üldözőm mögöttem lihegett, ijesztően csökkentve a távolságot. Akkor ráeszméltem, hogy amit látok, álom, így van lehetőség számomra: minden erőmet összeszedve kényszerítettem magam, hogy lábaim elszakadjanak a földtől, és mikor a gyilkos mocskos keze a bokám felé kapkodott, az már elsiklott előle, túl a legmagasabb lombokon. Hitetlenségem megmentett, de az a szerencsétlen, aki azt hiszi, mindez igaz, álmának áldozata. Ma eszembe jutott, hogy sok évvel, sok kegyelemmel teljes évvel ezelőtt — kedvem lenne azt mondani, hogy ezek ilyen évek voltak — mentünk felfelé az utcán, ami két templom közé vezetett, és akkor azt mondtad:­­ A lélek az, ami látszik. Te emlékszel egyáltalán? Mikor nemrég véletlenül tükörbe néztem, ugyanezt mondtad a távolból, de ugyanolyan tisztán, mint akkor. Ritkán nézek tükörbe, de olyankor min­dig van valaki, aki a szemeit adja nekem. És az orrtő kéklik, és a szájszeg­letben néhány vonás úgy van megrajzolva, mintha száraztű bevágása lenne. Ez nem próbanyomat, és minden egyes napon sav marja, csiszolgatja azt, ami a lélek. Egyszer azt mondtad felsóhajtva: - Szeretnélek, még ha valaki más lennél is. Bolond vagy! De hogy meggyőzött engem ez a szó, milyen nyugodttá tett. De tegnap reggel megtorpantam egy nagy áruház előtt, ahol ruhát akar­tam venni, a nap épp azelőtt kelt föl Tam­aron háztetői mögött. Megtor­pantam, mert véletlenül a lábamra pillantottam, csak úgy, két árnyékfa nőtt ki belőlük elém, a járdára, és mindkettő teljes volt, én is és az a másik is. Igen, van valamim, ami végtelenebb, mint a sivatag, mint az Okeanos. Nem tudom, hová tehetném, kinek mutathatnám meg. Nem mutathatom meg, nem használhatom. Túlságosan tág ehhez a valósághoz, és egy élet túl kicsi a számára. Senkinek sincs szüksége rá, de ma arra késztet engem, hogy repüljek és énekeljek. Fordította: Bíró Bernadett

Next