Finnugor Világ, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001-04-01 / 1. szám

26 Finnugor Világ, 2001. április Rein Taagepera: A finnugor népek az orosz államban Osiris, 2000 Ez a mű, amely karácsony előtt minden felhajtás nélkül, szinte titokban érke­zett meg a magyar könyvpiacra, korábban már angolul és észtül is megjelent. Szerzője azon észtek közé tartozik, akiknek családja az Észtországba másod­szorra is bevonuló szovjet csapatok elől nyugatra menekült. Gyermekkorát Marokkóban töltötte, majd negyven éven át Észak-Amerikában élt, politológiát tanított. Indult az 1992-es észt elnökválasztáson. A szerző már a bevezetőben elismeri a származásából adódó elfogultságát, a finnugor népek iránt érzett erős szimpátiát. Ez a szimpátia áthatja az egész művet. Nem tagadható, hogy a mű célja nem pusztán tudományos vizsgálódás, hanem az, hogy felhívja a figyelmet az adott népekre, történelmükre, helyzetükre, de a puszta létükre is. Már a vizsgált népek kiválasztása is ilyen koncepcióra utal, hiszen egy pusztán történelmi, szociológiai vagy politológiai kutatás céljából sokkal előnyösebb lett volna a reális szempontokat figyelembe venni (pl. a saját köztársaságokkal rendelkező finnugor népek mellett a csuvasok, tatárok, baskírok, vagy a szibé­riai manysik, hantik és nyenyecek mellett a ketek, szibériai tatárok, tunguzok stb. helyzetét vizsgálni). Az egyetlen következetlenség, hogy a nyenyeceket, akik bár nyelvrokonaink, nem finnugorok, hanem szamojédok, tárgyalja a könyv - ugyanakkor azonban az enyecekről és a nganaszanokról nem esik szó, a szölkupokról pedig alig. Mindezek alapján azt kell mondanunk, hogy bár a könyv elsősorban történelmi-szociológiai szempontú, szerkesztését tekintve inkább finnugrisztikai, mint történelmi vagy szociológiai mű. Ezt bizonyítja az is, hogy a könyvben meglehetősen sok szó esik az adott népek nyelvéről, és nem csak szociolingvisztikai szempontból. Egy tisztán történelmi-szociológiai műben nem igazán lenne helye a finnugor családfának, a fonémarendszer vagy az igemódok leírásának. Ezek az információk nem is illeszkednek a könyvbe, a nyelvész számára semmitmondóan kevesek, a nem­nyelvész számára pedig semmitmondóan érthetetlenek. A nyelvi adatok egyébként az egész könyvben igen pontatlanok. Az egyes fejezeteket megnyitó népköltészeti szövegek eredetijének közlése például akár pontosnak is lehetne mondható, de az olvasó semmilyen kulcsot nem kap a megfejtéshez. Ezek megközelítő kiejtését célszerű lett volna a magyar helyes­írás segítségével visszaadni. A nyelvi adatok több helyen is pontatlanok. Sajnos még a finn adatokba is csúszott hiba (126. Minna... - helyesen: Minő...). Az udmurt alakváltozataként a 243. oldalon említett urdmort alakkal a szakiroda­­lomban nem találkoztam (Wiedemann is csak urtmurt alakot említ). Az ugyan­itt megtalálható must/murt ’ember’ alakban az s valószínűleg sajtóhiba. A 276. oldalon az áll, hogy Vorkuta komi neve Virkuta. Ez azonban tévedés - még­hozzá könnyen átlátható. Vorkuta komi neve ugyanis Vorkuta. A komi e magánhangzóhoz az észt ő áll a legközelebb, ezért nyilván Taagepera egyik

Next