Finnugor Világ, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001-04-01 / 1. szám

2 Finnugor Világ, 2001. április Kedves Olvasóink! A Finnugor Világ mostani számát а Ш. Finnugor Világkongresszussal kapcsolatos anyagokkal és írásokkal kezdjük. A négy évente megrendezésre kerülő Világkongresszus (teljes nevén: a Finnugor Népek Világkongresszusa) fontos társadalmi esemény, amely módot ad arra, hogy lélekszámuk és politikai, gazdasági, kulturális állapotaik tekintetében nagyon különböző finn­ugor népek és kisebbségi népcsoportok tájékoztassák egymást problémáikról, véleménycserét folytassanak és közös határozatokkal igyekezzenek javítani helyzetükön. Az első Világkongresszust az oroszországi finnugor népek kezdeményezésére 1992-ben Sziktivkarban a komik (zűrjének) fővárosában rendezték, a másodi­kat 1996-ban Budapesten, a harmadikat pedig 2000. december 11. és 13. között Helsinkiben. A Világkongresszusok közötti időszakban a Konzultatív Bizottság koordi­nálja a finnugor népek együttműködését. Ebben minden népet egy személy képvisel. A Konzultatív Bizottság titkársága Helsinkiben működik, maga a Bizottság azonban (általában évente kétszer) mindig más-más finnugor város­ban ülésezik. Magyarországon a Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezete elnevezésű társadalmi egyesület végzi a szervező munkát, az ehhez szükséges anyagi eszközöket az állami költségvetés biztosítja. A helsinki Világkongresszuson a munka elsősorban a szekcióüléseken folyt, ezeket foglalta keretbe a nyitó és záró plenáris ülés. Lapunkban közöljük a négy szekció (politikai, kulturális és oktatási, környezetvédelmi és egészség­­ügyi, valamint média és informatikai) munkájáról készült beszámolót, továbbá a kongresszus zárónyilatkozatát. Rövid beszámolóm végén engedtessék meg nekem, mint a Világkongresszus nem-hivatalos résztvevőjének néhány szubjektív megjegyzés. Ismét bebizonyo­sodott, hogy az ilyen rendezvények nem igazán alkalmasak konkrét problémák megoldására. A kongresszusi ülések lehetőséget adtak a kisebb, létükben, nyelvükben és kultúrájukban veszélyeztetett finnugor népek és kisebbségi népcsoportok képviselőinek arra, hogy elmondják jogos panaszaikat, azoknak a nyelvrokonaiknak, akik maguk is hasonló problémákkal küzdenek, vagy akik éppen a nyelvrokonságnak köszönhetően szolidárisak velük. Úgy gondolom, hogy a kipanaszkodás lehetősége és a megtapasztalt együttérzés erőt adhat a kis népek képviselőinek és ennek birtokában talán nagyobb sikerrel tudják felvenni a harcot a lakóhelyükön nap mint nap jelentkező súlyos problémákkal, az üzleti világ és az állami szervek ellenségességével vagy közömbösségével, az alkoholizmussal, saját passzivitásukkal. A nagyobb, önálló államisággal rendelkező népek képvielőinek módot adott a kongresszus arra, hogy szavakban és tettekben kimutassák együttérzésüket. S ez - azt hiszem - mind a két fél számára egyformán fontos. Csúcs Sándor

Next