Finnugor Világ, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001-04-01 / 1. szám
2 Finnugor Világ, 2001. április Kedves Olvasóink! A Finnugor Világ mostani számát а Ш. Finnugor Világkongresszussal kapcsolatos anyagokkal és írásokkal kezdjük. A négy évente megrendezésre kerülő Világkongresszus (teljes nevén: a Finnugor Népek Világkongresszusa) fontos társadalmi esemény, amely módot ad arra, hogy lélekszámuk és politikai, gazdasági, kulturális állapotaik tekintetében nagyon különböző finnugor népek és kisebbségi népcsoportok tájékoztassák egymást problémáikról, véleménycserét folytassanak és közös határozatokkal igyekezzenek javítani helyzetükön. Az első Világkongresszust az oroszországi finnugor népek kezdeményezésére 1992-ben Sziktivkarban a komik (zűrjének) fővárosában rendezték, a másodikat 1996-ban Budapesten, a harmadikat pedig 2000. december 11. és 13. között Helsinkiben. A Világkongresszusok közötti időszakban a Konzultatív Bizottság koordinálja a finnugor népek együttműködését. Ebben minden népet egy személy képvisel. A Konzultatív Bizottság titkársága Helsinkiben működik, maga a Bizottság azonban (általában évente kétszer) mindig más-más finnugor városban ülésezik. Magyarországon a Finnugor Világkongresszus Magyar Nemzeti Szervezete elnevezésű társadalmi egyesület végzi a szervező munkát, az ehhez szükséges anyagi eszközöket az állami költségvetés biztosítja. A helsinki Világkongresszuson a munka elsősorban a szekcióüléseken folyt, ezeket foglalta keretbe a nyitó és záró plenáris ülés. Lapunkban közöljük a négy szekció (politikai, kulturális és oktatási, környezetvédelmi és egészségügyi, valamint média és informatikai) munkájáról készült beszámolót, továbbá a kongresszus zárónyilatkozatát. Rövid beszámolóm végén engedtessék meg nekem, mint a Világkongresszus nem-hivatalos résztvevőjének néhány szubjektív megjegyzés. Ismét bebizonyosodott, hogy az ilyen rendezvények nem igazán alkalmasak konkrét problémák megoldására. A kongresszusi ülések lehetőséget adtak a kisebb, létükben, nyelvükben és kultúrájukban veszélyeztetett finnugor népek és kisebbségi népcsoportok képviselőinek arra, hogy elmondják jogos panaszaikat, azoknak a nyelvrokonaiknak, akik maguk is hasonló problémákkal küzdenek, vagy akik éppen a nyelvrokonságnak köszönhetően szolidárisak velük. Úgy gondolom, hogy a kipanaszkodás lehetősége és a megtapasztalt együttérzés erőt adhat a kis népek képviselőinek és ennek birtokában talán nagyobb sikerrel tudják felvenni a harcot a lakóhelyükön nap mint nap jelentkező súlyos problémákkal, az üzleti világ és az állami szervek ellenségességével vagy közömbösségével, az alkoholizmussal, saját passzivitásukkal. A nagyobb, önálló államisággal rendelkező népek képvielőinek módot adott a kongresszus arra, hogy szavakban és tettekben kimutassák együttérzésüket. S ez - azt hiszem - mind a két fél számára egyformán fontos. Csúcs Sándor