Finnugor Világ, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001-04-01 / 1. szám

31 Finnugor Világ, 2001. április A finn nyelvről szóló cikkben az áll, hogy a finnben „mindössze” 21 fonéma van, majd megtaláljuk a 16 magánhangzót, a 16 (18?)­­­végű és a 9 (11?) egyéb diftongust, ill. a 13 mássalhangzót. A gégezárhangról csak később esik szó, a fonémák felsorolásából hiányzik. Az észt magánhangzókról azt olvas­hatjuk, hogy három hosszúsági fokuk van. Ez meg is felel a valóságnak, ám a táblázatban csak két hosszúsági fok szerepel. A lapp szócikk a Nielsen-féle átírást használja, holott lassan negyed százada használatos az egységes (északi) lapp helyesírás. A magyar szócikkben példaként olyan alak is szerepel, mint a Balaton tó, ami teljességgel magyartalan. A szölkupról azt olvashatjuk, hogy 25 mássalhangzó-fonéma van benne, holott a szakirodalom csak 16-ról tud. Hangsúlyoznánk, hogy ezek a példák csak kiragadottak, és némely cikkben tucatnyi hasonlót találhatunk. A harmadik fejezet szól az uráli népek irodalmáról. A kötet összeállítói valószínűleg a lehetetlenre vállalkoztak akkor, amikor 40 oldalon húsz nép irodalmáról szerettek volna képet adni. Azonban egy ilyen feladatnak is neki lehet fogni. Meg lehet közelíteni a kérdést irodalomszociológiai szempontból, együtt lehet tárgyalni a hasonló helyzetű irodalmakat. Egy másik lehetőség, hogy az adott irodalmakból csak egy-egy jelentősebb alkotóról, egy-egy igazán említésre méltó műről szólunk. A Nyelvrokonainkban azonban a lehető leg­rosszabb módszerrel találkozunk: minden népről akarnak mondani valamit. A legjobb szándék mellett is csak mérhetetlen cinizmusnak lehet minősíteni azt, hogy az izsór irodalomról szólva képesek önálló cikként 9 sort szó szerint idézni egy 1977-es írásból, holott a sorok lényege: izsór irodalom nincs. Egyébként is jellemző, hogy a „cikkek” a hetvenes-nyolcvanas években íródtak. Szó sem esik a kilencvenes évek irodalmáról­­ még a finnek és az észtek esetében sem. Holott az elmúlt tíz évben történtek olyan változások, melyek figyelmet érdemelnének. Nem túlzás azt állítani, hogy a kötetnek ez a fejezete úgy, ahogy van: értéktelen. Míg az első három fejezet jól elkülönül egymástól, ez nem mondható el a negyedik, ötödik és hatodik fejezetről. A negyedik az Események és dokumen­tumok a finnugor világban címet viseli. Ebben elsősorban az események és a dokumentumok katalógusát találjuk, kevés kommentárral. A fejezet néhány do­kumentumot teljes egészében közöl. Az ötödik fejezet a Statisztikai, demográ­fiai és életrajzi adatok címet viseli, tartalma meglehetősen heterogén. Az első cikk táblázatba foglalja az uráli népek lakóhelyét, lélekszámát, ill. közli az uráli népek családfáját. Ez utóbbi helye erősen vitatható, hiszen míg az előzőek pillanatnyi társadalmi-politikai tények, ez utóbbi tudományos (nyelvészeti) absztrakció, melynek semmi köze nincs a népek jelenlegi életkörülményeihez. A következő cikk különböző demográfiai táblázatokat tartalmaz (kommentár nélkül). A harmadik cikk (inkább minilexikon) a jelentősebb finnugor kuta­tókat sorolja fel, némi életrajzi adalékkal. Ez sokkal inkább illene a hatodik fejezetbe (Függelék), amely az uralisztika válogatott szakirodalmát tartalmaz­za. Míg az első három fejezet az adatok elemzésével foglalkozott, a második három szinte kizárólag az adatok közlésére szorítkozik. A Függeléket a hetedik fejezet, a Melléklet követi. Címe szerint ez az uráli népek himnuszait, zászlóit és címereit tartalmazza. Érdekes módon azonban a

Next