Finnugor Világ, 2003 (8. évfolyam, 3-4. szám)
2003-12-01 / 4. szám
27 Finnugor Vikig, 2003. december járól esik szó, de a Kalevipoegről vagy a medveénekekről már nem. Történelemórán legfeljebb az őstörténet kapcsán bukkan fel a rokon népek némelyikének neve, de az észt és finn történelem eseményeinek sem szentelnek évente egy-egy órát, nem szólva a kisebb finnugor népekről, melyek sorsáról legalább az Oroszország történetéről szóló leckékbe lehetne egy-két bekezdést beszúrni. A földrajzoktatásból végképp hiányzik a finnugor vonal, pedig igazán sok lehetőség adódna. A tanulók tehát csupán néhány évente találkoznak a vót, vepsze, inkeri, nyenyec, nganaszan stb. szavakkal, ráadásul egy tömegben, masszaként, mindenféle egyénítés nélkül. A jó tanulók ledarálják, mint ahogy azt is, hogy álmos elődondkondtashubatöhötöm, vagy nyékmegyerkürtgyarmattarjánjenőkérkeszi. A nyenyec-enyec-nganaszan még a magyar szakosok számára is csupán három vicces szó marad. Jelent-e tehát valóságos tudásbeli különbséget, ha valaki felismeri, hogy ezek közül melyik finnugor nyelv? Aligha. Legfeljebb azonosítani tudja, ha valahol találkozik vele. Mondjuk arról olvas, hogy Udmurtiában olajat termelnek. És akkor eszébe jut, hogy ja, tényleg, az udmurtok rokonaink, nyilván halásznak, nyusztra vadásznak és rénszarvast tartanak a fúrótornyok között. Ez megnyugtatna minket? Ha pedig nem, akkor mennyiben számít, hogy valaki ismeri-e e népek nevét? 5. Maticsák és Dusnoki szópárok segítségével azt próbálja meg vizsgálni, hogy mennyire ismerik a megkérdezettek a szabályos hangmegfeleléseket. Véleményem szerint itt az értékelést ketté kell bontani, ugyanis a szópárokra, melyek példaként szerepelhet, emlékezhet valaki a tanulmányaiból úgy is, hogy a szabályos hangmegfelelésekre (vagy egyáltalán arra, hogy ezek a példák valamit illusztráltak) nem. Igen valószínű, hogy az esetek többségében erről van szó. Másfelől az egér a hibiből, a velő az у dinből ki sem található, ha nem vesszük figyelembe más nyelvek adatait is. Ezeknek a szavaknak az összekapcsolása még egy jól képzett uralista számára sem lenne magától értetődő, ha éppen nem emlékezne a konkrét példára. Ha csupán a hangmegfelelési szabályokat vesszük figyelembe, akkor a rossz válaszok egy része jó (pl. a vési minden további nélkül lehetne vesz - a finn szibilánsok fejlődéséről valószínűleg nem tanultak az iskolában, még az egyetemen sem; a menny lehetne menny, a puu lehetne fű - a hangrendi különbség nem kizáró ok (vö. kaksi ~ kettő), a hosszú magánhangzók kialakulását pedig a magyarból sem kell ismerniük, nemhogy a finnből; a holme ~ holmi pár jó irányba való tapogatózás (többet el sem várhatunk), hanem pusztán a h ésm к grafikus hasonlóságára épülő véletlen - ha az, akkor a jó megoldások is lehetnek azok). Kérdés tehát, hogy jelent-e érdemi tudásbeli különbséget, ha valaki tud mondani kettő, három, öt, tíz, húsz olyan párt, mint a kala - hal, käsi - kézi Én nem hiszem, már csak azért sem, mert a finn csak egy rokon nyelv a sok közül. Az ilyen ismeret a műveltségnek olyan szintje, mint amikor valaki pontosan meg tudja mondani, ki melyik operában szerepel, de operát sosem hallgat. Az iskolai atlaszokban nincsenek feltüntetve az oroszországi finnugor (és más) köztársaságok, körzetek - Csehországban például igen. Vajon miért?