Foci, 1999 (2. évfolyam, 1-5. szám)

1999-01-06 / 1. szám

Foci adidas Szulák Fita Főszerkesztő: IMRE MÁTYÁS Művészeti vezető: Bán Katalin Fotók: ifj. Thaly Zoltán, Czagány Balázs, Szabolcs László Kiadja: a Magyar Labdarúgó Szövetség Felelős kiadó: az MLSZ elnöke Alapította: Somogyi Jenő (1987) Nyomdai előkészítés: GMN Repro Stúdió Szerkesztőség és kiadó: Magyar Labdarúgó Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5. Telefon/fax: 221-9187 Terjeszti: a HÍRKER Rt., az NHB Rt. És A REGIONÁLIS RT.-K, VALAMINT a Kiadói Lapterjesztő Ker. Kft. Nyomás: Komárnói Nyomda Kft. Felelős vezető: Meszlényi István igazgató ISSN 1418-9410 Dunai Antal ezüstcipősből miniszteri biztos lett Nem kapó könyökvéd Ritka pályamódosítás: Dunai II. Antalból, Európa egykori ezüstcipőséből, majd bronzcipellőséből, kétszeres olimpiai bajnokból, háromszoros magyar gólkirályból­ az olimpiai elitegylet volt kapitányából köztisztviselő lett. A múlt idő jogos, hisz Dunai január elsejétől vallhatja magát miniszteri biztosnak, bár beszélgetésünk idején még elmondhatta magáról: még egyetlen percet sem töltött Wesselényi utcai hivatali dolgozószobájában, az Ifjúsági és Sportminisztérium épületében. Igaz, „aktakukacként" sem kell elszakadnia szeretett sportágától, ellenkezőleg: a kormány 600 milliós utánpótláspénzének elosztásában és a felhasználás ellenőrzésében kell közreműködnie. A­­ Gondolom, az egyko­ri pályatársak kará­csonykor meglepték vala­­mi ilyen stílusos, mostani pozíciójához illő ajándékkal ? - Mire gondol!? Ha arra, hogy a karácsonyfánk alá tettek egy könyökvédőt is, akkor azt kell mondanom, hogy nem, pedig a Kapától (Fazekastól - a szerk!) vagy a Tűtől (Zámbó - a szerk!) ez igazán kitelt volna, s Göröcs Tititől sem állt soha távol a bolondozás. Senki se higgye azonban, hogy miniszteri biztos­ként folyton az íróasztal mögött kell görnyednem, nem hiszem, hogy ezt várná tőlem a most már esküt tett miniszter, Deutsch Ta­más. - Az elmúlt hónapokban ren­geteg találgatás látott napvilágot, hogy miért éppen önt szemelték ki erre a posztra. A legszebb az volt, hogy a lánya varratta a Fidesz vezetők öltönyét, aztán hallottam azt is, hogy együtt teniszezett a miniszterrel. Melyik az igaz? - Egyik sem. Természetesen azt nem állítanám, hogy a szemé­lyes kapcsolatnak ebben nem volt semmilyen szerepe, hisz Deutsch Tamás rendszeres láto­gatója volt az olimpiai válogatott mérkőzéseinek. Egyszer egy par­lamenti szavazásról is lemaradt miattunk, s elkísérte az együt­test Debrecenbe. Annál az olim­piai gárdánál nagyszerű volt a hangulat és a csapatszellem, nem véletlen, hogy 24 év szünet után kijutottunk az olimpiára, s ez a szellemiség Tamást is magával ragadta. Ennek lehet csupán kö­ze ahhoz, hogy engem szemeltek ki a tárcánál. - Sokáig úgy volt, hogy a mi­nisztériumi beosztása mellett megtartja a kapitányi széket is. Maga az MLSZ elnöke nyilatkoz­ta, hogy a döntés az Ön kezében van. Mégis, miért mondott le? - Az olimpiai selejtezősoroza­tot három vereséggel kezdtük, ezért éreztem erkölcsi köteles­ségemnek a távozást. Meg aztán úgy ítéltem meg, hogy Kovács Attila részéről nem felhőtlen a bizalom a munkám iránt. Már le­hetett olyan hangokat hallani, hogy „engem örökölt” ezen a poszton, talán rossz súgókra hallgatott, mert valakik a háttér­ben azt sugallták, hogy ezzel a Dunaival vigyázni kell, mert a Fidesz embere. Pedig tanúsítha­tom, hogy mindig is lojális vol­tam a munkaadómhoz. Még el­nökké választása előtt két héttel ismerkedtünk meg, s beszélget­tünk el hosszasan a labdarúgás­ról, az olimpiai csapatról, akkor még úgy éreztem, hogy maxi­mális a bizalom velem szemben, a parlamenti választások után már nem mondhattam el ugyan­ezt. De ne is foglalkozzunk ezzel, hiszen ezek csupán érzések, találgatások, az is lehet, hogy a részemről csupán túlzott érzé­kenységről van szó.­­ Hogyan lehetséges az, hogy a korábbi olimpiai válogatott az Ön irányításával fényes sikereket ért el, ez a mostani pedig a pofozógép szerepét játszotta az eddigi selej­tezőkön ? - Az okokat talán abban kell keresni, hogy a magyar futball­ban minden esetleges, nincs fo­lyamatosság a szakmai munká­ban, még kevésbé az utánpótlás nevelésben, így aztán majdnem véletlenszerűen jön össze egy ilyen válogatott, mint amelyik ki­harcolta az atlantai részvételt. Nem véletlen viszont, hogy a mai nagyválogatott lényegében arra az együttesre épül, hisz Hrutka, Sebők, Mátyus, Lisztes, Dárdai, Herczeg és Egressy tartópillére volt az akkori olimpiai gárdának is. S nem győzöm elégszer hangsúlyozni: az az együttes kiváló me­nedzselést is kapott a MOB és az OTSH részéről is, Gallov, Aján, Török Feri, Nádori Laci bácsi és Schmitt Pál is raj­tunk tartotta vi­gyázó szemeit. - A mostani gár­da már nem kapta meg ezt a törődést? - Nem, ezt nem mondanám, ám a mostani csapat lényegesen szerényebb képességű, mint az atlantai volt. Pedig szakmailag is indokolt lenne a nagyválogatot­tat a mindenkori olimpiai együt­tesre építeni, hisz itt komoly nemzetközi rutint szerezhetnek a legtehetségesebb fiatalok. Hrutkáék az évek során 30-40 komoly tétmeccsen edződtek, s ez a körülmény a nagyválogatott­ba is megkönnyítette beilleszke­désüket. - Önnek az új sporttárcánál nyilván az lesz a dolga, hogy ezt az esetlegességet, ami az után­pótlásra is jellemző, megszün­tesse. Tudható már, hogy mire költik ezt a 600 milliót? -Persze, az utánpótlás neve­lésére. -Látom, látta a Friderikusz­­showt. - Igen, ezért is válaszoltam ezt, hisz a minisztérium még csak most áll fel, a tervek csupán most körvonalazódnak, közhe­lyeket pedig nem szeretnék mon­dani. Bármilyen sok pénzről is van szó, ahogy mondani szokás, ez is könnyen szétfolyhat, ha nem leszünk körültekintőek a felhasználásban. Amitől óvakod­ni kellene: nem szabad minden­hova egy picit adni, mert azzal sehova nem jutunk, érdemben semmi sem változik. Ahova vi­szont adunk, azt szigorúan ellen­őrizni kell, mert a látszatered­ményekkel sem jut semmire a magyar labdarúgás. Az a véle­ményem, hogy sokat kell áldozni az edzőképzésre, mindenekelőtt az iskolai testnevelők képzésére, hiszen a futball népszerűsítése, a labdarúgás megkedveltetése nél­külük fából vaskarika. Elég a magam példáját felhoznom: ha egykori testnevelőm nem eléggé eltökélt, akkor lehet, hogy magasugró vált volna belőlem, hisz 14-15 évesen 180 centit ugrottam. Nélküle sosem lettem volna Európában ezüstcipős.­­ Futballistaként mindent el­ért: harmincegyszeres válogatott, kétszeres olimpiai bajnok, hétsze­res bajnok a Dózsával, három­szoros gólkirály, ezüstcipő, bronz­cipő. Nosztalgia nélkül mit hiá­nyol a leltárból? - Csupán azt, hogy külföldön nem játszhattam valamelyik vi­lághírű csapatban. Hetvenben - ekkor vehettem át a bronz­cipőt - Kubala Bene­derivel együtt hívott a Barcelonába. Akkoriban azonban ehhez disz­­szidálni kellett volna, azt meg egyikünk sem akart. Ezért is felfoghatatlan a számomra, hogy a maiak miért nem tudják értékelni ezt a csodálatos lehe­tőséget, hogy az egész világ nyitva áll előttük... BÁN KÁROLY Búcsú a kispadtól Négy olimpián vett részt

Next