Focivilág, 2001. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-04 / 1. szám
A várakozásnak megfelelően Luis Figo nyerte a France Football Aranylabdáját Győzelem diadalok nélkül Ahogyan azt várni lehetett, az évezred utolsó aranylabdása a portugál Luis Figo lett, szoros versenyben megelőzve legerősebb vetélytársát, a francia Zinedine Zidane-t. A szavazás végeredménye némiképpen új korszak beköszöntét jelenti a nemzetközi labdarúgásban. Figo elsősége ugyanis egyrészt azt jelzi, hogy ismét a látványosság, a közönségszórakoztatás került előtérbe, amely sokszor még az eredményességnél is nagyobb jelentőséggel bírhat, másrészt viszont végérvényesen bebizonyította, hogy az üzleti szempontok döntő fontosságúak. Luis Figo ugyanis a 2000-es esztendőben semmilyen trófeát nem nyert. Az év első felében, amikor a Barcelonában futballozott, elbukta a spanyol bajnokságot és a kupát is, és a Bajnokok Ligájában sem sikerült döntőbe kerülnie. A nyáron, az Európa-bajnokságon ugyan kiválóan futballozott, és a torna egyik legjobbja volt, ennek ellenére nem tudta többre vinni a harmadik helynél. Nyári, hatalmas vihart kiváltott klubváltása óta két trófea elnyerésére volt lehetősége, ám egyiket sem sikerült begyűjtenie. Az európai Szuperkupa döntőjében a Galatasaray, a Világkupa fináléjában pedig a Boca Juniors bizonyult jobbnak a Figóval felálló Real Madridnál. A királyi gárda ráadásul már a Spanyol Kupából is kiesett, így nem maradt más hátra a számára, mint a Primera División és a Bajnokok Ligája, igaz, ebben a két sorozatban Figo vezérletével egyelőre meglehetősen jól áll. A fenti felsorolással egyáltalán nem a portugál játékos klasszisát akartuk kétségbe vonni, ugyanakkor tény, hogy az Aranylabda odaítélésekor általában az szokott dönteni, hogy az adott esztendő legrangosabb nemzetközi viadalán melyik gárda végzett az élen. Nem véletlen, hogy tavaly a Copa América győztese, Rivaldo, két éve a világbajnoki döntőben két gólt szerző Zidane, 1997-ben a dél-amerikai Copa Américán győztes Ronaldo, 1996-ban pedig az Európa-bajnok Matthias Sammer diadalmaskodott. A kilencvenes években egy kivétellel (ez George Weah volt 1995-ben) mindig olyan futballista kapta az Aranylabdát, aki az adott esztendőben nyert valamilyen trófeát. Mindezek a tények azt mondatják velünk: annak ellenére, hogy Figo valóban egyedülálló klasszis, minden bizonnyal nem ő végzett volna az élen, ha nincs a nyári klubváltása, amelynek során a világ legdrágább futballistája lett, és amelynek köszönhetően a szokásosnál is jobban reflektorfénybe került. Jellemző egyébként, hogy összesen öt ország képviselője nem helyezte az első ötbe Figót, és ebből kettő (San Marino, Moldova és Törökország mellett) Olasz- és Spanyolország, vagyis két, meglehetősen nagy tekintéllyel rendelkező futballnemzet volt. Főleg a spanyol El Mundo Deportivo által felállított sorrend figyelemre méltó, hiszen ki tudná jobban megítélni Figo ez évi teljesítményét, mint a hispán szakíró, aki hétről hétre látta a portugált játszani? Ennek ellenére nála Gabriel Batistuta végzett az élen, Thierry Henry lett a második, a dobogó harmadik fokára pedig Gaizka Mendieta került. Megfontolandó sorrend, annál is inkább, mert az összesítésben második helyen végzett Zidane sem szerepel rajta... 2 Nem kellett felver. 56,14 m Természetesen Figónak is az volt mir vágya, hogy egy nagycsapat labdarúgó.Legyen, de tízévesen szülei még nem enge, hogy valamelyik lisszaboni egyesületnél haljon szerencsét. Éppen ezért egy évet a di Pastilasban futballozott, ám amikor a ki anyagi nehézségei miatt megszűnt, nem a mese: el kellett dönteni, hogy a kis Luisagyik egyesületben próbálja ki magát. Noha édesapja inkább a Benficával szimttízért, a családi tanács úgy döntött, hogy a tróik nagy lisszaboni egyesületnél, a Sportingl jelentkezzenek, mivel a „Gyíkok” - ez tudtául a klub beceneve - sokkal jobb utánpótlás- futballiskolával rendelkeznek, mint a Benfic Hozzá hasonlóan tehetséges kortársaibe kerülve Figo rövid idő alatt hatalmasat fejődött, tagja lett a korosztályos válogatottakna amelyekkel egymás után aratta a győzelmek A címeres mezt először 1988. október 16-, húzta magára egy U16-os Spanyolország-Potugália találkozón, és innentől kihagyhatatlaná vált a nemzeti tizenegyből. Figo pályafutásának eddigi legnagyobb sikre 1991-re datálódik, amikor is a húsz éve aluliak világbajnokságát Portugáliában rendezék. A luzitánok rendezőként és címvédőkéi is az esélyesek közé tartoztak, és nem is okotak csalódást drukkereiknek, megnyerték tornát. Ezzel az első csapat lettek a világ, amely meg tudta védeni ifjúsági világbajm címét. A Lisszabonban rendezett fináléban brazilokat múlták felül 130 ezer néző előtt, a csapatban Figón kívül olyan játékosok szerzettek, mint például Ruí Costa vagy Joao Pirto. Ekkor természetesen már profiszerződésel rendelkezett, hiszen a Sporting tizenévesen kontraktust ajánlott neki. A „Gyík” első csapatéban 1990 áprilisában mutatkozó be a CS Marítimo ellen, és a szezon hátralé részében még két találkozón léphetett pálya Az 1990-91-es szezonban viszont egyet bajnokin sem szerepelt a felnőttek közt 1991 nyarától végleg felkerült a nagycsapat, négy éven keresztül kirobbanthatatlan volt kezdő tizenegyből. A nagyválogatottban val bemutatkozása sem késett sokat, a nemzeti tzenegyben 1991. október 12-én lépett előszt pályára Luxemburg ellen. Eközben természtesen tagja maradt a korosztályos válogatónak is, hiszen életkora alapján még 1994-be is szerepelhetett az utánpótláscsapatban. Ebben az évben a második helyen végeztek Franciaországban rendezett utánpótlás Eber Figo a különböző korosztályos válogatottakban összesen 61-szer szerepelt, és tizennét gólt rúgva. Az eredményesség eleinte nem volt jellemű rá a Sportingban, mert bár az 1991-92-es bjnokságban harmincnégy, a következő szezoban pedig harminckét meccsen szerepelt, két idényben összesen egyszer vette be azlenfelek kapuját. A helyzet 1993 nyarán változott valamelyest, amikor az angol Bobby Robson lett a csapat edzője. Ő már jóval támadó jellegű feladattal bízta meg Figót, aki élt is a