Állami gimnázium, Fogaras, 1908
leves, melyből mindenki két tányérral evett. Leveshús, báránysült, a végén lepedő nagyságú finom palacsinta, kitűnő ízzel töltve. Személyenként 3 darabot számítottak. Szó sincs róla. Az utazó diák sokat tud enni. Jól teszi. Hanem ez már olyan jó és olyan sok volt, hogy magam kíváncsian kérdeztem a vendéglőstől: Mennyi a kára ezen ebédünkből. Öles, piros-pozsgás gazdánk sugárzó arccal úgy vélte, hogy nincsen ebből kára. Április 10.-én, szombaton, este 6 órakor itthon voltunk. Az egész csapat olyan friss, pihent és vidám hangulatban, akár az elutazás napján. Még csak egyet. Nem kellene talán kiírni, de mégis megteszem, mert remélem, tradicionális hatása lesz későbbi kirándulások alkalmával. ítjaink úgy tavaly, mint ezidén mindenütt a művelt fiatalság önfegyelmezettségével viselkedtek, mely sohasem gátolja a fesztelen vidámságot, sőt ellenkezőleg nemesbítőleg hat rá. Szebbé, értékessé teszi. Egy kellemes emlék, holmi fanyar utóízek nélkül. Mondom, hogy nem említeném a dolgot. De tavaly az Aldunán, ez idén Budapesten és Fiuméban hallottam, szemtől-szembe mondták nekem, hogy tanulóink az intelligens ifjúság finom vidámságával és kedélyesen megnyerő fesztelenségével meg önfegyelmű tapintattal viselkednek, hogy feltűnt különösen a vendéglősöknek, valamint mindazoknak, kikkel érintkeztek. Tudom, hogy a hagyománya kezd lenni a mi ifjúságunknak. A szép hagyomány nemesítő hatással van, jellemfejlesztő ereje rányomja bélyegét az egyénre. Ebben rejlik részben az iskolai együttélés nevelő hatása. Ennyiben próbáltam idei tanulmányainkat fővonásaiban megrajzolni. Szép volt, tanulságos volt és főképen nem fárasztó. Krebsz Ernő.