Fogorvosi szemle, 2011 (104. évfolyam, 1-4. szám)

2011-06-01 / 2. szám

FOGORVOSI SZEMLE ■ 104. évf. 2. sz. 2011.55-63. Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest* Semmelweis Egyetem, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, Budapest** Fogászati implantátumok csontintegrációjának klinikai vizsgálatával szerzett tapasztalataink DR. SZŰCS ATTILA*, DR. DIVINYI TAMÁS*, DR. KOPPÁNY FERENC*,DR. BUJTÁR PÉTER*, DR. VERES DÁNIEL**, DR. BARABÁS JÓZSEF* Az implantátumok csontintegrációja alapvető fontosságú az implantációs fogpótlás sikerességében. A klinikai gyakorlat­ban a csontintegráció kialakulása csak közvetetten vizsgálható. Az implantátumok terhelhetőségét általában a csontin­tegráció kialakulásához kötik. Bizonyos feltételek esetén azonban az implantátumok a csontos gyógyulást megelőzően is megterhelhetőek. A közleményben a szerzők áttekintik a csontintegráció és az implantátum-stabilitás vizsgálatára felhasználható módszereket, valamint az implantátumok azonnali terhelhetőségét. Vizsgálatukban 59 db, csavarral rögzített fogpótlással ellátott, részben azonnali terhelésbe vont, implantátum stabilitásának változását követték nyomon Periotest mérési módszer segítségével. A mérési eredmények statisztikai feldolgozása alapján szignifikáns összefüg­gést találtak az implantátum behajtási nyomatéka és primer stabilitása között, különbséget mutattak ki az alsó és felső állcsontban elhelyezett implantátumok stabilitása között, valamint típusosnak mondható lefutást állapítottak meg az im­plantátumok stabilitásának időbeli változását illetően. Kulcsszavak: fogászati implantátumok, csontintegráció vizsgálata, implantátumstabilitás-vizsgálat, Periotest-mérés, azonnali terhelés Bevezetés A fogászati implantátumok terhelhetőségének és hos­szú távú sikerességének alapfeltétele a csontintegrá­ció, amely az implantátum stabilitását jelenti. A csont­integráció klinikai vizsgálata a gyakorlatban igen fontos volna, mivel a csontintegráció létrejötte a különböző implantátum terhelési protokollok értékelésének alap­ja, valamint az implantátumok morfológiai kialakításá­nak és a felületkezelési eljárások hatékonyságának is indikátora. A csontintegráció szövettani fogalom, hisztomorfo­­metriai vizsgálat alapján határozható meg a közvetlen csontimplantátum kapcsolatarányszáma (Bone-Implant Contact - BIC). A klinikai gyakorlatban nem lehetsé­ges a csontintegráció közvetlen mérése, elsősorban indirekt jelekből következtethetünk a csontintegráció fokára, illetve annak hiányára. Az implantátum stabilitásának vizsgálata az implantá­tum behelyezésekor a primer stabilitást jellemzi, amely a fogadó terület csontminőségétől, a behelyezési tech­nikától, valamint az implantációs rendszer paraméte­reitől függ. A gyógyulási folyamat lezajlását követően az implantátum stabilitása (szekunder stabilitás) már jellemzi a csontintegrációt. Az információ nem egyér­telmű a csontintegráció fokára, azonban bizonyos meg­fontolásokat figyelembe véve közvetett bizonyítékként szerepel a csontintegráció megítélésében, valamint segíti az implantátum terhelhetőségének elbírálását. Különböző vizsgálóeljárások állnak rendelkezésre ah­hoz, hogy az implantátum behelyezése előtt tanulmá­nyozzuk a befogadó csontterület minőségét, mérjük az implantátum behelyezésének bizonyos mechanikai jel­lemzőit, a behelyezett implantátum stabilitását (primer stabilitás), valamint a csontintegráció kialakulása után a szekunder stabilitást. Az implantátumok terhelhetőségének vizsgálatára, az implantátum terhelés csontintegrációra gyakorolt ha­tásának tanulmányozására a számítógépes és direkt biomechanikai modellkísérletes eljárások és az állat­­kísérletes vizsgálatok nem biztosítanak kellően haté­kony vizsgálati lehetőséget. A szövettani vizsgálat pon­tos eredményt ad a csontintegrációról, azonban csak kísérletes célra alkalmas. A klinikai gyakorlatban felhasználható módszerek alapvetően két csoportra oszthatók: felhasználhatók radiológiai módszerek, valamint biomechanikai műsze­res vizsgálatok [15]. Érkezett: 2010. január 5. Elfogadva: 2010. január 19.

Next