Fókusz, 1971 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1971-08-20 / 1. szám
Őszintén, világosan, felelősséggel kongresszusi küldött voltam A kongresszus mindig kiemelkedő eseménye volt a közel hét évtizedes vasasmozgalom küzdelmekben és eredményekben gazdag történetének. A XXVI. kongresszusnak az adott különös jelentőséget, hogy a megnövekedett szakszervezeti jogok és a fokozott felelősség jegyében végzett négyéves munka elemzésére és a következő évek alapvető feladatainak kijelölésére került sor. A XXVI. kongresszus nemcsak ünnepi alkalom, hanem munkaértekezlet volt, amely meghatározta szakszervezetünk részvételét nagy társadalmi céljaink valóra váltásában. Az új irányítási rendszerben a szakszervezeti szervek feladata bővült, növekedett. A vállalati szakszervezeti szervek az elmúlt években számos feladatot oldottak meg. A bővülő hatásköröket, jogköröket a dogozók érdekében felelősen gyakorolták. Bár a szakszervezeti munka alapvetően nem változott, sok új feladattal, elemmel és módszerrel gazdagodott. Az új viszony között megnőtt az üzemi demokrácia fontossága és gyakorlásának lehetősége. A vállalati önállóság viszonyai között, a vállalatot érintő lényeges kérdésekben, helyileg lehet dönteni. Ezen az alapon a szakszervezeti szervek tevékenysége és az üzemi demokrácia sokat fejlődött. Mégis vannak olyan jelenségek, amelyek a demokratizmust fékezik, kibontakozást gátolják. Előfordul, hogy a szakszervezeti szervek vagy a dolgozók kezdeményezésére, javaslatára egyes gazdasági vezetők nem válaszolnak időben. Az ilyen magatartás vessélyt jen magában ingatja a dolgozók bizalmát, először talán csak a helyi gazdasági vezetőben, később a helyi szakszervezetben is, s még jó, ha itt megáll a folyamat. Az üzemi demokrácia, a szakszervezetek szerepe, tekintélye — politikai kérdés. A munkásosztálynak a hatalom gyakorlásában történő részvétele jórészt a fórumokon, illetve a szakszervezeten keresztül valósul meg. Ezért elsőrendű feladat az üzemi demokrácia fejlesztése, és a szakszervezetek jogainak és kötelességeinek maradéktalan érvényesítése. A kongresszus megállapította, hogy a munkaerő, a munkaerőhiány, a munkaerővándorlás, a jelen időszak egyik lényeges problémája, mely nemcsak a vezetést, hanem a dolgozókat is foglalkoztatja. Melyek a fő okai e nagyarányú munkaerővándorlásnak? Alapvető az, hogy a közgazdasági szabályozók nem ösztönzték a vállalatokat jobb munkaerő-gazdákodásra. Különösen sok kárt okozott, hogy — elég általánosan — magasabb bért fizettek az újonnan belépő dolgozóknak, mint a helyben maradóknak. A vállalatok energiáját az új munkaerő megszerzése és nem a régi megtartása kötötte le. A jelenlegi munkaerőmozgás tartalmának megváltoztatása lényeges feladat. Először is a munkaerőhiányt előidéző okok felszámolására kell összpontosítani az erőket, tehát a műszaki fejlesztési, üzemszervezési intézkedések megtételét kell szorgalmazni. Törekedni kell a műhelyi légkör, a munkakörülmények, a szociális ellátottság javítására. Ezek között van olyan, ami pénzbe kerül, de a dolgozókkal való bánásmód nem az anyagiaktól függ. Mégis sok helyen még a jó szóval is fukarkodnak. A munkaerőhelyzet stabilizálásának fontos feltétele, a hosszabb ideje egyhelyben dolgozók nagyobb megbecsülése. A fokozott megbecsülésre sokfajta anyagi és erkölcsi eszköz áll a vállalatok rendelkezésére. Természetesen a fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülést nem elvárni, de kiérdemelni is kell. Törekedve a szocialista embertípus kialakítására. A mi társadalmunk embereszménye az, aki egyéni érvényesülését nem a közösséggel szemben, hanem annak boldogulásában keresi. Idegen tőle az önzés és a közöny. Részt vállal a munkából, és nemcsak a javak elosztásakor jelentkezik. Az önzés, a harácsolás, a közömbösség, az állampolgári, a munkahelyi és a vezetői fegyelmezetlenség nem tekinthető magánügynek. Csak az kapjon többet, aki becsületes munkával többet ad a köznek. Ez így igazságos. Veszélyes az ügyeskedés szülte „differenciálás”. Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy érdemtelenül a munka örök aranyfedezete nélkül bárki is anyagi vagy erkölcsi előnyökhöz jusson. Társadalmunk fejlődésének záloga az egyre hatékonyabb termelés, a közösségi célokért vállalt fokozott áldozat és felelősség, a szocialista embertípus tulajdonságainak mind általánosabb érvényesülése, s természetesen, csak ezek lehetnek az elosztás arányainak meghatározói is. Ilyen és hasonló kérdéseket tárgyalt, vitatott két napon át több száz küldött a vasas székház nagytermében őszintén, világosan, felelősséggel. E néhány kiragadott gondolattal csak érzékeltetni szerettem volna azt a sok, komoly és valamennyi dolgozót érintő problémát, amelyet a XXVI. Vasaskongresszus tárgyalt. Jófejű Mária 2-es forgácsolóban Papp Anikó tanuló a gépnél MŰLOVARNŐ A műlovarnő tökéletes mutatványaival ámított el bennünket, de amikor már az ötödik percben is tökéletesek és magabiztosan precízek voltak az ugrásai: lóról le, lóra fel, úgy találtuk, hogy amit látunk, az természetes. A lónak körbe kell szaladnia, azért cirkuszi ló, és ezért kapja a dupla ablakot. A műlovarnőnek pedig, nos, ő egyébként valószínűleg így született, ilyen szép, arányos testűnek és ügyesnek. Egy szép dupla szaltó a ló hátán, de ebben nincs is semmi vicc, olyan egyszerű, én is meg tudnám csinálni. — Leesett a néni! — kiáltja a fiam. Valóban, a ló rosszul mozdult és egy kiszámított, talán évekig gyakorolt mozdulat mellé sikerült. A „néni” a szép fiatal lány, nem ütötte meg magát, csak egyszerűen kijött a tökéletes ritmusból. Ez az újságírásban: sajtóhiba, baki. Az aréna, persze hallgat, együttérez, szemet huny. A lány korrigál. Bizonyít, hogy amit csinál, az semmi csupán könnyed játék. Az aréna viszont már tudja, hir- Cirkuszban télen megtanulta: amit lát, az nehéz munka, valóban kunszt az a dupla szaltó. UNTERMANN Az Untermann — alsóember. Az, aki a legerősebb, aki tartja társait, vagy aki fenn a magasban a lengő trapézról elkapja a légtornászt. Mert ő, ugye nem légtornász, ő csak alsóember, Untermann. Kijött a porondra két nő. Bocsánat, kilibbent. Azaz, hogy az egyik habkönnyű tüll ruhájában valóban kilibbent. Mosolygó arc, a karok graciózus, hattyú mozgása. Alakja tökéletes, ilyenről álmodik a kamasz. A másik nő rendes, mindent takaró, fekete selyemruhában jön. Meglehetősen vaskos, ő is tesz egy mozdulatot a nagyérdemű publikum felé. A taps halkabb. Kulcscsontja fölé, valahol a nyak és a váll találkozásánál elhelyez egy tízméteres alumínium rudat. A tüllruhás pillanatok alatt a tetejére kúszik. Fenni csinál egy zászlót, és ismét kezének finom mozgatásával jelzi, hogy ezzel a mutatvánnyal kész. Bejön a vastaps! Már tíz perce dolgozik fenn. Visszafojtott lélegzettel figyeljük. Csodálatos! — Hány kiló lehet a néni? Nem érdemes ezzel a gyerekkel sehová menni! Az ám, hány kiló lehet? ötven ötvenhat? Nézem a tartó nőt, mosolyog. És figyel, apró jelekkel irányít. Már tíz perce tartja és mosolyog. És én a hétéves fiamat, ha valahol elalszik, alig tudom hazavinni. És nem is mosolygok. — Voila — mondja finoman a tüllruhás és a keze ismét hullámzik. Vastaps. Mindketten meghajolnak. A tornásznő csókot hint, az Untermann szerényen, egy lépéssel hátrább áll és a fiatal nőre mutat: ő érdemli a tapsot. OROSZLÁNOK Néma csend. A szemekben félelemmel vegyes csodálat. A porondon vasrács, belülről állatok, medvék és oroszlánok. És egy szép, nyúlánk, fekete nő. Ő az idomár. Nehezebbnél nehezebb, veszélyesebb mutatványok. Az állatszelidítő felbosszantja az oroszlánokat, azután a dühös állat ordító szájába teszi a kezét, majd ráfekszik a dögre. Az aréna felszisszen. Ez már sok! De még ezután jön a java, a tüzes karika. És az oroszlánok ugrálnak. Pattog a háromméteres ostor, s artikulátlan bőgéssel ugrik az oroszlán. Nincs mese: Afrikában vagyunk! Az idegfeszítő produkció után szünet következik. Ott hátul, a két cirkuszi kocsi között elszívok egy cigarettát. Közben veszekedésre leszek figyelmes. Egy szót sem értek, románul beszélnek, de látom, érzem , veszekednek. Egy nő és egy férfi. Az állatszelidítő nő még előbbi kosztümjében és egy artista férfi. A nő nyelve pereg, a fiú megunja, vállat rándít, s otthagyja! Szájában hanyagul lóg a cigaretta. Vigyorog. Végtére, ő nem oroszlán, akit szelídíteni lehet. (SUHA) Szociológia az üzemben , 20-as évek derekán az A. egyik amerikai vállalatnál több évig elhúzódó üzemlélektani vizsgálatok kezdődtek. A pszichológusok abból indultak ki, hogy a fizikai munkafeltételek alapvetően meghatározzák a munkások jobb közérzetét és termelékenységüket. A kísérletek azonban sorra kudarcot vallottak, és a pszichológusok egyre értetlenebbül álltak saját vizsgálataik eredményei előtt. Ugyanis a következő történt: a termelékenység a rossz fizikai munkakörülmények között éppen úgy, mint az átalakított kedvező munkakörülmények között dolgozóknál — nőtt. A kutatók hosszas vizsgálódások után megállapították, hogy mind a termelékenység, mind az üzemen belüli közérzet elsősorban az üzemen belüli emberi kapcsolatoktól, az így kialakult kollektíváktól, csoportoktól — egyszóval az üzemen belüli társadalmi viszonyrendszerektől függ. Ettől kezdve az üzemen belüli emberi kapcsolatrendszereket kezdték vizsgálni — megszületett az üzemszociológia. A szociológia nem más, mint a társadalom szerkezetével, viszonyrendszerével, intézményeivel — egyszóval a társadalom egészével foglalkozó tudomány. Az üzemszociológia a gyár kapuin belüli társadalmi emberi viszonylatokkal foglalkozik, az adott speciális területeknek megfelelő speciális módon és módszerekkel. Érdeklődésének homlokterében ennek megfelelően a termelés által létrehozott, illetve azt befolyásoló tényezők állnak. Sajnos, ilyen rövid cikk keretein belül nincs mód akárcsak megközelítően is érinteni, milyen szerteágazó kutatási területet ölel fel az üzemszociológia. Ezért csak egy-két lényeges szempontot emelnék ki. Az üzemszociológia a termelő, bonyolult személyi és csoportkapcsolatokban tevékenykedő embert vizsgálja. Ebből következik, hogy az üzemszociológia emberközpontú tudomány. Elsősorban a termelő ember helyzetét, egymáshoz való viszonyukat és problémáikat vizsgálja, de nem elszakítva a termeléstől, ellenkezőleg, e viszonyok és a termelés kapcsolatát vizsgálják. Éppen e kettős megközelítés teszi lehetővé, hogy az üzemszociológia — mind a munkások, mind a termelés irányítói számára — hasznos tudomány legyen. A szocialista és a polgári üzemszociológia között lényeges elvi különbségek vannak. A polgári szociológia számára a tőkés magántulajdon, összes társadalmi következményeivel együtt, természetes, éppen ezért azt a felismerést, hogy a termelékenység növelése a dolgozók és a vállalat közötti sajátos társadalmi-emberi kapcsolatok függvénye, a tőkés szolgálatába állítja. Az üzemszociológia feltárta, hogyha a dolgozó közvetlenül beleszólhat, illetve ellenőrizheti saját munkáját , akkor többet és jobban termel. Ezért a polgári szociológusok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy olyan üzemen belüli rendszereket hozzanak létre, ami látszatra a munkásoknak beleszólási jogot ad a vállalat és munkája menetébe. A szocialista üzemszociológia számára viszont az az elsőrendű feladat, hogy üzemen belül olyan intézményesített formáit teremtse meg az ellenőrzésnek és a beleszólási jogoknak — ahol a munkás és a vezető — a közös cél, a termelés növekedésének érdekében közös döntéseket hoznak. Ennek érdekében, persze, a vezetőnek tisztában kell lenni az üzemen belüli viszonylatrendszerekkel, és az embereket foglalkoztató problémákkal, melyek feltárása megint csak az üzemszociológia feladata. Az üzemszociológia azzal, hogy tudományos apparátusával képes feltárni és közvetíteni a dolgozók munkáját kísérő és azt meghatározó tényezőket a vezetők felé, nemcsak a hozott döntések hatékonyságát biztosítja, hanem a munkások érdekeit is képviseli. A szocialista üzemszocológia fő feladata mégis az, hogy az üzemen belüli társadalmi viszonyok feltárásával lehetőséget biztosítson az üzemen belüli szocialista viszonyok kialakításához, az üzemi demokrácia elmélyítéséhez, hogy a munkás ne csak dolgozó, hanem a termelés megszervezésében aktívan részt vevő ember is lehessen, hogy a gazdasági vezető tudja, milyen emberi összetevői vannak a termelésnek, és ezáltal hatékony, a munkások által is elfogadott döntést hozzon, aminek eredménye a termelékenység növekedése. Ezeket a problémákat a üzemszociológia, elsősorban elvi úton oldja meg, és a tények feltárásával segítséget képes adni azoknak, akikre a problémák konkrét megoldása vár. Ambrus Péter szociológus A baleset a pénztárcát is érinti Már elkészült a vállalatunk 1971—75. évi munkavédelmi, szociális és kulturális komplex terve. A terv szerint a műhelyek levegő-szennyezettségét a füst és gáz elávolítására szolgáló légtechnikai berendezések még jobban csökkentik majd. Az egészségre ártalmas munkaterületeken új, korszerű technológiák bevezetésével kívánjuk óvni dolgozóink egészségét. Az 1971-ben felszerelt, illetve vásárolt munkavédelmi berendezések költségvetése közel másfél millió forint. Ezekkel a beruházásokkal lehetőség nyílik a gazdasági és műszaki színvonalat növelni. Ezzel párhuzamosan javul a munka- és munkahely biztonsága, és újabb egészséges és korszerű munkahelyeket sikerül kialakítani. Számítunk rá, hogy ezáltal tovább csökken az egészségtelen, rossz munkakörülmények miatt kilépő dolgozók száma. Feltétlenül szót érdemel az is, hogy a tervünk sikere érdekében tovább kell szélesíteni a szakszervezeten belül dolgozó munkavédelmi aktivisták tevékenységét. További javulásra szorul a VSZB által irányított munkavédelmi bizottság és a műhelybizottságok, munkavédelmi felelősei közötti kapcsolat. Szándékunk és célunk elérni azt, hogy a vállalat valamennyi dolgozója felelősséget érezzen munkatársainak egészségéért, és figyelmeztesse őket a munkavédelmi előírások betartására. Sajnálatos módon vállalatunknál az elmúlt év első negyedévéhez viszonyítva emelkedett a balesetek száma valaki figyelemmel kíséri az eseményeket, tudnia kell azt is, hogy a balesetek alakulása miként hat ki a vállalati eredmények megítélésekor. Függ tőle a Minisztertanács—SZOT- zászló odaítélése, a kiváló vállalat cím megtartása, de még az évvégi részesedés és nyereség alakulása is. Ezért is érdemes és hasznos is jobban törődni magunk és mások egészségével, testi épségével. Major László munkavédelmi felelős 1970. I. n.év 1971. I. n.év 13 fő 504 nap 27 fő 484 nap