Fókusz, 1977 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-03 / 1. szám
1977. JANUÁR 3. Az új gép és az üzemi demokrácia — Sokat tud ez a gép — mutatta meg a Rózsafa utcai marósműhelyben az újoncot Kajatin László csoportvezető. — Univerzális, könnyen átszerelhető, a nagyolást is elvégzi. 0,02-os pontosságot is el tud érni. Az FN—40-es csehszlovák gyártmányú marógép alig egy-két hete érkezett a Kalibergyárba. Azóta nem szomorkodik egyedül a testvére. A gyár vezetői azonban másképpen fogalmaztak. Néhány évvel ezelőtt vásárolták az első FN—25- ös gépet, amit nem sokkal később követett egy hasonló. Mindkettő nagyszerűen bevált. Később — amikor megkezdődött a cellagyártás — került szó először a nagyobb változat, az FN— 40-es megvásárlásáról. Ez másfél éve működik hibátlanul. Sokat tud, jól bevált. Mivel a Kalibergyár nemsokára jelentősen növeli a cellagyártást, egy újabb gépre volt szükség. — Mi, dolgozók már sokat hallottunk a kámai programról és a cellagyártás fejlesztéséről — folytatta Kajatin László. — Mielőtt az újabb gépet megvásárolták volna, a vezetők leültek velük és hosszan beszélgettünk. Elmondtuk: Az FN—40-es hosszú évekre megoldja gondjainkat. A cellagyártásnál különben fontos, hogy a marógép kevés átszereléssel vízszintes és függőleges állásban is tudjon dolgozni. A nagypontosságú, de méretre is nagy darabok megmunkálása pedig, megfelelő méretű asztalt kíván. Az FN— 40-es asztalára 800X400-as munkadarabot is fel lehet fogni. Kell a jó gép, ha állni akarjuk a versenyt. A döntést tehát alapos előkészítés után hozták. Ezért érdemes a szokottnál több szót áldozni rá. No meg azért, mert a beszerelése szintén példaszerű gyorsasággal történt. A gyárba érkezést követő ötödik napon már kész munkadarabokat emeltek le a második FN—40-esről. Addig persze történt egy és más. Gondosan előkészített hely várta és a műhely apraja-nagyja segített bevinni az udvarra. Lemosták és máris jöhettek a villanyszerelők. — Speciális darabokat készítünk, sokszor kell ugyanazt a műveletet elvégezni — tette hozzá Kajatin László. — Mégsem lehetett speciális célgépet beszerezni, mert a celllák változó mérete időnként átállítást kíván meg. Úgy igyekeztünk, hogy az univerzális gép előnyeit egyesítsük a speciális célgép jó tulajdonságaival. Apró ésszerűsítést hajtottunk végre, ezután nemcsak a termelékenység növekedett, de az átállítás utáni próbadarabok számát is csökkenteni lehetett. Örültünk, amikor figyelembe vették javaslatunkat és most újabb ötlettel álltunk a gyár vezetői elé. Erről a javaslatról Marai László, a Kalibergyár igazgatója a következőket mondta: — Egy régi marógépünkön egy hónapban legfeljebb 6—8 napot dolgoznak. A gép jó állapotban van, ráadásul gyárunk még egy hasonlóval rendelkezik. A dolgozók javasolták, hogy akár mindkettőt adjuk vagy cseréljük el, és egy hasonló, nagy termelékenységű berendezéssel helyettesítsük. Nagyon örülünk, az ilyen aktivitásnak, hiszen nemcsak a termelést növeli, de ékes jele az üzemi demokrácia jótékony hatásának is. Zalaegerszeg Nő a teljesítmény és csökken a selejt December 28-án kifutott a zalaegerszegi gyáregységből az utolsó — a 26 ezredik — Westinghouse tétel és ezzel teljesítette a gyáregység a megemelt tervét. (Az eredeti terv 21 ezer darab volt ebből a termékből.) Hársfalvi István termelésvezető elmondta, hogy a végére elég jól „belerázódtak” a fiatal forgácsoló szakmunkások, amit a teljesítménynövekedés mellett a selejt csökkenésén lehet leginkább lemérni. Az összes selejt 966 db volt és ennek több mint a fele, 540 esik áprilisra és májusra, azaz a termelés indulásának időszakára. A műszerészek fő munkája az elektromos óraszerkezetek beszerelése volt. Hat típusból 11 600 darab került különböző formájú és anyagú tokba, így például 1200 darab kerámiába, 700 pedig téglaalakú fémházba lett beépítve. A meó főosztály által tartott export felülvizsgálat a terméket jó minőségűnek találta. A teljesítményszint viszont éves szinten elég alacsony — 55—58 százalék — volt, amit 1977-ben tetemesen kell emelni, hiszen az 1976-os 29 millió forinttal szemben 120 millió forint lesz a gyáregység termelési értéke. Nézzük meg kicsit részletesebben a terveket. A Komlóra áttelepített Westinghousegyártás helyén a forgácsolóműhelyben alkatrészek készülnek, mintegy 26 millió forint értékben. A periféria és geoműszer alkatrészeket helyben szerelik össze, a többit felküldik a törzsgyárba. A 65 millió forint értékű lyukszalag olvasó egyik típusának a szerelése is elindul már januárban — havi 200 darabbal — míg a másik típus szerelése csak a második félévben kezdődik, de az alkatrészek gyártásának már korábban nekilátnak. A 8 millió forint értékű optika nagyobb része szintén helyben kerül beszerelésre: az egyszerűbb szintezők késztermékként hagyják el a gyáregységet. Ezek tervezett értéke 21 millió forint. A perifériák szereléséhez januárban 30—35 betanított műszerészt kívánnak felvenni, így velük együtt már körülbelül félezerre nő a zalaegerszegi gyáregység dolgozóinak a száma. Németh FÓKUSZ Kiállítás Kínában Előreláthatóan új piacot nyit a MOM müstereinek Az utóbbi másfél évtizedben Kínáról elsősorban a külpolitikai rovatban olvastunk. Egy októberi kiállítás nyomán talán más oldalról is kapunk információt a világ legnépesebb államáról. Az egyik legnagyobb idei külföldi magyar műszerbemutató zajlott le október végén, november elején Pekingben. Az 1400 négyzetméter alapterületű kiállításon a METRIMPEX és hét másik külkereskedelmi vállalat, illetve export jogú cég vonultatta fel termékeit. A kiállítók közül a MOM derivatographot, atomabszorpciós berendezést, valamint fotométereket mutatott be. A többiek — a LAMP ART, a labor MIM, a GAMMA, a BEAG, valamint más vállalatok — főleg műszereket, stúdió berendezéseket, híradótechnikai, tápadatfeldolgozó berendezéseket, számítástechnikai gépeket állítottak ki. A megnyitón dr. Bánlaki Lajos pekingi magyar kereskedelmi tanácsos üdvözlő szavai után Kovács Aladár, a METRIMPEX vezérigazgató-helyettese mutatta be a kiállítást. Szavaira Lou Vang-csou, a külföldi kereskedelem előmozdítására alakult kínai társaság elnöke válaszolt. A MOM-ot a jelentős külkereskedelmi eseményen a laborműszer exportosztály és a számítástechnikai osztály képviselte. Röviden, egy mondatban úgy lehet megfogalmazni a bemutató legfőbb tanulságát, hogy rendkívül nagy sikert aratott. Természetesen érdemes részletesebben is írni erről a számunkra nagyon távolinak és egzotikusnak tűnő új piacról. Az első megbeszélések még 1973-ban indultak, egy évvel később már több műszert rendelt a kínai fél. Idén többek között tizenöt atomabszorpciós berendezés indult útnak a Csörsz utcából a legkülönbözőbb kínai gyárak felé. A MOM képviselői nem indultak üres kézzel a kiállításra. Több előzetes üzletkötés történt már, amelyek mind bővülő rendelésekről és választékról tanúskodtak. Szokatlan volt a szervezés. Néhány nappal a megnyitás előtt mintegy száztagú bizottság kereste fel a kiállítást, leltárt készítve töviről hegyire. Milyen típusú műszereket hoztak, melyiket, hol lehetne hasznosítani ? Ennek alapján huszonötezer névre szóló meghívót küldtek ki. Ez az értesítés az invitáláson kívül a látogatás pontos időpontját is tartalmazta, valamint belépőjegyül is szolgált, így azután két héten keresztül zsúfoltság és torlódás nélkül jöttek a szakemberek. Hasznosnak bizonyult a magyar kiállítók felkészülése. Az érdeklődők olyan alapos szakmai ismeretetet feltétező kérdéseket tettek föl, ami csak komoly megrendelőktől származhatott Ugyanez jellemezte az üzleti tárgyalásokat is. A vendéglátók pontosan megfogalmazott igényekkel jöttek, ha ezek teljesítésére ígéretet kaptak, azonnal konkrét megrendelés következett. A részletes érdeklődés, a téma pontos ismerete jellemezte a kiállítást kísérő előadásokat is. A szállodában rendezett beszámolóra szintén a kínai fél küldte szét a meghívókat. Akárcsak a kiállítás esetén, most sem közölték, kik kaptak belőle. A rendkívüli érdeklődéssel kísért előadás után több mint húsz hozzászólás következett. A magyar műszeripar képviselői ezekből joggal következtethettek: a kínai műszeripar vezetőivel állnak szemben. A kézzelfogható hasznon és érdeklődésen kívül értékes sikerként hozták haza a magyar külkereskedők az ottani külképviselet és kereskedelmi kirendeltség dolgozóinak véleményét: a felfutó kínai piac igényeinek kielégítését a korszerű műszerekkel el lehet végezni. A két ország kereskedelmi forgalmát kormányközi megállapodások szabályozzák. Eszerint tehát a magyar népgazdaság is nyer. A hozzánk érkező — és részben már kapható — kínai könnyűipari termékek jól egészítik ki a hazai választékot. A távol-keleti országokban általában partnervállalatok látják el a szervizszolgálatot. Kínában egyelőre más a helyzet: oda utazni kell. Elősegíti a javítások és karbantartások költségcsökkentését a jó közlekedés. Moszkvából hetenként két légijárat megy Pekingbe. Már eddig több szakember járt az országban. A továbbiak pedig újabb értékes tapasztalatokat szerezhetnek majd műszereink szélsőséges üzemi körülmények között való működéséről. A pekingi kiállítás előreláthatóan új piacot nyitott meg a MOM műszerek számára. Különösen jelentős ez akkor, ha a térképre pillantunk: Indiától Japánig egybefüggő a piac. Délkelet-Ázsia jó részén ismerik és elismerik a MOM emblémát. 3 Kitűnő munkáért Képek a törzsgyári falitáblákról SALLAI LÁSZLÓ alapító tagja volt annak idején az SZKGY első brigádjának. Később évekig vezette. Harminchat éve dolgozik idomszerészként a vállalatnál, nagyszerű teljesítményéért eddig hatszor kapta meg a Kiváló dolgozó címet. A fiatal szakmunkások egész sorát nevelte fel. Kiemelkedő munkája a vízóra fogaskerekek készítésénél használt műanyag szerszámok gyártása Cheihmeister Ferenc a 14. osztályon dolgozik. 1950-ben ipari tanulóként került a MOM-ba, a szakmunkásvizsga óta egy műhelyben végzi munkáját. A kollektíva elsősorban azért beszél róla a legnagyobb tisztelettel, mert kiváló és egyenletes munkájára bármikor számíthatnak. Egyéni vállalást tett az 1976-os évre és azt maradéktalanul teljesítette is ZOLTÁN PÁL tizedik éve dolgozik a MOM-ban. Szerszámkészítő a 11. osztályon. Munkájának jellemzői az állandó fejlődés, a gyorsaság és a kiváló minőség. Különösen a gyártás közben elromlott szerszámok gépi javítását szorgalmazza nagy sikerrel, ezzel csökkenti a kieső óraszámot. A présöntő-, kokilla- és műanyagműhely dicséri keze nyomát. Állandóan tanul Akadémiai előadások A Nők Akadémiája mindkét csoportja következő előadásának címe: Hazafiság — Nemzetköziség. Az I. csoport előadásának időpontja: 1977. január 11- én 14.15 óra. A II. csoport előadásának időpontja: 1977. január 18-án 16.15 óra. Az előadás helye: a MOM Szakosíts Árpád Művelődési Központ. Az előadásba névre szóló látogatási jegyét minden hallgatónk hozza magával. Horváth Győző