Fókusz, 1982 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-12 / 1. szám

Gratuláció a vállalások teljesítéséért Megtisztelő levelet ka­pott vállalatunk vezérigaz­gatója V. Sz. Ali jorovtól, a Szovjetunió budapesti kö­vetsége gazdasági tanácso­sának helyettesétől. Mivel a levél vállalatunk egész kol­lektíváját érinti, ezúttal is­mertetjük olvasóinkkal: „Engedje meg, hogy a SZU Állami Bizottsága Mérnöki Főigazgatósága ne­vében gratuláljak Önnek és a gyár kollektívájának a XXVI. pártkongresszus tiszteletére tett szocialista munkaverseny-vállalások és szállítások határidő előtti teljesítéséért. Jó egészséget és sok bol­dogságot kívánok Önnek, országaink és népeink kö­zötti barátság elmélyítése terén pedig további sike­reket.” Becsületes munka 1981 eredményeit, gondjait értékelte Posch Gyula vezér­­igazgató december 21-én a gaz­dasági, politikai, társadalmi vezetők hagyományos évzáró találkozóján. Elmondta, hogy az átlagosnál nagyobb fejlő­dést értünk el, de céljainktól — a termelés volumenében és a nyugati exportban — némi­leg elmaradtunk. Exportunk és importunk egyensúlyának eredményeként annyi devizát juttattunk a népgazdaságnak, amennyit ígértünk. Nyereségünk elő­reláthatólag a terv szerint alakul. A sok gond, nehézség közepette becsületes munkát végeztünk — foglalta össze Posch elvtárs. Idén többet — összességében elismerésre méltó munkát végeztünk — így foglalhatjuk össze Szita Ernő értékelését, amely decem­ber 22-én a pártszervezet tiszt­­ségviselőinek,­­ aktivistáinak évzáró megbeszélésén hangzott el. — Az új esztendőben azon­ban még következetesebb, in­tenzívebb politikai munkára van szükség, gazdasági felada­taink maradéktalan megoldá­sa, s a beszámoló taggyűlése­ken megfogalmazott teendők megoldása érdekében. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR OPTIKAI MŰVEK DOLGOZÓINAK LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1983. JANUÁR 13. Nívósan, de takarékosan igények és lehetőségek Lehet-e az igényeknek és szükségleteknek megfelelő szociálpolitikát folytatni akkor , amikor nemcsak általában a világban, hanem a mi országunkban is alaposan meg kell fon­tolni minden forint helyét? A Magyar Optikai Művek 1982. évre készí­tett szociálpolitikai terve azt bizonyítja, hogy lehet — sőt kell — okosan, jól gondoskodni a dolgozó emberről, s megtartani, fejleszteni az eddig elért szociálpolitikai vívmányokat. A dolgozók észrevételeit, javaslatait meg­fontolva, úgy készült el a szoc. pol. terv, hogy a törzsgyárnak, a Kalibergyárnak és a vidéki gyáregységeknek legyen módjuk a reális fel­adatok megoldására a munkavédelem, a tűz­védelem, a környezetvédelem, a szociális és gyermekintézmények, a művelődés és a sport legfontosabb teendőinek ellátására. Bizonnyal "vállalatunk valamennyi dolgozó­ját érdekli, hogy jövőre MENNYI PÉNZ áll rendelkezésünkre a szociálpolitikai feladatok megoldására. Az 1982. évre hozzávetőlegesen 50 ezer forintot terveztek, amelyből a munka­­védelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi fel­adatokra kft. 10 ezer forintot fordítanak. Nem fedezi azonban a szociális feladatokra tervezett 23 807 forintnyi kiadásokat a jóléti alap , ezért a szintentartás érdekében kb. 850 ezer forintot az „R”-alapból kell pótolni. Ennyit a pénzről, s most kissé részleteseb­ben ismerkedjünk meg azokkal a tennivalók­kal, amelyeket a terv alapján a következő esztendőben végre kell hajtani valamen­­­nyiünk jobb munkakörülményeinek, szociális ellátottságának érdekében. A feladatok sorában első helyen szerepel A MUNKÁSOK EGÉSZSÉGÉNEK, testi ép­ségének védése, óvása. Nincs is ennél fonto­sabb, s nem szabad sajnálni — nem is saj­nálnak — semmilyen összeget a teljesen biz­tonságos munkavégzés feltételeinek megte­­teremtéséről. A ZAJ, A VIBRÁCIÓS ÁRTALMAK ellen megkezdődött és folytatódik a „hadjárat”. A MEGFELELŐ LEVEGŐJŰ MUNKAHE­LYEK szintén rendkívül fontosak, így 1982- ben sor kerül Komlón a galvánkikészítő üzem légtechnikai rendszerének kivitelezé­sére. Mátészalkán ezt a berendezést felül­vizsgálják, és szükség szerint javítják az ot­tani galvánkikészítő üzemben, valamint szük­ség szerint javítják a Schöller típusú optikai lemosóberendezés klímaegységeit. Zalaeger­szegen a tmik-ban olyan hegesztőasztalt készí­tenek, amely alkalmas a lánghegesztés során keletkező egészségre ártalmas gázok elszívá­sára. A Kalibergyárban a köszörűműhely légtisztító berendezésének­­ felülvizsgálatára, az elektronikaműhely ajtajának áthelyezésé­re, a szerelőműhely cellatisztító részében helyi elszívó beállítására, a kovácsműhely fű­tésének megoldására , a Rózsafa utcai üzem­rész fűtésének terveztetésére, valamint a nyí­lászárók cseréjére kerül majd sor. Mit teszünk az esztendőben a NEHÉZ FI­ZIKAI MUNKA csökkentése érdekében? A lehetőségekhez képest valóban sokat — hiszen ezek a tennivalók igen költségesek. De ettől függetlenül, Dunaújvárosban befeje­zik a személy- és teherlift korszerűsítését. Zalaegerszeg és Komló részére 2-2 darab hidraulikus kézikocsit szereznek be. Komlón az anyagszállítás és tárolás könnyítése érde­kében 25 darabbal gyarapodik majd a konté­nerek száma. Mátészalkán a szerszámműhely­ben a nagy súlyú fröccsöntő szerszámok moz­gatására emelőcsigát — a központi raktár ré­szére pedig hidraulikus kézikocsit vásárolnak. A Kalibergyárban az erőmérő cella festésé­hez emelőberendezés tervezésére és­ készítésé­re kerül sor, a mérőelemek bélyegsütéséhez szintén emelőberendezést terveznek és készí­tenek. A BIZTONSÁGTECHNIKA témakörébe tartozik a törzsgyári­­ épület lépcsőinek ja­vítása. Megjegyezzük, hogy ez a munka most már valóban halaszthatatlan! Sor kerül Du­naújvárosban a kikészítő üzem padozatának felújítására, Zalaegerszegen a kötelező érin­tésvédelmi vizsgálatokra, a villamos berende­zések szabványossági felülvizsgálatára — Má­tészalkán az optikai üzem padlóburkolatának javítására, az üzemen belüli közlekedési utak, lépcsők javítására — a Kalibergyárban az esztergaműhely felújítására, a vegyi kikészítő elszívócsöveinek cseréjére. KÖRNYEZETVÉDELEM szempontjából je­lentős terv a törzsgyári galvánműhely elszí­vóhoz leválasztó berendezés beépítése, a kör­nyezeti zaj csökkentésére hangtompítós ven­tillátorok beszerzése — a Kalibergyárban a kikészítő üzem környezetében levő lakóterü­letet zavaró elszívó berendezések zajcsökken­tésére, Komlón a kazánkémények szennye­zésének műszeres vizsgálata — és ugyanitt a szennyvízcsatornák, aknák tisztítása, ja­vítása. VAGYONUNK, a vállalat anyagi javainak,­­ még inkább az itt dolgozók életének, biz­tonságának védésére — a törzsgyári tűzvé­delmi tevékenység fejlesztésére is sor kerül. Tűzoltó gépkocsikat vásárolunk, megtörténik a tűzoltókészülékek cseréje, de sor kerül tűz­védelmi felszerelések vásárlására Mátészal­kán, Zalaegerszegen, Dunaújvárosban, Kom­lón, Battonyán, Veszprémben és a Kaliber­gyárban. Tehát a MOM valamennyi egységé­nél. Nézzük a SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKET — mire futja, hol szorít a cipő, amin segíteni kell — s mi az, amivel esetleg — bár szeret­nénk, ha előbbre lépnénk — még várni kell? A MŰVELŐDÉSI HÁZUNKBAN több ha­laszthatatlan munkát, felújítást el kell vé­gezni. Ezek közé tartozik a színházterem pa­dozatának és széksorainak, a színpad zsinór­padlásának felújítása. Az I. emeleti termek, folyosók festése (ez „áthúzódó” munka) — a kerthelyiség üzemeltetéséhez szükséges pavi­lon felépítése. Ezeket a munkákat saját kapa­citással, külső céggel és társadalmi munkások igénybevételével kívánják végrehajtani. Ami­re várni kell — pedig bizony „ráférne” az épületre — a teljes külső, belső tatarozás. A SPORTTELEPEN szükség van az I. épü­let tetőszigetelésére — az öltözők, fürdők fes­tésére, mázolására, csaptelepek javítására, cseréjére, az egész épület meszelésére. A ke­rítés is több helyen felújításra szorul, mint például a teniszpálya és a kispálya részénél. Több nem jut a sporttelep állagának javítá­sára 1982-ben. BUDAPESTEN sor kerül a nagy ebédlő festésére, KOMLÓN az étterem, a tálaló és mellékhelyiségek festése, mázolása, MÁTÉ­SZALKÁN az éttermi fogyóeszközök pótlása, úgyszintén BATTONYÁN is­­ ki kell fes­teni, mázolni a KALIBERGYÁRBAN a kony­hát, a tálalót, és az elhasználódott berendezé­sek cseréjére is szükség van. A GYERMEKINTÉZMÉNYEKET illetően a legjobb hírről sajnos nem tájékoztathatjuk olvasóinkat. Az új, Lékai téri óvoda építése továbbra is csak terv marad. Azonban ,a meg­levő gyermekintézményeinkben az előírt bel­ső tatarozási és karbantartási munkálatokat a nyári zárás alatt elvégzik — hiszen ez ter­mészetes. A Nagy Jenő utcában a kerítést teljesen kicserélik. A dolgozók nyugodt, vidám PIHENÉSÉT biztosítják szabadságuk alatt az üdülők. Te­­­reprendezési munkák lesznek Badacsonyto­majban, Gárdonyban és Gergelyiugornyán. Ezenkívül az üzemeltetéshez szükséges fel­szerelések, eszközök beszerzése szerepel a tervben. Az üdültetés javítása érdekében a szakszervezet által biztosítandó összegből új fűtőtesteket szereznek be. Szó van postai tele­fonvonal kiépítéséről is a badacsonytomaji és a gárdonyi üdülőnkben. LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁS: Elsősorban a telepszerű munkáslakás-építéshez, vásárlás­hoz, lakásépítő szövetkezet szervezésében épülő lakásokhoz, másodsorban egyedi tár­sasházi lakás, családi ház és toldalék, vala­mint tetőtér-beépítéshez ad vállalatunk hos­­­szú lejáratú, kamatmentes kölcsönt. AZ ÜZEMEGÉSZSÉGÜGYI MUNKA ní­vójának emelése érdekében felújítják a köz­ponti elsősegélynyújtó helyet. Az orvosi ren­delő részére szükséges különféle kisebb esz­közök beszerzésének nem lesz akadálya — ez vonatkozik a vidéki gyáregységeinkre is. Végére hagytuk az ÖLTÖZŐK, FÜRDŐK helyzetét. Ahol csak lehet, elvégzik a mellék­­helyiségek, fürdők, öltözők felújítását, festé­sét. Ezek állagának megőrzéséért azonban minden dolgozó sokat tehet, jobban kell vi­gyázni a tisztaságra, „lefülelni” a rongálókat. És még egyetlen, feltétlenül megoldásra vá­ró feladat — a sok közül —: a Budapesten levő 25 férőhelyes MUNKÁSSZÁLLÁS háló­termeinek, társalgójának, valamint mellékhe­lyiségének festése, mázolása, amelyet már 1981-ben el­­ kellett volna végezni —, de re­méljük, az új esztendőben megtörténik. Nem látványos az 1982-re szóló szociálpoli­tikai munkaterv. De tartalmas, a legfonto­sabb feladatokra koncentrálja a rendelkezés­re álló anyagi eszközöket. — balázs — Célkitűzések a verseny szer Vállalatunk politikai és gazdasági vezetése az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően 1982-ben is — a rendelkezésre álló feltételek és lehetőségek figyelembevételével — a népgazdasági átlagot meghaladó fejlődést irányzott elő. Termelési terveink a bruttó termelési érték 10,8%-os, a befe­jezett termelési érték 11%-os növelését tűzték ki célul, melyen belül várhatóan 11%-kal emelkedik a rubel elszámolású export­­forgalom, 20%-kal a nem rubel elszámolású export és több mint 11%-kal a belföldi értékesítés. A rubel elszámolású exportforga­lom növekedését elsősorban a számítástechnikai berendezések, geodéziai műszerek és­ laborműszerek növekvő exportjával ter­vezzük elérni. A nem rubel elszámolású exportban jelentős forgalomnöve­kedést tervezünk egyes műszereknél, valamint a szemüveglen­csénél. A horgászorsó-gyártás felfutásával annak tőkés export­ját is tervezzük. A belföldi értékesítés növekedését elsősorban az importki­váltó termékek — a horgászorsó, konyhamérleg — termelés fel­futásával, a számítástechnikai termékek, valamint a folyadék­mérők értékesítésével tervezzük elérni. A szocialista munkaverseny-mozgalom 1982. évi fő feladatát az előirányzott termelési, műszaki-gazdasági, gazdálkodási cél­kitűzések hiánytalan végrehajtása képezi. Ezekből kiindulva a munkaversenynek és vállalásoknak a következő kiemelt, leg­fontosabb feladatok végrehajtására kell irányulnia: I. TERMELÉS, TERMÉKSZERKEZET­­KORSZERŰSÍTÉS — A budapesti törzsgyár­ban a floppy és mágnestárcsás tárolók, az új giro­teodolit, drivatográfok, ultracentrifur­gák és a képtovábbító köte­­gek export minőségű előállí­tására ; — Mátészalkán a műszer­gyártási program maradékta­lan teljesítésére, az új termék­ként jelentkező motorellenőr­ző készülék és pneumatikus csiszoló gyártásának megvaló­sítására, továbbá a megemelt folyadékmérő- és szemüveg­lencse-előirányzat teljesítésé­re; — Zalaegerszegen a szte­­reográfok, olvasók-lyukasztók, teodolitok és szintezők, a mi­ni floppy mellett az új növelt kapacitású floppy, valamint a fénytovábbító kötegek gyár­tásának beindítására; — Dunaújvárosban az 1982- ben új feladatként jelentkező tolósúlyos konyhamérleg be­vezetésére; — Battonyán az 1981-ben bevezetett horgászorsó és konyhamérleg jelentősen meg­emelt programjának mara­déktalan teljesítésére; — Komlón a közúti jármű­­alkatrészek és Westinghouse fékkarok gyártására. A munkaverseny-vállalások megtételénél különösen nagy súlyt kell helyezni az alábbi vállalati célkitűzések végre­hajtására: — a speciális és a belföldi termelési feladatok maradék­talan végrehajtására; — a műszaki fejlesztés eredményeként megjelenő új gyártmányok „C” szériáinak, első és sorozatgyártásának ha­táridőre és jó minőségben va­ló­ megvalósítására; — az egyenletesebb pénz­­gazdálkodás érdekében a ter­melés ütemességének javítá­sára, valamennyi határidő be­tartására; — a szocialista és nem szo­cialista exportfeladatok tel­jesítésére. II. HATÉKONYSÁG, TERMELÉKENYSÉG, TAKARÉKOSSÁG, MINŐSÉG — Az ötnapos munkahét bevezetése miatt kieső mun­kaidőalapok teljes mértékű pótlása, az élőmunka haté­konyságának növelésére ter­vezett 200 ezer óra normakar­bantartás végrehajtásának se­gítése. — Rendezett normákkal, az 1981. évi teljesítményszintek mielőbbi elérése. — A legfontosabb feladatok egyike továbbra is nagy ter­melékenységű, nagy értékű gépek leterhelésének biztosí­tása, a műszakszám és a gép­­kapacitás kihasználása 10— 15%-kal való javítása. — A szocialista brigádok jelentős megtakarításokat ér­hetnek el az anyagok és szer­számok ésszerű és gondos fel­­használásával, az energiával való takarékos gazdálkodás­sal, valamint importanyagok kiváltásával. A vállalásokkal a tervezett előirányzatokhoz képest minimálisan 1%-os többletmegtakarítást kell el­érni. — A többleteredmények el­érése érdekében csökkenteni kell a műszakon belüli veszte­ségidőket, legalább 10%-kal csökkenteni kell a pótidőket és a normaórában mért mun­­kaselejtet. A folyamatos hiba­­feltárással, javaslatokkal elő kell segíteni a selejt megelő­zését, a selejtokok feltárását és megszüntetését. — Csökkenteni kell a ga­ranciális javítások költségeit. — Az újítások számának és értékének növelése továbbra is legyen ösztönző az „egy bri­gád — egy hasznos újítás” jel­szó, a vállalati újítási szabály­zatban szereplő feladatok fi­gyelembevételével. — A szocialista brigádok a jövő évben is támogassák a tervteljesítéshez és a piaci szükségletek kielégítéséhez el­engedhetetlen rugalmas mun­kaerő-átcsoportosítást. A gaz­dasági vezetés a rendelkezés­re álló mozgóbérkeretekkel ösztönözze a vállalások és pótvállalások teljesítését. A munkahelyi közérzet és kollektív szellem javításával járuljanak hozzá a brigádkol­lektívák a vállalattól való ki­lépések, eltávozások mérsék­léséhez. III. SZERVEZÉS — A DH-munkarendszer további kibontakoztatása fi­zikai és nem fizikai területe­ken egyaránt. Az ebben való aktív részvétel számos szerve­zési és termelési feladat si­keres megoldását segítheti. — Javaslatokkal, hibafeltá­rással javítani kell a műhe­lyekben és irodákban folyó na­pi munka szervezettségét és színvonalát. Meg kell szüntet­ni a párhuzamosságokat, az ügyviteli folyamatokban na­gyobb hangsúlyt kell helyezni a bizonylati munkák pontos­ságára, a határidők betartá­sára. IV. MUNKA- ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNYEK, MUNKAFEGYELEM — Az üzemi balesetek és az emiatt kiesett napok számá­nak 30—40%-kal való csök­kentése, a baleseti veszélyfor­rások megszüntetése, a mun­kavédelmi helyzet javítása; — A műhelyek, munkahe­lyek, a gyár tisztaságának, rendjének fenntartása. A szo­cialista brigádok tegyenek meg mindent munkahelyi környezetünk­­ fejlesztéséért, szépítéséért; — A munkafegyelem meg­szilárdításában, a gazdálkodá­si fegyelem erősítésében a szo­cialista brigádoknak tevéke­nyen közre kell működniük. V. SZOCIALISTA MÓDON TANULNI, ÉLNI — A szocialista brigádok tagjainak törekedniük kell ar­ra, hogy a hatékonyabb gaz­dasági munkavégzés érdeké­ben rendszeresen növeljék fel­­készültségüket. Ezért a bri­gádtagok legalább háromne­gyed része vegyen részt vala­milyen állami, szakmai és po­litikai oktatásban.­­ A szocialista brigádok megbecsülést kiváltó társadal­mi feladata a térítésmentes véradás, a gyermekintézmé­nyek patronálása, az egyedül­állók és az öregek segítése. — Szülessenek egyéni és kollektív vállalások társadal­mi munka végzésére, kommu­nista szombatokon való rész­vételre.

Next