Fókusz, 1987 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-07 / 1. szám

2 Kedvező indítás... „Jövendölni” mindig kocká­za­tos dolog, napjainkban pe­dig különösen. Még a konk­rét tervek végrehajtását sem garantálhatjuk nehéz gazda­sági körülményeink között. Éppen ezért nem azzal a cél­lal kerestük fel az anyagellá­tási főosztályt, hogy valami­féle jóslásba bocsátkozzanak az illetékes vezetők a jövő évi anyagellátásra vonatkozóan! Csupán arról akartunk halla­­­­ni: vajon milyen feltételek mellett kezdhetjük el az 1987- es esztendőt, és várhatóan hogyan alakul majd év közben az anyagellátás ? A választ dr. Schatz Tibor anyagellátási főosztályvezetőtől és dr. Rák Györgynétől, helyettesétől kaptuk. Elmondták, hogy az első ne­gyedévhez szükséges anyagok biztosítása összességében ked­vezőbb képet mutat, mint az előző év hasonló időszaká­ban. Kevesebb hiány lesz forgácsolása anyagokból. A vásárolt­­ és kereskedelmi áruk hiánya is kisebb, és várható­an a beérkezési határidejük kedvezően alakul. Ez viszont azzal jár, hogy jelentősebb zárókészlet lesz év végén. Az eddig elmondottak álta­lános képet adnak, de ha a konkrét gyártmányokat ves­­­szük figyelembe, csaknem mindenütt hiányt tapasztal­hatunk. Ennek megszüntetése reálisnak tűnik. Az 1387. esztendő kedvező indítása ellenére megállapít­ható, hogy ebben az évben sem javulnak az ellátási vi­szonyok: valamennyi beszer­zési forrás területén gondok várhatók. Tartóssá váltak te­hát­ beszerzési nehézségeink, sőt egyes esetekben tovább romlottak. Például a kohászat profiváltása, a MÁV-rekonst­rukció átfutási ideje, a devi­za egyensúlyhiányának tartós állapota továbbra sem ked­vez az anyagok biztosításá­nak. Az 1987-es évben a nagy árbevétellel szereplő új gyárt­mányok bevezetése különle­ges feladatokat ró az anyag­­ellátási főosztály dolgozóira. Az új műszerek egy része igen jelentős darabszámban készül majd, s így a telje­sen új típusú vásárolt alkat­részek időbeni beérkezése várhatóan gondot fog okozni. Az utóbbi évek tapasztala­tai alapján biztosnak mond­ható, hogy a beszerzési lehe­tőségek korlátai nem teszik lehetővé szinte semmiféle ter­melési tervváltoztatás követé­sét. A kereskedelemben azon­nal beszerezhető anyagok kö­re szűkül, a gyártó vállala­toktól, illetve TEK vállala­toktól történő beszerzés átfu­tási ideje törvényszerűleg egy­re hosszabb. Így az igények évközi módosításának keresz­tülvitele szinte lehetetlen... Mindezen komoly problé­mák ellenére az anyagellátá­si főosztály kis létszámú, de lelkes csapata továbbra is igyekszik minden tőle telhe­tőt megtenni a termelés felté­telének megteremtéséért — a tőlük független korlátok ha­tárain belül. Jászberényi Éva FÓKUSZ Hogyan zárta az óévet Dunaújváros? A MOM Dunaújvárosi Gyá­ra 1986-ban olyan ajándékot tett a vállalat jelképes kará­csonyfája alá, amit igazán ér­demes lesz megnézni. Persze mondhatni, hogy amit oda tett, nem ajándék, hiszen a kötelesség gyümölcseit nem . Mekkora termelési terv teljesítésének fogtak neki 1986. elején? S hány emberrel? — Az 1986. évi termelési terv­ben a dunaújvárosi gyár kol­lektívája feladatul kapta, hogy 1236 millió forint értékű ter­méket állítson elő. A terv igen dinamikus növekedést irány­zott elő, mert majdnem min­den itt gyártott termék da­rabszáma jelentősen emelke­dett. Legnagyobb mértékben nőtt a 8”-os floppy gyártásá­nak az üteme, az éves terv 31 ezer db-ot irányzott elő. A személymérlegekből 800 ezer db, a tolósúlyos mérlegekből 50 ezer db volt a terv. Köz­hasznú órából több mint fél­millió darab elkészítését irá­nyoztuk elő. A MENKE koo­perációban 2 000 000 db kol­lektor szerelését határoztuk el. Év közben a piaci viszo­nyok változása miatt a terv összetételében módosulások következtek be. A IV. negyed­évben a piac ismeretében a vállalati várható eredmény lehet annak tekinteni, de azért az illendő köszönet mégse ma­radjon el. Nézzünk a kéznél levő, ki­bontásra váró csomagra. Fi­gyeljünk Farkas Béláné igaz­gatóra, mit tesz elénk az asz­talra. függvényében szükségessé vált a tervszámok módosítása, a 8”-os floppy gyártásának meg­emelése 2000 darabbal. — Milyen termelést akadá­lyozó problémákkal kellett számolni év közben? — A legtöbb gondot és problémát a folyamatos alkat­részellátás hiányosságai okoz­ták. A folyamatos termelést az anyaghiány megállítja és olyan időveszteséget okoz, amelyet csak igen kemény túlmunkával lehet bepótolni, de csak egy határig, azon túl­ a veszteség bepótolhatatlan. Sorozatgyártásnál a folya­matok egymásra épülnek, ha szakadás következik be, egy darabig lehet félig szerelt egy­ségekkel leállni, újra kézbe venni, de az időben jelentős veszteségek keletkeznek. Mind­annyian tudjuk, hogy az al­katrészek hiánya és minősége az év folyamán nagyon sok­szor teremtett kritikus hely­zetet. — Ebben a pillanatban, de­cember közepén hol tartanak a terv teljesítésében? — Jelenleg a megemelt floppyterv 2000 darabjához szükséges tranzisztorok hiá­nya okoz gondot. Sürgős in­tézkedések töltik ki ezeket a napokat. Mérlegből 20 000 db­ Köszönet a: A DUNAÚJVÁROSI GYÁR KOLLEKTÍVÁJA AZ 1986-OS ÉVBEN KIEMELKEDŐ MUN­KÁT VÉGZETT, KÉPES VOLT A NÖVEKVŐ FEL­ADATOKNAK ELEGET TEN­NI, A LÖKÉSSZERŰ TERHE­LÉSEKNEK RUGALMASAN MEGFELELNI. Ezekkel a szavakkal kezdte Farkas Béláné azt a műszaki konferenciát, ahol értékelték az 1986. év munkáját, tájé­ Hová jutnak ! A gyár az évről évre nö­vekvő feladatoknak igyekezett eleget tenni. A tervcélok gyor­san emelkedtek,­ szükség van a floppyra, a mérlegre, az órákra. A floppyk a szocialista or­szágokba jutnak el, nagyré­szük ott kerül felhasználásra. Fogyasztási cikkek közül a közhasznú óra, amelyből 500 000 db-ot gyártottunk le, a tőkés piacon talál vevőre, nagyrészt Amerikában és a nyugat-európai országokban. Hatvanezer darab kapcsoló­­­ I órát szállítottunk a MEDICOR A folyton növekvő felada­tainak a gyár 1986-ban is igyekezett eleget tenni, hogy alkalmazkodhasson az emel­kedő tervcélkitűzésekhez. Szükségessé, vált a termelőte­rületek bővítése, a műszak­szám ■* ífö^elése: “A '■'gyári' lét­szám túlhaladta az 1100 főt, szőkék lettek az öltözők, ke­vés a hely a fürdésh­ez.­ Kicsi a nyersanyagraktár, a félkész­raktár, a készáruraktár. Ki­ot, órából 15 000 db-ot kell még elkészíteni a hátralévő napokban. Decemberi 122 800 ezer Ft értékű termelési terv teljesítésével az éves tervün­ket 1300 millió Ft értékben teljesítjük. Így a dunaújváro­si gyár az éves termelési ter­vét 105%-ra teljesíti. a munkáért koztatót hallgattak meg a jö­vő év feladatairól. A gyár igazgatója elismeréssel szólt arról, hogy a gyár dolgozói és vezetői lelkiismeretes, pon­tos, jó munkát végeztek. Sza­badidejüket feláldozva, idejü­ket és erejüket nem kímélve álltak helyt túlórában, nyúj­tott műszakban, szombat és vasárnap, tették kötelességü­ket, eleget téve a vállalat ké­résének, s a termékek? Művek Debreceni Gyárának. A 800 000 db személymérleg­ből és az 53 000 db tolósúlyos konyhamérlegből kielégítjük a hazai igényeket, jut a szocia­lista országok némelyikébe is, de jelentős a dollárpiacon ér­tékesített mérlegek aránya. Eljutnak ezek a termékek Ka­nadába, az USA-ba és még sok más országba. A kollek­torokat a nyugatnémet MEN­KE céggel kooperációban ké­szítjük, ez évben több mint 10 millió Ft értékű tőkés de­vizabevételt biztosított nőtte a helyét a szerszámgyár­tás, zsúfoltak a karbantartók. Ezeket a feszültségeket folya­matosan fel kell oldani. A vállalat vezetése érti a prob­lémáinkat, érzi gondjainkat. Ez évben elkészült egy 800­­ m2 alapterületű csarnok, amely már sokat segít, de bér­leményeinket továbbra is fenn kell tartan O, hiszen 1 millió darab, mérleg gyártásához 3000 m­2 terület kellene. Összesen 1 milliárd 300 millió forint A növekedés és a körülmények...? „Megmutatjuk, mit Érünk" — ötmillió forint hiányzott­­ csak november végén az idei tervünk... teljesítéséhez — ‘'­imondta' december második hetében Bíró Miklós, a máté­­szalkái­ gyár igazgatója. De­­­cember­ 20-ig igyekszünk min­­­­den olyan termékből többet­­ gyártani, amiből a tervezett­nél nagyobb mennyiséget igé­nyel a piac. Lesz egy-két te­­­rület, ahol még azután is dol­­gozunk. Becsléseink szerint körülbelül 20 milliós plusztel­jesítménnyel zárjuk az idei évet. Mindent megteszünk , azért, hogy a másutt elmaradt­­ gyártmányok miatt hiányzó­­ [UNK] vállalati árbevétel a lehető legjobban csökkenjen. — Lehet, hogy valaki azt m­ondja erre: „aláterveztük” az évet — tette hozzá elgon­dolkozva. — De nem így van. Januárban még kevesebb lát­szott reálisnak. Menet közben alakult ki az igény. Mi pedig folyamatosan, ütemesen dol­goztunk és így most van időnk, erőnk a terven felül is teljesíteni. Tudom, ez nem­­ olyan látványos, mint ha a „finisben”, óriási erőbedobás­sal mentenénk meg a veszteni látszó tervet, de bízom abban, h­ogy így is méltányolja majd munkánkat a vállalat veze­tősége. — Ritkán hallani mostaná­­... ban olyat, hogy egy kollektíva j minden területen folyamatos,­­ egyenletes munkát végez­a hét... ; — Mi sem tudtuk minden­­ termékünknél maradéktalanul­­ megvalósítani ezt. Volt, ahol­­ anyaghiány okozott gondot, és­­ az is előforult, hogy egy új­­ gyártmányból kellett szinte­­ valószínűtlenül rövid idő alatt * igen­­ nagy mennyiséget előál­­­­lítani. Egészében mégis sike­­­­rült folyamatosan munkát ad­­­ «unk a gyár dolgozóinak és * ők becsülettel elvégezték fel­adataikat. A gyorsításra, ál­­­­dozatvállalásra is könnyebben­­­ hajlandóak voltak, mintha a­­ szervezetlenség miatt adódó , elmaradást kellene pótolniuk ezzel. — Mi jellemezte a különbö­ző munkaterületeket? — A mechanika területén a mérleggyártás megszervezése­­ hozott mindjárt év elején , rendkívüli feladatot. Koráb­ban sohasem gyártottunk még ehhez hasonló terméket. Di­cséri a kollektíva tettrekész­­ségét, vállalkozó szellemét, hogy rekordidő alatt felké­szültek az új gyártmány meg­honosítására. Az adott mun­kára legalkalmasabb szemé­lyek kiválasztása és dunaúj­városi betanítása; a gyártó be­rendezések beszerzése; az asz­talok elkészítése az üzemfenn­tartásnál , mind rendkívül gyorsan, eredményesen zaj­lott. Még az sem okozott kü­lönösebb fennakadást, hogy a nagy keverőtálas mérleg gyár­tásának átvételére készültünk és mégis a minimérlegek gyártása került hozzánk. Már­ciusban már megkezdődött a gyártás és jelenleg havi húsz­ezer darab felé közelítünk. — És a mechanika többi gyártmánya? — A vízmérők esetében az a furcsa helyzet állt elő, hogy „túl jó” konstrukciót gyár­tunk már egy ideje. Komoly­ra fordítva a szót, el kell mondanom, hogy a jelenlegi, korszerű, számkijelzős típus hosszabb élettartamú, mint elődje volt Állampolgárként örülnünk kell ennek, gyártó­ként viszont gondoskodnunk kell kapacitásaink maradékta­lan, gazdaságos kihasználásá­ról. Az üzem ezért az év ele­jére sűrítette az egész vízmé­rőmennyiség gyártását, hogy később több idő, figyelem, energia jusson az új termékek fogadására. Mint kiderült, nagy szükség volt erre. Egyik új termék iránt például me­net közben, mintegy 30 száza­lékkal nőtt az igény. Világ­­életemben optimista voltam, de nem mertem volna mérget venni arra, hogy elkészülünk a növelt mennyiséggel. Volt olyan kritikus alkatrésze is a gyártmánynak, amely hosszú ideig nem érkezett be. Szá­­mítgattuk, hogy december 5- ig még áthidalhatjuk vala­hogy a hiányát. Ha viszont később érkezik, nem marad már idő a befejező művele­tekre. Szerencsére, negyedikén megérkezett... ... Itt említhetném a nyu­gatnémet kooperációban ké­szülő járműalkatrész-szerelvé­nyek mennyiségének megdup­lázását is. Örülünk, hogy elé­gedett partnerünk a terméke­inkkel, s hogy így újabb kon­vertibilisvaluta-bevételhez juthat az ország. A helyi kol­lektívának azonban komoly feladatot jelentett a megnöve­kedett igények kielégítése. Ezért is köszönetet kell mon­danom. — A többi gyártmánycsoport is ennyi új feladatot adott? — Nem. Sőt, ha jól meg­gondoljuk, akaratlanul is igazságtalannak kell lennem a szemüveglencse-üzem kollek­tívájával, mert képtelen va­gyok eléggé méltatni, munká­jukat. Annyira problémában ez az egység, hogy szószátyár­­ságnak, fellengzősségnek tűn­ne minden részletezés. Pedig valahogy mégis érzékeltetnem kellene a feszített határidők teljesítése és a különböző té­telek hiánytalan összeállítása érdekében tanúsított igyeke­zetüket, áldozatvállalásukat Tény, hogy messzemenően fi­gyelembe veszik a vevő spe­cifikációját és a kért összeté­­telben gyorsan szállítva túl­teljesítik végül is tervüket. — A plasztiklencseüzem is ennyire jól áll? — Ezt sajnos nem mondha­tom. Sok gond volt a mold­­ellátással. A — korábbinál egyébként is rövidebb­ élettar­tamú — import üveganyag nem érkezett be időben, és emiatt egyes lencsetípusokat nem tudtunk gyártani. Ami­kor pedig végre megérkezett az anyag, szűknek bizonyult az egyenletes termelésre ter­vezett szerszámgyártási kapa­citás. Szerencsére olyan kol­lektíva dolgozik ott, hogy nem a munkaidőt, hanem az elvégzendő feladatot nézik. Az import beérkezése előtt sem vesztegették az idejüket, ha­nem kidolgozták a tórikus moldok javításának módsze­rét. A specifikus elmaradást így fokozatosan felszámolhat­ják, és hamarosan újra vis­­­szanyerhetjük az egyenlete­sen, megbízhatóan szállító partner hírét. — Más területekről is en­­­nyi jót lehet mondani? — Igen. Az év elején tar­tandó hagyományos munkás­gyűlésen megdicsérem majd az egész kollektívát, beleért­ve természetesen a termelést kiszolgáló szervezeteket is. Az ő lelkiismeretes munkájuk éppen úgy hozzájárult gyá­runk eredményeihez, mint a munkások igyekezete. Szám­talan akadályt sikerült elhá­rítaniuk, miután a meddő problémázgatás helyett a megoldásra fordították ener­­gáikat, jó ötleteik voltak, és a­ mástól várt segítség sem al­tatta el figyelmüket... — Csak jót lehet mondani az egész kollektíváról? — A munkásgyűlésen el­mondom majd azt is, amin változtatni kellene ... — Értem ... Beszéljünk ak­kor 1987-ről... — Nem lesz nagy a fejlő­dés dinamikája, de szerintem komoly feladat lesz megbir­kózni a hat új termék gyár­tásának bevezetésével. Nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy kudarcot valljunk a ha­táridővel, vagy­ a minőséggel. A mai piaci körülmények kö­zött szükség van a vevő bi­zalmára, elégedettségére. Az igazat megvallva a „MOM családon” belül is szeretnénk megmutatni, mit érünk. — A feltételek? — A létszám összetétele, szakmai felkészültsége jó. A kiöregedett gépparkunkat vi­szont­­ feltétlenül szükséges korszerű gépekkel kiegészíte­ni, mert egyes termékek al­katrészeinek gyártását, biz­tonságos megmunkálását ve­szélyezteti a jelenlegi gépek állapota. Szerintem elkerülhe­tetlen, hogy fokozatosan te­hermentesítsük a fogyatkozó budapesti forgácsológárdát. Ha a technikai feltételek le­hetővé teszik, már a közeli jövőben sor kerülhet erre. Az új gyártmányok minden ko­rábbinál nagyobb felkészült­séget igényelnek, és tudomá­som szerint a budapesti gé­peken dolgozó munkatársaink elsajátították ezt. — Csak az új gyártmányok módosítják a termékösszeté­telt? — Nem. Tovább csökken a vízmérők gyártása, szeretnénk viszont tovább növelni a plasztiklencsék és a légrugó­szelepek darabszámát. — Hogyan készül a gyár kollektívája az új feladatok­ra? — Több új módszert­­ alkal­­mazunk. Továbbfejlesztjük, kiszélesítjük az 1986-ban ki­próbált számítógépes terme­lésirányítási rendszert. Az 1987. évi feladatok felmérésé­hez és a feltételek számbavé­teléhez például már felhasz­náltuk a számítógépet. Mun­katársaink örömmel tapasz­talták mennyivel gyorsabban s kevesebb manuális munká­val lehet pontos információk­hoz jutni így. Készülünk emellett a gyár szervezeti fel­építésének korszerűsítésére is. Január elsejétől már több ponton változnak a hatáskö­rök. Átadok egyes feladatokat munkatársaimnak és néhány szervezet átcsoportosításával is alkalmazkodunk gyárunk arányainak, teendőinek válto­zásaihoz. — Sok sikert kívánunk mindehhez! Varga Miklós 1981. JANU­AR X A legdinamikusabban fejlődő gyár A vállalat vezetése szerint a MOM Dunaújvárosi Gyára 1987-ben is a legdinamikusab­ban fejlődő gyár lesz. Har­minc százalékkal kívánják növelni a termelést, ami 1 milliárd 680 millió forint ter­melési értéket jelent. A növe­kedés elsősorban a számítás­­technikai termékeknél követ­kezik be. A 8”-os floppyból 25 ezer db-ot kell legyártani, majd meg kell kezdeni az 5,25”-os minifloppyk gyártá­sát. Az 1 MB-os minifloppy­­ból 10 ezer darabot, a 0,5 MB-os, 80 sávos minifloppyból 20 ezer darabot kell elkészí­teni. A mérlegek darabszáma 1987-ben közel 20 százalékkal növekszik. Több új típusú mérleg gyártására kell felké­szülni. A hagyományos fürdő­szobamérlegekből 850 ezer da­rab a terv, a digitális fürdő­szobamérlegből pedig 100 ezer darabot készítenek. Ehhez tár­sul még az 50 ezer darab toló­­súlyos mérleg, s ez azt jelenti, hogy a gyárnak 1 millió darab készáru kibocsátására kell fel­készülni. Az óragyártás 1987-es fel­adatai megfelelnek az 1986-os évinek: félmillió közhasznú és 60 ezer darab MEDICOR-órát készítenek. A MENKE céggel kötött kooperáció 12 millió fo­rint értékű munkát ad a gyár­nak. Farkas Béláné elmondta, hogy a gyár termékeinek több mint 75 százaléka exportra kerül. Ebből 15 százalék tő­kés, több mint 60 százalék szocialista piacra kerül. A piac egyértelműen meghatá­rozza a minőséget, melynek megteremtése mind a veze­tőkre mind a dolgozókra nagy felelősséget hárít. Akinek jövője van, munkája biztosan van Az igazgató hangsúlyozta, hogy a gyár dolgozói és ve­zetői mindent megtesznek azért, hogy a nagyvállalat eredményeiből megfelelő arányban vegyék ki részüket. Az eredményes munkát nagy­ban segíti az a földrajzi kör­nyezet, amelyben a gyár léte­zik. Hagyományosan jó a kap­csolat a Dunai Vasművel és a város más vállalataival. A fejlődő, egyre gyarapodó gyárunk képviseli a műszer­ipart városunkban. Létszám­ban, termelési értékben je­lentős helyet foglalunk el a város életében. Búcsú Battonyától Eljárt az idő a battonyai horgászorsógyártás felett. Csökkent az igény a pedál­­szelepek iránt is. Egyre sürge­tőbbé vált a döntés: olyan ke­resett és gazdaságos termék gyártását kell Battonyára te­lepíteni, amely megfelel a 220 fős kollektíva felkészültségé­nek. Ezt az összetett feladatot a mai piaci és gazdasági körül­mények közepette nem sike­rült a MOM keretein belül megoldani, pedig hosszabb ideje próbálkoztak vele a vál­lalat és az üzem vezetői. Vagy túl bonyolult lett volna az el­végezendő munka, vagy csu­pán a forgácsolóknak adott volna teendőt és a betanított szerelők munka nélkül ma­radtak volna, vagy a szállítá­si költségek növekedtek volna elviselhetetlenné. Az új bér­­szabályozás túl szigorúnak hi­(Folytatás a 3. oldalon)

Next