Föld és Szabadság, 1946 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1946-01-06 / 1. szám
9 Asxescatisnghox Ófa, szabadtság, hadd nézzünk szemedbe! (Ha sokáig vártunk rád epedve. Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged. Egyetlenegy igaz istenséged. Te vagy őrünk, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis, számkivetve voltál,, Mint a gyilkos Kain bujdokoltál. Szent nevedet bitóra szegezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bújdosásod. Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Óh, tekints ránk fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömlátástól, Szaporodjék szemed sugarától De, szabadság, mért halvány az orcád? Szenvedésed emléke száll hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtől félted? Ne félj semmit, megvédünk . . . csak egy szót, Csak emeld fel, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírból éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell küzdeni . . . kísértő lelkeinkkel! Petőfi Sándor Folytatjuk... Hét esztendeje, hogy papánkat betiltották azok az országveszejtők, akik a nagyar népet kiszingallatták a nitveri Mémétországnak, azután pedig háborúba vitték. Az Imrédyek és a Bárdossyak... Akik fölött már ítélt a Népbíróság is, meg a dolgozó nép is. Ezek az urak azt hitték, hogy uralmuk örökké tart, ha erőszakkal elhallgattatják azt a lapot, mely Magyarország akkor legelnyomottabb társadalmi osztályának, a mezőgazdaságban dolgozó népnek volt bátorhangú szószólója. Ez volt a Föld és Szabadság. Emlékezhettek rá, hogyan nevelte, buzdította, szervezte a föld népét; milyen bátran, rendíthetetlenül követelte a földreformtól, a földmunkásság emberi jogainak elismerését. Küzdöttünk az elnyomatás és kizsákmányolás, az igazságtalanság és népbutítás ellen. És ez a küzdelem akkor nem is volt eredménytelen, mert amit azóta megszereztünk: a föld, a szabadság, az általános titkos választói jog és a társadalmi megbecsülés, mind ennek a harcnak az eredménye. Most újra itt vagyunk, hogy folytassuk azt, amit hét évvel ezelőtt a Föld és Szabadság hasábjain abba kellett hagyni. A réginek tiszta folytatása lesz ez a lap. A régi emberek csoportosulnak körülötte, a szociáldemokrácia sok ezer és tízezer új harcosával, számban, erőben, harci készségben megerősödve és megnövekedve. Mert ne higgyétek, Elvtársak, hogy most már ölbetett kézzel nézhetjük az eseményeket. A mi időnk most érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor itt van a lehetőség a fölemelkedéshez. A földbirtokreformot végrehajtottuk. Ezután következnie kel a mezőgazdasági reformnak. Ez az utóbbi sokkal nagyobb feladat elé állít bennünket. De ha ezt sikerül jól végrehajtani, ez a földműves nép gazdasági megerősödéséhez vezet, ami előfeltétele annak, hogy a földművelő nép tömegei politikai téren is döntő tényezők legyenek. Ez hozza meg majd számára a teljes felszabadulást Ezután is igazság marad az a régi igazság, hogy rajtunk csak az összetartó igyekezet segíthet. És az, ha minél többet és jobbat tudunk kihozni az ősi magyar földből. Nem baromi munkával, hanem tudással, szorgalommal, okos üzleti számítással, a technikai eszközök és a mezőgazdasági tudomány minden ágának észszerű felhasználásával és szövetkezéssel. Kell, hogy a földmíves nép a maga osztályából, társil«, ki ,vehetőit, kik megtanítják tömegeiket. hogy a társadalmi felemelkedéshez a tanulás, a tökéletesedésre való törekvés, az összetartás, a kötelességtudat és a felelősségérzet vezet. Ezeket a nemes erényeket akarjuk mi fejleszteni népünkben. Kötelességünknek érezzük ezt, mert adósai vagyunk fajtánknak, a magyarparasztságnak. Adósai vagyunk azon a jogcímen, hogy közülük valók vagyunk. Ez kötelez bennünket arra, hogy most, amikor nem áll törekvéseink útjában sem zsarui ár, sem cenzúra, hirdessük nekik a szociáldemokrácia igazságait. Mert hamisság és népcsalás azt mondani, hogy a Szociáldemokrata Párt csupán az ipari munkásság pártja. Az igazság az, hogy a Szociáldemokrata Párt létezése óta mindig az összes dolgozók pártja volt s így a földmunkásság öntudatra ébresztése terén is úttörő munkát végzett és nagy áldozatokat hozott. Ezért akarjuk a szociáldemokrácia zászlaja alatt szolgálni továbbra is a magyar parasztság és földmunkásság nagy ügyét. S azért is, mert meggyőződésünk, hogy a szociáldemokrácia győzelme egyet jelent a földmívelő nép teljes felszabadulásával. Meg vagyunk róla győződve és hisszük, hogy velünk jönnek mindazok, akik részesei voltak annak a dicső nagy harcnak, amelyet annak idején a legsötétebb elnyomás és üldözés alatt folytattunk a nép ellenségeivel szemben a földmunkásság igaz ügyéért. Biztosan hisszük, hogy nemcsak olvasói, hanem munkatársai is lesznek lapunknak mindazok, akiket bármilyen szálak fűznek az ősi magyar földhöz és annak népéhez. De elsősorban azokra számítunk, akik ott élnek, dolgoznak és verejtékeznek a magyar rónákon, a lankás dombok és hegyek lejtőin, völgykatlanaiban vagy a homokos buckákon. Ezzel a dolgos tömeggel akarjuk létrehozni a teljes együttműködést. Ez az összefogás lesz a biztosítéka annak, hogy a lapunk címében levő két szót: a Föld és Szabadság nem puszta jelszó lesz már, hanem élő valóság, amelyért érdemes volt a jobb jövő reményében küzdeni, szenvedni és áldozatot hozni. (1j) A földreform után Az évezredes per eldőlt a 600/1945. sz. miniszterelnöki rendelet megjelenésekor. A rendelet végrehajtása azonban sokkal nagyobb nehézségekbe ütközött, mint a kibocsátása. Csak a végrehajtás során tűnt ki hogy mennyire hiányos. Később azonban, a végrehajtás során a végrehajtás legfelsőbb szerve, az Országos Földbirtokrendező Tanács (OFT) igyekezett a hiányokat pótolni. Ez a törekvés azonban nem mindenkor sikerülhetett, mert az Országos Földbirtokrendező Tanács ugyan hozhatott hézagpótló intézkedéseket, de végeredményben mégint csak a végrehajtó szerve volt a törvénynek, és így nem változtathatta meg a törvény alapvető rendelkezéseit, így történhetett meg, hogy sok helyen éppen azok a földmunkások nem részesültek a földreform áldásaiban, akik évtizedeken keresztül életet, vért áldoztak és a legsúlyosabb üldöztetést szenvedték el a földreform megvalósításáért. Magyarországon közel félszázad óta az alföldi nagy parasztvárosok és a „Viharsarok“ földmunkásai harcoltak a földreformért. Nem kétséges, hogy ezeknek a vidékeknek a földmunkásai azért voltak mindenkor „földosztók“...mert .nem álltmegfelelő földterületátrenyertetésükre, amelyen bérmunkásokként elhelyezkedhettek volna. A földhiány tette őket „földosztókká“! Harcoltak a földért, mert minden vágyuk az volt, hogy végre egy darabkáját az országnak magukénak mondhassák . . . Magyarországon a nagybirtok igazi hazája a Dunántúl volt. A dunántúli földmunkásság nem vett részt a földmunkásmozgalmakban, mert a nagybirtokokon munkalehetőséget és — ha alacsony színvonalon is —, de megélhetést talált. Az új demokratikus rendszernek elsősorban azoknak a gazdasági megerősödését kellett volna elősegítenie, akik legtöbbet harcoltak a demokráciáért és a földreformért. Mégis, mivel községenként, illetve vármegyénként állították fel a földreform végrehajtó szerveit, az történt, hogy ahol sok a föld, így elsősorban a Dunántúlon, azok jutottak területekhez, akik mindenkor a reakció leghűségesebb támogatói és kiszolgálói voltak. Ezzel szemben az Alföld exponált helyein a juttatás részben túl kicsiny volt, részben pedig tízezres tömegek maradtak ki juttatásból. A rendelet ugyan megemlékezik a telepítésről is, de mivel a helyi földigénylőbizottságok és vármegyei földrendező tanácsok bírálták el a juttatás mértékét, helyenként olyan magas juttatásban részesítették az igénylőket, hogy alig maradt valamelyes terület a telepítésre. A Dunántúlon az Országos Földbirtokrendező Tanács számtalan esetben kénytelen is volt a juttatás mértékét leszállítani, mert a legtöbb helyen a maximális 15 holdat juttatták, sőt sok esetben a juttatás a 29—30 holdat is elérte, ellentétben a rendelet célkitűzéseivel. Ezideig mintegy huszonötezren jelentkeztek az Alföldről áttelepítésre, ez azonban nem tükre a tényeleges helyzetnek, mert a legtöbb igénylő nem hajlandó áttelepülni. Másik nehézség volt a termelési szempontok megőrzése, így tehát a rendelet szerkesztőinek elsősorban arra kellett törekedniök, hogy az adott lehetőségek között a saját birtokhoz jutás reményében az igénylők minél több területet megmunkáljanak, mert a nagybirtokosok szinte kivétel nélkül elmenekültek, irányítás nélkül hagyták a birtokaikat, sőt, ha módjuk volt rá, még az instrukciókat is átvitték nyugatra. Kétségtelen, hogy a kisajátítás, elkobzás és