Földmívelési értesítő, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2 Földmívelési Értesítő I . szám. 104450. EZ. Körrendelet az ebtartási szabályrendeletek újraalkotása, illetőleg módosítása tárgyában. Valamennyi törvényhatóságnak. A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint a veszettségi esetek folyton növek­edő mértékben flvenkint már oly aggasztóan nagy számban for­dulnak elő az ország területén, hogy e betegség elterjedése tekintetében az európai államok között Magyarország immár csaknem a legkedvezőtlenebb állapotot tünteti fel. Az erre vonatkozó hivatalos jelentések szerint ugyanis, míg az 1889. évben az ország területén összesen 691 állaton állapíttatott meg a veszett­ség, tíz évvel később, 1898-ban már 1323 eset­ben, 1909-ben pedig 2888 esetben észleltetett, vagyis 21 év leforgása alatt megnégyszereződött a veszettségi esetek száma. Ezen úgy emberre, mint állatra rendkívül ve­szedelmes, gyógyíthatatlan betegségnek ily nagy­mérvű s mindinkább növekedő elterjedése úgy köz-, mint állategészségügyünknek, valamint köz­gazdaságunknak is évenkint kiszámíthatatlan ká­rokat okoz. Az 1909. évben ugyanis összesen 3201 házi­állat esett áldozatul ezen betegségnek, melyekből 313 veszett állat által történt marás után, azon­nal kiirtatott 27 ló, 243 szarvasmarha, 256 ser­tés, 30 juh s kecske, 2009 eb és 323 macska pedig már mint veszettségben beteg pusztult el. Az 1900. évtől az 1909. év végéig terjedő tíz év alatt pedig ugyanezen okból összesen 202 ló, 1404 szarvasmarha, 1552 sertés és 316 juh és kecske pusztult el az azonnal kiirtott állatok be nem számításával. Ezenkívül nem hagyható figyelmen kívül az a károsodás sem, mely a megmart és elpusztult állatok megfigyeltetésével s ezen idő alatt hasz­nálatuk korlátozásával, élelmezésével, eltakarításá­val járni szokott és az sem, hogy ezen bejelen­tett eseteken kívül még számos oly állati elhul­lás történt, melyek a statisztikai adatok között elő nem fordulnak, de amelyekben az elhullás körülményei alapján a veszettség gyanúja volt megállapítható. Még ennél is szomorúbb azonban, hogy ezen gyógyíthatatlan betegség az állatok között tapasz­talható feltűnő gyakoriságával szemben évenként az emberek között aránytalanul nagyobb vesze­delmet okoz. A budapesti Pasteur intézet adatai szerint ezen intézet fennállásának első évében, 1890-ben ve­szett vagy veszettségre gyanús állat által történt marás folytán védőoltás végett 516 magyarországi egyén vétetett fel az intézetbe, mely szám azóta évről-évre rohamosan szaporodik, annyira, hogy az intézet fennállásának tizedik évében, 1899-ben már 1679-re emelkedett, huszadik évében, vagyis 1909-ben, pedig már meghaladta az 5000-et is. Ámbár az idejekorán alkalmazott védőoltások a legtöbb ember életét megmentik, mindamellett közegészségügyi szempontból még így is mélyen elszomorító ez a jelenség. Az a nagy károsodás, melyet a betegségnek ezen feltűnően nagymértékben való elterjedése úgy közgazdasági, valamint köz- és állategészség­ügyi érdekeinknek okoz, feltétlenül szükségessé teszi, hogy a betegség előfordulásának lehető kor­látozására mindazon intézkedések legerélyesebb módon megtétessenek, melyek az adott viszonyok között célravezetőknek látszanak. Addig is­ tehát, míg törvényhozási intézkedések­kel az ezen betegség elleni védekezés új és biz­tosabb alapokra fektethető lesz, a törvényhatósá­goknak kell, saját jól felfogadott érdekeikben is, a baj megszüntetésére vagy lehető korlátozására erélyesebb rendszabályokat életbe léptetni. Köztudomású, hogy a betegség terjesztői leg­inkább az ebek lévén, az e téren célba vett véde­kezés sikere elsősorban az ebtartásnak ország­szerte célszerű elvek szerint való rendszabályo­zásától és ezen szabályoknak következetes erélyes végrehajtásától várható. A törvényhatóságok általában véve az 1833. évi XVII. t.-cikk 72. §-ában előírt kötelezettségükből folyólag alkottak ugyan a veszettség korlátozása céljából ebtartási szabályrendeleteket, ezek azon­ban, miként a betegség nagymérvű elterjedése mutatja, nem felelnek meg azon várakozásnak,a­melyet ahhoz a törvényhozás fűzött. Ennek oka egyrészt az, hogy egyes törvény­hatóságok lényegesen eltértek már azon minta­szabályrendelet intézkedéseitől, melyet a m. kir. belügyminiszer úr hivatali elődömmel egyetértő­leg az 1899. évben 43374. szám alatt a törvény­hatóságoknak megküldött s így az egyöntetűség -— lévén egyik törvényhatóság területén sokkal eny­hébb intézkedések érvényben, mint a másikban -­ nincs meg; másrészt az, hogy sok törvény hat mi/i. » w s­­ v k községi állatbiztosító szövetkezet van, ott állatjának megbetegedése vagy el. j§—I 8 u I . hullása miatt nem károsodik a gazda, mivel ezen szövetkezetek a megbetegedő •aTA. JL­M-állatokat gyógykezeltetik, az elpusztultak után pedig kártérítést fizetnek. Lö­készeknek, tanítóknak, valamint a földmivelő nép minden igaz barátjának legszebb és legnemesebb feladat ily szövetkezetek létesítése. A mozgalom kezdeményezői forduljanak útbaigazításért a Magyar Kölcsön Állatbiztosító társasághoz, mint ezen szövetkezetek országos központjához Budapestre. =====

Next