A MEDOSZ Lapja, 1973 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1973-04-02 / 7. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI XVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM ÉS VÍZÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA ÁRA: 80 FILLÉR 1973. ÁPRILIS 2. az Államosítás NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN A Minisztertanács és a Szak­­szervezetek Országos Tanácsá­nak Elnöksége a nagyipar ál­lamosításának 25. évfordulója alkalmából, március 26-án ün­nepi nagygyűlést rendezett a Vasasszakszervezetek Központi Székházának dísztermében. A nagygyűlésen a Himnusz el­hangzása után Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, az Országgyűlés elnöke megnyitó beszédében üdvözölte az el­nökségben helyet foglaló Fock Jenőt, a kormány elnökét, Nyers Rezsőt, a Központi Bi­­zottság titkárát, Gáspár Sán­dort, a SZOT­ főtitkárát, az MSZMP PB tagjait, az Elnöki Tanács, a kormány, a párt és a szakszervezetek jelenlévő képviselőit. Külön köszöntötte azokat a régi harcosokat, akik negyedszázaddal ezelőtt ugyan­itt kapták meg a kormánytól a megbízást az államosított üze­mek vezetésére. Megnyitójában emlékeztetett arra, hogy 25 évvel ezelőtt országunk leg­főbb politikai és gazdasági gondja és célja az volt, hogyan emeljük ki az or­szágot a háború okozta ne­hézségekből, és hogyan védjük meg az eddigi meg­valósított társadalmi, gaz­dasági reformjainkat, a reakció meg-megújuló tá­madásaival szemben. A széles dolgozó tömegek aktivitásával dőlt el ezekben az években a legnagyobb politikai kérdés, hogy kié legyen az ország. Eb­ben a nagyjelentőségű harcban a szocialista forradalom továb­bi kibontakoztatásához törté­nelmi jelentőségű volt az 1948- ban végrehajtott legszélesebb körű államosítás. Az elnöki megnyitó után dr. Szekér Gyula, az MSZMP Köz­ponti Bizottság tagja, nehéz­ipari miniszter ünnepi beszé­dében rámutatott, hogy 25 év­vel ezelőtt a munkásosztály forradalmi-politikai harcainak, a munkáspártok lankadatlan erőfeszítéseinek eredménye­ként a népi demokra­tikus hatalom államosította a száznál több munkást foglal­koztató vállalatokat. A törté­nelmi jelentőségű intézkedés­­sel szétzúzta a nagytőke ha­talmának valamennyi felleg­várát. Hatszáz üzem élére újonnan kinevezett munkás­igazgató került. Az ipari mun­kások több mint 80%-a sza­badult fel a tőkés kizsákmá­nyolás aló. Az államosítás óta eltelt ne­gyedszázad eredményeinek összegezéseképpen elmondotta a miniszter, hogy az ipar a népgazdaság vezető ágazata lett. Az ipar bruttó termelése azóta kilencszeresére növeke­dett. Jelenleg 40 nap alatt annyit termel iparunk, mint az államosításkor egy év alatt. Az ipar szerkezetében nagyjelen­tőségű változás ment végbe. A gépipar és vegyi ipar a legdi­namikusabban fejlődő ágaza­tok. A gépipar termelése 21- szeresére, a vegyiparé 26-szo­­rosára nőtt. A modern tudomány vívmá­nyait hasznosító ipar az alapja a mezőgazdaság korszerűsíté­sének, a népjólét növekedésé­nek, az életkörülmények javí­tásának. Az ipar látja el a mező­­gazdaságot gépekkel, ener­giával, és vegyianyagokkal. A mezőgazdaságban a 30- as években 800 hektárra, most 50 hektárra jut egy traktoregység. Jelenleg 220 kg műtrágyát használnak fel hektáronként és évenként, ami megközelíti a gazdaságilag fejlett országok műtrágya felhasználását. Szocialista iparunk tovább­fejlesztéséhez, korszerűsítésé­hez, és szekezetének további javításához a szocialista integ­rációba való bekapcsolódás létkérdés a magyar ipar szá­mára. Csak a nemzetközi mun­kamegosztás révén érhető el, hogy iparunk felzárkózzon a fejlett országokhoz, az előállí­tott termékek minősége pedig minden tekintetben versenyké­pes legyen. Szekér Gyula ünnepi beszé­dét azzal fejezte be, hogy a Központi Bizottság múlt év novemberi állásfoglalása új erőt ad ahhoz, hogy e nagy munkát töretlenül folytassuk, s munkásosztályunk, szövetke­zeti parasztságunk, értelmisé­günk támogatásával és odódó munkájával megvalósítsuk a szocializmus építésének követ­kező feladatait. A megnyitó és az ünnepi be­széd elhangzása utáni műsor keretében az államosítási tör­vény 1948. évi országgyűlési vitáit ismert művészek eleve­nítették fel a nagygyűlés részt­vevői előtt. B. L. Üdvözöljük az olasz testvérszakszervezet IX. kongresszusát Április 12—14-én Rómában tartja az olasz testvérszakszer­vezet az Olaszországi Mezőgazdasági Dolgozók, Felesbérlők és Napszámosok Szakszervezete IX. kongresszusát. A szakszerve­zet kongresszusára jelentős követelési programot dolgoztak ki a mezőgazdasági dolgozók állandó foglalkoztatottságának biz­tosítására, az ország északi és déli részei közötti gazdasági, kulturális és szociális aránytalanságok felszámolására, a gaz­dasági struktúra fejlesztésére és számos, a dolgozók életszín­vonalát, élet- és munkakörülményeit érintő jelenlegi problé­mák orvoslására. A kongresszuson a szakszervezet elnökségének meghívása alapján Micsuch László, szakszervezetünk titkára vesz részt A dolgozók érdekvédelme a vízügyi igazítás értekezletének napirendjén Dégen Imre államtitkár, az MVM elnökének előadása immár hagyományossá vált évi országos igazgatói értekez­leten vettek részt március 19-én a vízügyi szervek veze­tői, párttitkárai és szakszerve­zeti vezetői. A Szentendrei Vízügyi Kiállítás nagytermé­ben rendezett egésznapos érte­kezlet bevezető előadását Dé­gen Imre államtitkár, az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnöke tartotta. Ismertette a vízgaz­dálkodás időszerű és távlati feladatait, a gazdaságirányítás és vízügyi ágazati irányítás egyes időszerű kérdéseit, vala­mint a területi vízgazdálkodás feladatait. A nagy érdeklődés­sel kísért előadás során az OVH elnöke elmondotta, hogy a vízgazdálkodás 1972. évi eredményei összességükben kedvezőek. A gazdasági szer­veknek jórészt sikerült pótol­­niuk a beruházások szűkítése miatt kieső feladatokat. A vízügyi szervek beruhá­zása — a központi erőforrá­sok csökkentése ellenére — egészében a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel összhangban alakult. Sikerült az előző évi le­maradások zömét felszá­molni, az olyan kiemelt jelentőségű feladatokat, mint a vízellátás-csatorná­zás, árvízmentesítés, a tervezett szinten megvaló­sítani — állapította meg Dégen Im­re, majd szorgalmazta az ön­tözéses gazdálkodás gyorsabb fejlesztését. A munka termelékenységé­nek alakulása a régebbi, a megszilárdult vállalatoknál megfelelő, de az újabban alakult vállalatoknál még nem érte el a kívánt mértéket. A létszámgazdálko­dásban egészségtelen jelenség az alkalmazotti létszám túlzott növekedése, az ipari tanulók létszámának csökkenése, ami a szakmunkás-utánpótlást nehe­zíti. Az ágazaton belüli átlag­bérek mintegy 3—3,5 százalék­kal emelkedtek. A bevétel arányos, illetve eszközará­nyos nyereség mértéke meg­egyezik az 1971. évivel. Az OVH elnöke ezután az 1973. évi terv főbb vízgaz­dálkodási célkitűzéseit is­mertette. A beruházási elő­irányzat ez évre 7,5 milliárd forint. A vízgazdálkodási ága­zatok közül továbbra is leg­magasabb (57%) a lakossági és az ipari víztermelés része­sedési aránya. A Kiskörei Víz­lépcső I. ütemét ez év tava­szán , az előírt határidőnél két hónappal előbb üzembe helyezik. Dégen Imre ezután ismertette a vízgazdálkodás hosszú távú stratégiai tervét, a távlati fejlesztési koncep­ciót és annak valóra vál­tásával kapcsolatos fel­adatokat. A kétoldalú vízügyi kapcso­lataink továbbfejlesztése mel­lett segítséget nyújtanak ter­veink valóra váltásához a többoldalú vízügyi kapcsola­tok a szomszédos országokkal a KGST komplex programjá­nak megfelelően. Az igazgatói értekezlet rész­vevői közül­­ ezután többen fel­szólalásaikban vázolták saját területük feladatait és beszá­moltak munkájukról. Többek között Takács Lajos, a Körös­­vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője méltatta az utóbbi években kiadott vízügyi vo­natkozású jogszabályok je­lentőségét, a végrehajtás gya­­­­korlati hasznát. Beszámolt a felügyeleti jogkör gyakorlásá­nak helyi szervezetéről, a szennyvízbírság hatásáról. Szászhelyi Pál, az OVIBER igazgatója a vállalat három­éves működésének eredmé­nyéről számolt be, kiemelve a Kiskörei Vízlépcsőhöz kap­csolódó beruházási munkát. Sipos Béla, az Árvíz- és Bel­vízvédelmi Központi Szervezet vezetője ismertette a szerve­zet feladatait, amelyeket csak az OVH illetékes főosztályai­nak és a vízügyi szerveknek hatékony segítségével tudnak valóra váltani. Ilyen feladat a hírközlés korszerűsítése is. Kun Sándor, az Alsótisza­­vidéki Vízügyi Igazgatóság szakszervezeti tanácsa nevé­ben szólalt fel. Örömmel szá­molt be a területen elért szo­ciális, kulturális eredmények­ről, a sport- és üdülési lehe­tőségek fejlődéséről. Kiemelte a szociális épület létrehozásá­nak jelentőségét, a tanfolya­mok szervezése és a hallgatók elszállásolása szempontjából. Méltatta azt az erőfeszí­tést, amely a dolgozók la­kásproblémáinak megoldá­sát célozza. Több felszólaló után Micsuch László, a MEDOSZ titkára emelkedett szólásra. A MEDOSZ központ részé­ről köszöntötte a tanácskozás részvevőit. Örömét fejezte ki, hogy az értekezletre nemcsak a gazdasági vezetőket, ha­nem a pártszervezetek tit­kárait és az szb-titkárokat is meghívták. — Ne vegyék szerénytelen­ségnek — mondotta —, ha központi vezetőségünk részé­ről nagyon őszintén most úgy fogalmazok: meggyőződésem, hogy a MEDOSZ 300 ezer szer­vezett dolgozót összefogó nagy családján belül meghatározó a vízgazdálkodás szerepe, sú­lya és jelentősége. Egy rend­kívül dinamikusan fejlődő ágazatról van szó, több tíz­ezer dolgozó mozgósításáról, érdekvédelmének ellátásáról és ezzel tulajdonképpen a párt politikájának valóra vál­tásáról. Micsuch László a továb­biakban méltatta a vízgazdálkodás területén a gazdasági, a párt- és a szakszervezeti szervek jó kapcsolatát, amelynek eredményei mindenütt tapasztalhatók. Igen jó az együttműködés az OVH és a MEDOSZ vezetői között is. Ezután aláhúzta az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének fontosságát és felhívta­ a figyelmet a szo­cialista munkaversenyben és a brigádmozgalomban rejlő tar­talékokra. H. M. Nemzetközi vízi utunk a Duna 25 ÉVES A DUNA BIZOTTSÁG A dunai hajózásról szóló belgrádi konvenció aláírásá­nak és a Duna Bizottság meg­alakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából a fen­ti címmel hajó­zástörténeti ki­állítás nyílt a Közlekedési Mú­zeumban. Március 24-én dr. Csanádi György közlekedési és posta­ügyi miniszter nyitotta meg a dunai hajózás fejlődését és a Duna Bizottság két és fél év­tizedes tevékenységét bemuta­tó kiállítást. A Külügyminisz­terek Tanácsa 1946. december 12.-i határozata­­ értelmében megkötött szerződést 1948. au­gusztus 18-án Belgrádban, a jugoszláv fővárosban írták alá, majd a magyar országgyűlés azt az 1949. XIII. t. c.-ben cikkelyezte be. A megállapo­dás érvénye az NSZK-beli Ulm városától a Duna-delta sulinai ágán keresztül a Fe­kete-tengerig húzódó 2588 folyamkilométer hosszú hajó­­útra terjed ki. A Duna nemzetközi jellegét először az 1815. évi bécsi kongresszus mondotta ki, s ma már több mint húsz ország hajói keresik fel a dunai ki­kötőket. A II. világháborút követő új helyzet teremtette konvenció értelmében a Duna menti államok kötelezik ma­gukat, hogy a Dunát saját ha­táraikon belül hajózható álla­potban tartják, s a rájuk háru­ló szabályozási, vízépítési munkálatokat saját erőből el­végzik. Ausztria csak az 1955-ös békeszerződés meg­kötése után, 1960-ban lépett a tagországok sorába, míg az NSZK jelenleg is csak megfi­gyelőként van jelen a D. B. ülésein, mégis messzemenően figyelembe veszi a bizottság ajánlásait. Ugyanis a Duna Bizottság, melynek jelenlegi soros elnöke Ion Cotoi, Romá­nia budapesti nagykövete és ügyvezető igazgatója dr. Fe­kete Görgy, a MAHART vezér­­igazgató helyettese, nem ren­deleteket és határozatokat hoz, hanem ajánlásokat dolgoz ki. Ezeket az ajánlásokat a tagor­szágok vízgazdálkodási keret­terveikbe beillesztik, s így biz­tosítják a folyó teljes hajóz­ható hosszán az egyöntetűsé­get. A bizottság 1974-ig meg­határozott munkatervébe a du­nai konténeres szállítás, sze­mélyzet nélküli hajóegységek műszaki és biztonsági előírá­sai, hajóút osztályozások, víz­szint meghatározások, tolóha­józás nautikai feltételei és több hidrotechnikai, hidrome­­teorológiai feladat is szerepel. Készül és rövidesen kiadásra kerül a tolóhajók jelzéskiegé­szítése, a D. B. kódex is. Sz. J. Április 4. lénye Az idén egyik napról a má­sikra érkezett a tavasz. Teg­nap még jólesett a télikabát melege, ma már a könnyű bal­lonkabátot is levéteti velünk a napfény. Vártuk az idei ta­vaszt is, mint minden tavaszt, minden újjászületést, de az ideire nem kellett sokáig vár­nunk. Vártuk a majd fél emberöl­­tőnyivel ezelőtti tavaszt is, va­lóságosan is, jelképesen is. Ar­ra a tavaszra nagyon sokáig kellett várakoznunk az ólom­­nehézségű ég alatt, de sokan zuhantak ezalatt a legértel­metlenebb megsemmisülésbe. S a legszörnyűbb tél után érkezett a legszebb tavasz. Igaz, virágok helyett romokra, derűs­ég helyett aknagödrök­re, zsendülő fű helyett halott katonákra nyílt a szemünk, mégis annak a tavasznak az emléke örökké él azokban, akik megérték, s akiknek ész­­bevegyült feje fölött azóta, majdnem három évtized su­hant el. De emlékezniük kell arra a tavaszra a mai fiataloknak is, hiszen végeredményben az ő életük hajnalát sugározta be az első, igazi tavaszi napfény, az ő életük előtt nyitotta meg a jövőbe vezető utat 1945, felszabadulásunk tavasza. Az úton azóta a történelem mérföldköveivel mérve is elég jókora szakaszt hagytunk ma­gunk mögött. És minél mesz­­szebb jutunk rajta, annál gyakrabban kell az első méte­rekre gondolnunk. Arra, ho­gyan kezdtük, kik álltak mel­lettünk legnagyobb elesettsé­­günkben, kik indítottak el a szinte reménytelennek látszó mélységből. Öntudatosak lettünk, épí­tünk, vetünk, aratunk, mindig feljebb törekszünk, szép célja­ink vannak, tehát élünk? Igen, és életünk, társadalmi, és egyé­ni életünk eredményeit a ma­gunk munkájának, erejének valljuk. De vallhatjuk-e iga­zán, fenntartás nélkül? Régi és új gyárak kapuján lépünk be, messzi földeken hallgatjuk a traktorok zúgását, beülünk a kocsinkba és új, egészséges falvak házai suhannak el mel­lettünk, repülőgépen szállunk sok ezer méter magasan, de a felemelkedés és leszállás pillanataiban szinte súroljuk az új lakótelepek tíz és többemeletes épületkolosz­­szusait, Moszkvába, Berlin­be, Párizsba, vagy éppen Egyiptomba, Indiába vagy Amerikába száguldunk léleg­zetvételnyi idők alatt — mind­ezt megtehetjük, kemény mun­kával értük el, millió akadá­lyon gázoltunk át, sokszor se­beztük meg testünket, lelkün­ket. ... De emlékszel arra az el­ső, sötétbarna, kockaalakú ke­nyérre, amit az a messzi föld­ről jövő katona adott kislá­nyod csontsovány kezébe? Ezt a pillanatot ne felejtsd el so­ha, az új, összkomfortos lakás­ban sem, a száz kilométereket faló kocsidban sem, a felhők között repülve sem, a traktor nyergében, a gyár új külföldi gépe mellett, a televízió előtt — sohasem, mert valid be, legalább önmagadnak: ez volt életed legszebb pillanata... Éljünk a mában és éljünk, dolgozzunk, építsünk, ez a kö­telességünk —, de mindig em­lékezzünk is, ez szívünk és lelkiismeretünk kötelessége. Az első szovjet katonára, aki kenyeret adott gyermekünk­nek, az első kommunistára, aki csákányt vett a kezébe, az első parasztra, aki saját magát fog­ta az ekébe, az első munkásra, aki roncsokból gépet teremtett — mindazokra, akik mai éle­tünket megteremtették. Hála és szeretet sugározzon feléjük a huszonkilencedik szabad ta­vaszon és ők sugározzanak be­lénk legalább fele annyi erőt, akaratot, szeretetet, mint amennyi bennük volt.

Next