Földrajzi értesítő, 1964
Kisebb közlemények - Dr. Rátóti Benő: Néhány érdekes térszíni forma vizsgálata a Tisza árterén
KISEBB KÖZLEMÉNYEK / Néhány érdekes térszíni forma vizsgálata a Tisza árterén DR. RÁTÓTI BENŐ Mielőtt a Tisza kanyargó medrét kísérő formakincsről részletesebben beszélnénk — bár ez ismeretes —, ajánlatos lerögzíteni, hogy tulajdonképpen milyen az ártér keresztmetszete, s hogyan helyezkednek el egymás mellett a későbbiekben tárgyalásra kerülő morfológiai formák. A folyó medrétől legtávolabb eső felmagasodás a völgyperem, ameddig a szabályozatlan folyó árvizei idején általában kiáradt. Az így értelmezett két völgyperem között helyezkedik el az ártér. Az ártérből a folyók szabályozása során gátakkal ármentesített területet hoztak létre, a gátakon kívüli és a völgyperem közötti területen .(1. ábra). A gátak közötti — a meder két oldalán elhelyezkedő — hullámtér és a mentett terület domborzata szoros összefüggésben állott és áll jelenleg is egymással, mivel ugyanazon ártérből lettek kettéválasztva. Ez az összefüggés és hasonlatosság azonban mindinkább elmosódik, mert míg a gátakon belüli részt továbbra is a nagyvizek alakítják, addig a mentett terület inkább csak a szél és a növényzet felszínformáló tevékenységének van kitéve. A völgysíkok keresztmetszeti képe igen sok fejlődési problémára ad egyes esetekben választ. A formák egymás mellett való elhelyezkedéséből gyakran megállapítható, hogy vajon a folyó völgye feltöltődő vagy bevágódó jellegű-e. Az egyensúlyi helyzetet a formák elhelyezkedéséből már lényegesen nehezebb felismerni. Ebben az esetben ugyanis a formák elhelyezkedése nem mutat az előzőekhez hasonló dialektikus sorrendet. A feltöltődő és bevágódó folyóvölgyek jellegzetes formakomplexumát rögzíti a 2. és a 3. ábra. A bevágódó jellegű völgy keresztmetszetének megvizsgálásakor azt találjuk, hogy a jelenlegi meder már többnyire lényegesen mélyebben van, mint a régi medermaradványok stb. (2. ábra). Vizsgálatakor azonban figyelembe kell venni azt, hogy amíg az élő mederbevágódás folyik, addig az elhalt medermaradványok feltöltődnek. Helyes álláspontot és véleményt csak akkor tudunk kialakítani, ha a medermaradvány feltárása után megállapítjuk a meder elhalása utáni feltöltés vastagságát, ezt az értéket levonjuk a jelenlegi tszf-i magasságból, és az így kapott magasságot viszonyítjuk az élőmeder tszf-i magasságához. Ezzel a módszerrel ellenőrizhető, hogy az ábra szerint vázolt felszíni formasorrend jelenléte bizonyítja-e egy bizonyos mederszakasz bevágódó jellegét. Az így megvizsgált mederszakaszok kb. 70%ban igazolták a feltevés helyességét. Mivel a jelenlegi mederszint — különösen kanyargós szakaszokon — a hossz mentén meglehetősen hirtelen változik, viszont a régi medermaradványok szintjének megállapítását az időközbeni feltöltődés többnyire nagyon megnehezíti, feltétlenül alkalmazni kell ellenőrzésként az üledék-vastagság feltárás aránylag gyors módszerét. Az esetleges szintváltozások — egyes szakaszokra vonatkozó—konkrét megállapítására pontos mérések és kutatások egész sorára lenne még szükség. 2055 Földrajzi Értesítő