Földrajzi közlemények 1938.
II. Irodalom - a) hazai - Trummer Árpád: A Tiszántúl öntözése (Pécsi Albert dr.)
Irodalom, 191 Évtizedek óta megszoktuk, hogy a magyar földmívelésügyi minisztériumot bizonyos mértékben a tudományok minisztériumának tekintsük. A központnak és a hozzátartozó számos intézetnek egész könyvtárt kitevő kiadványai közül is kiemelkedik az előttünk fekvő könyv. Méltó határköve a magyar belvízszabályozás két korszakának, amelynek mesgyéjén ma állunk: a pusztítások ellen való védekezés és a hasznosítás. Műszaki és gazdasági szempontból egyaránt nagy a jelentősége. Érdemes vele foglalkoznunk, nemcsak országos gazdasági jelentősége miatt, hanem azért is, mert a geográfus sokat tanulhat belőle. Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a ténynek, hogy a részletes tervek végleges megállapítása előtt a miniszter, mint az előszóban írja, az alapelvek és a keretterv ismertetését az ország közvéleménye elé bocsájtja. A kérdés oly nehéz, bonyolult és sokoldalú, hogy még a legjobban megszervezett és legalaposabb készültségű tisztviselői és mérnöki kar is tanulhat az érdekeltek és más szakértők hozzászólásaiból. Földrajzi szempontból csak helyeselni tudjuk, hogy az öntözést a minisztérium terve az Alföld központi medencéjének északi öblében akarja kezdeni. Kállay Miklós dr. a bevezetésben azzal érvel, hogy itt van reá a legnagyobb szükség. Az alapos megokoláshoz még hozzátehetjük, hogy a feladat megoldása itt a legkönnyebb. Nagy kiterjedésű, mély fekvésű, lapos terület a Hortobágy vidéke, amelyet nem választanak el magaslatok a Tiszának legközelebbi szakaszától. A szabályozás előtt az árvizek fölöslegének egy része itt folyt le a Hármas Körös felé. Nem fogadhatjuk el Trümmer Árpádnak azt a megállapítását, amely szerint „a Hortobágy az Alföld vidékei között aránylag magas fekvésű s ezért a mélyen beágyazott Tiszából is nehezebben látható el vízzel". (140. 1.) A Hortobágy határozottan az Alföld mélyedései közé tartozik és a „mélyen beágyazott Tisza" vize némi duzzasztás után emelés nélkül jut a Hortobágyra. Az I. fejezetben Lampl Hugó ismerteti a hazai vízrendezés és vízhasznosítás munkálatok múltját és jövőjét. Számos értékes megállapítása közül kiemeljük a lakosság és a belső fogyasztás valószínű gyarapodására és az öntözendő terület kiterjedésére vonatkozó számítását. A 2035. évig terjedő eredményeket grafikonban is bemutatja (10. ábra, 17. 1.). Még a színvonalas szövegnél és rajzoknál is többre becsüljük a mi szempontunkból az árterületek térképét. Kár, hogy a térkép túlságosan le van kicsinyítve; sok fontos részlet még a finom kivitel ellenére sem olvasható le róla. Ugyancsak sajnálatos, hogy az öntözések elterjedését vármegyénként foglalja össze (13. ábra, 24. 1.). Az Alföld öntözésére vonatkozó eddigi tervezések, a tiszántúli nagy öntözőcsatorna terveinek ismertetése, a csatornavonalak összehasonlítása, az öntözések fokozatos fejlesztésének végrehajtása, az érdekükben tervezett munkák, a munkálatok végrehajtása és az utószó c. fejezetek szerzője a szerkesztő: Trümmer Árpád. A rendkívül sokoldalú, körültekintő, mélyenjáró fejtegetések közül csak a földrajzilag legfontosabbakkal foglalkozhatunk, azokkal is sokkal rövidebben, mint ahogy megérdemelnék. Még ezekben a szűk keretekben is azokra a pontokra helyezzük a fősúlyt, amelyekben véleményünk eltér a szerzőétől, mert meggyőződésünk szerint a terjedelmes könyv jó részét minden geográfusnak el kell olvasnia.