Földrajzi közlemények 2006.
Krónika - A Magyar Földrajzi Múzeum 2006. évi tevékenysége – Mácsai Anetta
tudomást sem vesznek a problémáról: az EU környezetvédelmi irányelveinek való megfelelést bizonyítandó, a települések között fúrt kutak vizeinek kémiai adatai segítségével „bizonyítják", hogy az ivóvízszennyezés nem létező probléma Romániában. Az egész napos konferencia zárásaként TÁTRAI PATRIK, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa mutatta be a történeti Szatmár vármegye etnikai mező- és mikrotereit. Szatmár vármegye nemzetiségi arculatának történelmi távlatú bemutatása után a szórványmagyarság etnikai tudatát jellemezte az előadó. Kitért arra, hogy a statisztikai adatsorokra egyre inkább az a jellemző, hogy Kelet-Szatmár román többségű vidékein a magyar anyanyelvűekénél nagyobb a magukat magyar nemzetiségűnek vallók létszáma, s a különbség egyre nő. A magyar többségű nyugat-szatmári területeken viszont ennek ellenkezője igaz, a magyar anyanyelvűek többen vannak a magyar nemzetiségűeknél. A települési szintű etnikai vizsgálatok rámutattak arra is, hogy a magyarok és a románok között nincs számottevő térbeli szegregáció, a szatmári falA Magyar Földrajzi Múzeum nehéz anyagi helyzete ellenére 2006-ban is sok színes és érdekes programmal, filmvetítéssel, könyvbemutatóval, múzeumpedagógiai rendezvénnyel várta látogatóit. Talán legfontosabb, hogy folytatódott a Magyar utazók, földrajzi felfedezők című kiállítás felújítása. Az állandó kiállítás anyagának megújítására beadott pályázat elnyerte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának tetszését, amely tizenöt millió, Érd Város Önkormányzata pedig másfél millió forint támogatást nyújtott. A kiállítás megnyitása terveink szerint a jövő év közepén várható. Időszaki kiállításokat az érdi múzeumépületben, illetve vidéken egyaránt szerveztünk. Január 31-től május végéig tekinthették meg a látogatók SZÁNTAI LAJOS gyűjteményének a Kárpát-medence térképeit bemutató kiállítását a csongrádi Tari László Múzeum jóvoltából. Az Érdi Napok alkalmából szeptember 25-én nyitották meg Érd híres, Afrikában járt református lelkészének, KULIFAY GYULÁnak az életét bemutató időszaki kiállítást, amelyhez nagy segítséget nyújtott a lelkész felesége. Az afrikai vakban jelentős etnikai keveredés figyelhető meg. Ugyanakkor a cigányság ezeken a településeken is erősen elkülönül a két másik nagy létszámú nemzetiségtől. A konferencia véleményem szerint nagy sikert aratott, értékes információkkal szolgált és külön örvendetes, hogy szépszámú közönség előtt zajlott. A magyarországi és romániai területi vetületű problémákkal és aktuális kihívásokkal foglalkozó, földrajzi szemléletű, de a terület- és településfejlesztéshez, valamint a környezetvédelemhez is szervesen kapcsolódó előadásokon a rokon tudományok képviselői is értékes információkkal gazdagodhattak. Ezen bemutatkozó közös előadássorozat után, 2007 tavaszán a Magyar Földrajzi Társaság képviselői látogatnak Kolozsvárra, amelynek keretében újabb tudományos ülés kerül megrendezésre. Ezen a rendezvényen előadóként olyan elméleti és gyakorlati szakemberek is szerepet kapnak majd, akik nem kimondottan földrajzkutatók, hanem más, a földrajzzal rokon szakterületeken dolgoznak. KONDOR ATTILA CSABA emlékeken túl festményeiből is láthattak egy válogatást az érdeklődők az év végéig. Mezőhegyesen - TÓTH-SZÖLLŐS ANDRÁS ALMÁSY LÁSZLÓ életét bemutató kiállításával egybekötve - BALÁZS DÉNES életét, legfontosabb tanulmányútjait, karsztkutató tevékenységét és múzeumalapító munkásságát ismertető kiállítás nyílt meg, amelyre sokan voltak kíváncsiak. Az érdeklődőknek levetítettük a januárban Múzeumunkban bemutatott, CSÉKE ZSOLT által írtszerkesztett, BALÁZS DÉNES életét és utazásait bemutató filmet is. 2006. szeptember 22-én BULLA BÉLA munkásságára emlékeztünk születésének 100. évfordulója alkalmából az ELTE Természetföldrajzi Tanszékével közösen rendezett konferencia keretében. Az előadások BULLA BÉLA tudományos munkásságának legfontosabb területeit mutatták be, az előadók közül sokan a neves földrajztudósról őrzött személyes élményeiket is megosztották az érdeklődőkkel. A konferencia idején a család által felajánlott és a Múzeum anyagából összeállított kiállítást is megtekinthették a konferencia résztvevői. A Magyar Földrajzi Múzeum 2006. évi tevékenysége