Forbes, 2014. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)

2014-08-01 / 8. szám

VÉLEMÉNY SCHIFFER MIKLÓS LONDON • • •• OROK Kezdjünk egy régi angol viccel! A múlt század tízes éveiben a Savile­row egyik szabója kiírta a műhelye fölé, hogy London legjobb szabó­ja, a szomszédja Anglia legjobb szabójának nevezte magát, a har­madik szomszéd pedig a birodalom legjobb szabójának. Az utca végén egy kis műhely felett hamarosan megjelent egy szerény tábla, az utca legjobb szabója felirattal. A mai londoni utcakép nagyon más, mint amit a legtöbb európai városban megszokhattunk. A klasszikus férfieleganciát itt még nem váltotta le a casual állandóság, nem a bermuda, a t-shirt és a papucs, hanem az öltöny­­­ing, a bőrtalpas cipő és a nyakkendő az állandó viselet még az itt sem ritka meleg nyári napokon is. A nyakkendő, amely az utóbbi években kevés kivételtől eltekintve szinte teljesen eltűnt a férfiak ruházatából, ebben a városban nélkülözhetetlen, elvárt kiegészítő, és éppen ezért változatos és vonzó A FÉRFIAK KÉNYSZER HELYETT ÖRÖMBŐL ÖLTÖZKÖDNEK­ is. A fiatal pályakezdőktől a középkorú üzletembe­reken át a korosabb angolokig büszkén és szívesen kötnek nyakkendőt keményített inggallérjukhoz. A mindenható farmer az általános európai trenddel ellentétben itt laza ruhadarabnak, igazi casual viseletnek számít, a zakó és farmeres megje­lenés helyett a londoni utcán még mindig magasra szabott, tökéletes szövetnadrágot viselő férfiakat látni, meleg nyári napokon nemritkán zakó nélkül, ingben és nyakkendőben, színes zokniban és fé­nyesre pucolt lábbeliben. London persze mindig is a férfistílus fellegvára volt, hiszen a Westminster kerület szabóságai a La­SCHIFFER MIKLÓS DIZÁJNER, STÍLUSSZAKEMBER, ÍRÓ, TANÁCSADÓ. Mile Row­n és környékén olyan pa­tinás cégeknek adnak otthont, mint az Anderson & Sheppard, a Gives & Hawkis vagy a Henry Pool. Utóbbi a trónörökös walesi herceg szabója, de itt találjuk a királyi ház kedvencét, a Hardy Amiest is. A londoniak többsége termé­szetesen nem itt készíttetett, „bespoke”, teljesen méretre készült és kézzel varrott öltöny­ben jár, viszont az utcában egyre több az orosz, indiai, kínai és távol-keleti kliens. A londoni férfiak megjelenése nem attól más, hogy csak drága, méretes ruhát és különleges, színes csíkos pamutokból készült inget viselnek a Jermyn Street üzleteiből és cipőt John Lobbtól vagy a Crockett & Jones manufaktúrából. London nem diktál, mint a milánói divat, itt nem az új és a legújabb adja meg a rangot, hanem a minőség és a hagyomány. Egy kézzel varrott, akár kissé idejétmúlt szabású öltönynek ebben a városban mindig több lesz az értéke, mint egy ragasztott konfekciódarabnak, legyen abban bár­mekkora a tervezők nevét jelző címke. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne izgalmas és nagyon vibráló a stílus errefelé: éppen az adja az összkép izgalmát, hogy a tradíció és a holnap egyszerre van jelen az utcaképben. Az itteni férfiak bátran kombinálnak, a színe­ket sokkal merészebben viselik, mint a legtöbben a kontinensen, de a stílusukban mindig ott van a tradíció, a klasszikus értelemben vett férfias tar­tás és elegancia. London szinte minden szögletében azt érez­hetjük, hogy a férfiak nem kényszerből, hanem örömből öltözködnek. Az utcákat járva szembeöt­lő, hogy a fiatal generációkban a tradíció tisztelete vitathatatlanul tovább él, ez adja London sármját, az itteni gentlemanek örök, semmivel össze nem téveszthető stílusát. Q 108 | FORBES 2014. AUGUSZTUS

Next