Fórum, 2010 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 2. szám
Interjú a 70 éves Voigt Vilmos professzorral 139 fő, a kemsei leírást 2 cserkész diákjaival együtt készítette. Ezekben az években Györffy István tanszékén népi társadalomrajzot, pontosabban „népi társadalomismeretet” oktatott, így jól ismerte a néprajzos kollégákat. Az ötlet, hogy néprajz szakra menjek, tőle származott. Egykori tanáraink közül Csoma Gyula neves didaktikus él még. Latintanárunk volt Szerdahelyi Andor, aki körül most valóságos kultusz alakult ki a Rákóczi Gimnázium öregdiákjai körében. És persze, nem említettem itt mindenkit... El kell mondanom, hogy a középiskolában a modern pedagógiának vagy a modern irodalom-vagy történelemszemléletnek nyoma sem volt. 1958-ban az érettségi napján (június 16-án) reggel bemondta a rádió a hírt Nagy Imre kivégzéséről. Meghallgattuk, hogy kivégezték Nagy Imrét, utána pedig bementünk érettségizni, közben nagyon féltünk, hogy mi lesz az érettségin. Érdekes, hogy még könnyebb is volt az érettségi, mert a tanáraink jobban tudták, hogy ez a hír mit jelent, mint mi, így nem voltak jó hangulatban. Középiskolás koromban részt vettem mindenféle tanulmányi versenyeken, úgyhogy fölvételi nélkül bekerülhettem volna matematikusnak a természettudományi karra, de nekem eszembe sem jutott volna oda jelentkezni. Felvettek erre a bölcsészkarra, ahol most tanítok, bár akkoriban ez nem volt egyszerű, mivel sokat számított a származás. Noha én értelmiségi származású voltam, olyan rendesek voltak velem későbbi tanáraim, akik fölvételiztettek bennünket, hogy minden baj nélkül bekerültünk. Az egykori gimnazista osztálytársakkal tulajdonképpen ma is tartjuk a kapcsolatot, jóllehet igen különböző területen tevékenykedünk. Voltaképpen nyugdíjban vagyunk már: P. G. (vele már a Medve utcai elemiben is egy osztályba jártunk) és V. E. orvosok, M. G. agronómus, P. L. MÁV-tisztviselő volt. Sz. T. nyelvész, V. I. geológus - P. I. pedig évtizedek óta Uppsalában él, ahol az egyetemi állattenyésztésben vett részt. Múlt nyáron volt egy skandinavisztikai kongresszus Uppsalában - náluk laktam, sokat beszélgettünk. Sajnos, már több volt osztálytársam elhunyt: az állatorvos F. I., a közgazdász B. Gy., az építész D. M., a zenész, majd könyvtáros M. B. A legnevezetesebb lenne köztük Feldmár András, aki 1956 őszén került az osztályba, ám már az év végén külföldre távozott és semmi kapcsolatot nem tart velünk. Kanadában lett lélekbúvár, az utóbbi években többször járt, élt Magyarországon és személyiségfejlesztő tanácsadó irodát vagy valami effélét vezet. Sokszor szerepelt a sajtóban, televízióban, könyvei jelentek meg. Minthogy azonban velünk semmi kapcsolata sincs - az egész történet kuriózum. Hasonló kuriózum, hogy a ma is széltében ismert politikai újságíró és kommentátor Avar Jánost meg a Medve utca elemiből ismerem. Nem jártunk egy osztályba, de a „földrajz szakkörben” együtt jeleskedtünk. Vele legalább fél évszázada nem beszéltem. Ugyanezen iskolából és ugyanonnan ismerem Mályusz Károlyt, a nagy történész matematikus fiát, akit azért később is láttam. És Bolberitz Pált, a kitűnő katolikus teológusfilozófust, Antall József gyóntatóját. Ővele később is találkoztunk. Ő segített abban, hogy kiváló szakember adja le hallgatóinknak a katolikus vallási néprajzot. Persze, mindez véletlen, ám jelzi, milyen furcsa kapcsolatok lehetőségeit adták az iskolák... - Hogyan emlékszik egyetemista éveire? - 1958-ban kerültem az egyetemre magyar-néprajz szakosként. A stúdiumokat tisztességgel elvégeztem, ezek között voltak jobbak és kevésbé jók, viszont nagyon sok mást is hallgattam, hol rendszeresen, hol rendszertelenül. Hallgattam például szlavisztikát, germanisztikát, skandinavisztikát, valamint művészettörténetet és egy kis régészetet is. Úgy gondoltam, hogy az órarend azért van, hogy kitöltsük, így a lyukas órákon