Fotó, 1955 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1955-11-01 / 6. szám

maradandó emléket állít a magyar nép szépségkultuszának, alkotó erejének. Ugyancsak a reális ábrázolás erejével és szuggesztivitásával hívja fel a figyelmet Langer­ Sándor Bányá­szok c. képe, amely az ésszel dolgozó fizikai munkásokat mu­tatja be, azokat a hősöket, akiket a szocializmus építése formált társadalomalakító tényezőkké, akik az új ember típusai. Langer K. Arató c. képén mintegy szobrot emel a dolgozó paraszt­asszonynak. Szobor — plaszticitását és arányainak monumen­talitását illetően is — ez a tulajdonképpen minden külső bájt nélkülöző, nem éppen fiatal, vidáman nevető asszony, karján a sarlóval. Ez az egy eszköz, mint jelkép és lába alatt a társ jelzik csupán, hogy arat, de mindezekkel együtt egész kiállása a kizsákmányolástól megváltott embert képviseli. A két utóbbi kép a típusalkotásnak, a művészi sűrítésnek követendő példája. Kitűnő megfigyelésről tanúskodik Várkonyi László Strobl­­portréja, amelyben a híres művész összetett lényét megragadta és hiánytalanul kifejezte. A legsikerültebb művészportrék közül való Rév Miklós Csók István rendkívüli közvetlenséggel és elevenséggel karakterizált képe. Egy kissé groteszk ábrázolás, de a többi, ünnepélyes, vagy melankolikus felfogással szemben hallatlanul életszerű. Szólni kell még a fotóművészek szenior­jának, Rónai Dénesnek képeiről, amelyek — a modelleket tekintve — nem mostanában készülhettek, de amelyek kvali­tása vitathatatlan. Különösen megkapó a Rippl-Rónait ábrá­zoló, egészalakos képe, amelyen még a formai megjelenítés­ben is a nagy festőhöz közelít. Az életkép témái gazdagodása új ötleteket is hozott. Eredetiek Botta Ferenc múzeumi felvételei, de még sok forma­csábításnak enged. Pompásan sikerült Farkas Tamás Készül a kiállítás c. kompozíciója, amely az ember és tárgy szerepének kiegyensúlyozott arányával, a tónusok szépségével ér el meg­érdemelt sikert. Szintén Farkas Tamás felvétele Kőmíves Sándor egy Csehov-szerepben. A kettős lény, tehát a színész és a szerep szép ötvözetét hozta létre, kifejezése kitűnő, de formailag — szükségtelen lények alkalmazása miatt — nem kifogástalan. Samai Antónia, az ifjú nemzedék legrátermettebb tagja s ha képeiben még sok a romantikus elem, azt éppen kora magyarázza. Ám ezzel együtt jól felfogott realizmusra törek­szik, nem enged szerepet a véletlenszerűnek, s a Nagymama, valamint a Csellista c. képei a kiállítás számottevő darabjai közé tartoznak. A fiatalok közül, az egyébként tehetséges Bürger Gertrud nem eléggé törekszik a típusalkotásra. Színé­szek c. képe folthatásában érdekes, de esetleges, egy véletlen pillanat megragadása minden különösebb program nélkül. Fokozottan áll ez Zsófi néni a piacon c. képére, amelyen a három tojást kínáló kofa nem kimondottan jó propagandája a szocialista kereskedelemnek. Tipikus ez a Zsófi néni? Nem és nem. És itt fel is vethető a kiállítás politikai tartalmát illető kérdés. Elöljáróban a vitathatatlan fejlődést emeltük ki, de nem lehet szó nélkül hagyni a fotóművészek témaválasztásában mutatkozó óvatosságot. Rengeteg az idilli tájkép, amiben — látszólag — nem szükséges állást foglalni, ilyen címeken: Téli fények, Téli patak, Télutó, Téli este, Téli alkony stb. De, mint mondottuk, a semlegesség csak látszólagos, mert ez aktív tagadása az élet lényeges kérdéseinek, visszavonulás a nyílt színvallás elől. Hangulatos képek — néha egészen kitűnő ki­vitelben —, amelyekben elringatózik a fotós és amelybe el­ringatni kívánja a nézőt is. Ilyen pl. Székely László Szélcsend című balatoni képe, amely a selymes víztükör érzékeltetésével bizonyára szép emlékeket ébreszt, de­­ semmi több. Nem arról van szó, hogy a tájkép nem mondhat el sokat a világról, hiszen erre is van kitűnő példa, mint D. Pintér Zsuzsa remekbe készült Új élet a Tiszán c. képe, amely iskolapéldája a szilárd világnézetet tükröző, magas művészi színvonalú fotónak. Az előtér magas, sötétes partja felől felemelt víztükör s rajta hátrább a szikrázóan fehér erőmű, amelynek magas tónusát egy, az előtérben álló fehér virágtömeg egyensúlyoz: oly mélyen átgondolt, harmonikus kompozíció, hogy minden el­ismerést megérdemel, így kell látni a magyar tájat, vadvirágos lírájának és az új létesítmények lenyűgöző arányainak és szép­ségének egységében. Nem hiányzik itt sem a „hangulat“ de annál jóval többet ad. Hasonlóan gazdag ábrázolás Gink Károly Badacsonyi táj­a, amelyen az öreg göcsörtös, fekete tőkék között virágzó fiatal fák jelképezik az örökké megújuló életet. Rendkívül érdekesek még meseillusztrációi, melyekbe különös fanyar íz vegyül. De a melankolikus tájképnél sokkal értékesebbek a város- és gyárvárosképek. Ebben a témakörben Vadas Ernő képei a legfejlettebbek, különösen szép a Gyárépítkezés és a kormos­fényes Vasváros, mert ezek bizonyítják leginkább, hogy kitűnően lát és ábrázol. Ebben a kategóriában igen szépek Hollenzer Béla képei, mint például az Épülő gyár, de a többi is figyelmet kelt forma- és tónustisztaságával. Járai Rudolf munkái közül értékes a Régi utca a Várban című, de képei általában gondolatébresztők atekintetben, hogy milyen nagy­mértékben jelentkezik bennük az apolitikus vonás. Mert bár a hazaszeretet, a haza akár városi akár falusi tájainak elmélyült, szeretetteljes ábrázolása feltétlenül politikai állásfoglalás, de annak valahogy, valahol ki is kell fejeződni a képen. A kiállítás anyagának nagy része riportkép és éppen, mert adódó eseményt, futó pillanatot rögzít, nehezebb helyzetben készül, mint a lassan, átgondoltan készülő portré, tájkép stb. A riportképek közül említésre méltó Bence Pál két árvízi képe, amely az elemektől sújtott ember mellett bemutatja a társada­lom erejéből kárpótolt, új reménnyel teli embert. Jónás Pál egyike a legjobb szemű riportereknek és szép képei közül is kiemelkedik Silvestri karmesterről készült, különlegesen át­szellemült felvétele. Bányász Anna képei közül megkülönböz­tetett figyelmet érdemel Megérkeztem c. felvétele, amelyen jól érzékelteti a kisemberrel való gondos törődést, az újszülött fontosságát. Komlós Tibor VIT felvételei általában érdekesek, de egy lapos, kerek kosarat maga fölé emelő nőt ábrázoló képe, különös kompozíciójával, izgalmas fény-árnyék elosztásával és az egy figurán keresztül is megéreztetett vidám tömeghatá­sával, feltűnő teljesítmény. Pálvölgyi Ferenc Sakkozók című képe nagyon szerencsés nézetből készült kompozíció, de nem fektetett megfelelő súlyt a tartalomra. Az előtérbe helyezett, megvilágított csendéletnek az a szerepe, hogy mélyítse a teret, de semmiesetre sem az, hogy elvonja a figyelmet. Egy kép témás elemei közül mindig azt kell kiemelni, amelyik szorosan a mondanivalóhoz kapcsolódik, amely segíti annak világosabb megértését. Minden műnek van egy központi mondanivalója, főtémája, s csak ezt kísérhetik, díszíthetik, emelhetik a mellék­témák. Ha a melléktéma előretolakszik, gyengíti a főtémát és ez nem lehet cél. Mező Sándor riportképei eleget tesznek a műfaji követelményeknek és jól ismeri és érti a fotó kifejező eszközeit. Kiemelkedő az anyagérzékeltetésével Műtrágya­­gyárban c. képe és szép volna a Cséplés is, ha nem állít be a kép balsarkába három rosszmozgású statisztát. Papp Jenő munkái jelentős fejlődést bizonyítanak, különösen sikerült a Restaurátor c. képe, ahol megtalálta és kifejezte az ember és munka tárgya közötti mély, belső kapcsolatot. De a Múzeum nyitás előtt c. képének tartalma hibás, kiállítása helytelen s talán káros is. Tipikus példája a véletlen pillanat meggondolat­lan ábrázolásának, hiszen a múzeumban nyitás előtt nincs teremőr, és ha elfoglalta helyét, nem alszik. Előfordulhat, hogy egy-egy öreg elszundikál, de nem ez a jellemző munkájára, éppen mert ez, éppen mert nagy értékek vannak rábízva.

Next