Fotó, 1955 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1955-11-01 / 6. szám
maradandó emléket állít a magyar nép szépségkultuszának, alkotó erejének. Ugyancsak a reális ábrázolás erejével és szuggesztivitásával hívja fel a figyelmet Langer Sándor Bányászok c. képe, amely az ésszel dolgozó fizikai munkásokat mutatja be, azokat a hősöket, akiket a szocializmus építése formált társadalomalakító tényezőkké, akik az új ember típusai. Langer K. Arató c. képén mintegy szobrot emel a dolgozó parasztasszonynak. Szobor — plaszticitását és arányainak monumentalitását illetően is — ez a tulajdonképpen minden külső bájt nélkülöző, nem éppen fiatal, vidáman nevető asszony, karján a sarlóval. Ez az egy eszköz, mint jelkép és lába alatt a társ jelzik csupán, hogy arat, de mindezekkel együtt egész kiállása a kizsákmányolástól megváltott embert képviseli. A két utóbbi kép a típusalkotásnak, a művészi sűrítésnek követendő példája. Kitűnő megfigyelésről tanúskodik Várkonyi László Stroblportréja, amelyben a híres művész összetett lényét megragadta és hiánytalanul kifejezte. A legsikerültebb művészportrék közül való Rév Miklós Csók István rendkívüli közvetlenséggel és elevenséggel karakterizált képe. Egy kissé groteszk ábrázolás, de a többi, ünnepélyes, vagy melankolikus felfogással szemben hallatlanul életszerű. Szólni kell még a fotóművészek szeniorjának, Rónai Dénesnek képeiről, amelyek — a modelleket tekintve — nem mostanában készülhettek, de amelyek kvalitása vitathatatlan. Különösen megkapó a Rippl-Rónait ábrázoló, egészalakos képe, amelyen még a formai megjelenítésben is a nagy festőhöz közelít. Az életkép témái gazdagodása új ötleteket is hozott. Eredetiek Botta Ferenc múzeumi felvételei, de még sok formacsábításnak enged. Pompásan sikerült Farkas Tamás Készül a kiállítás c. kompozíciója, amely az ember és tárgy szerepének kiegyensúlyozott arányával, a tónusok szépségével ér el megérdemelt sikert. Szintén Farkas Tamás felvétele Kőmíves Sándor egy Csehov-szerepben. A kettős lény, tehát a színész és a szerep szép ötvözetét hozta létre, kifejezése kitűnő, de formailag — szükségtelen lények alkalmazása miatt — nem kifogástalan. Samai Antónia, az ifjú nemzedék legrátermettebb tagja s ha képeiben még sok a romantikus elem, azt éppen kora magyarázza. Ám ezzel együtt jól felfogott realizmusra törekszik, nem enged szerepet a véletlenszerűnek, s a Nagymama, valamint a Csellista c. képei a kiállítás számottevő darabjai közé tartoznak. A fiatalok közül, az egyébként tehetséges Bürger Gertrud nem eléggé törekszik a típusalkotásra. Színészek c. képe folthatásában érdekes, de esetleges, egy véletlen pillanat megragadása minden különösebb program nélkül. Fokozottan áll ez Zsófi néni a piacon c. képére, amelyen a három tojást kínáló kofa nem kimondottan jó propagandája a szocialista kereskedelemnek. Tipikus ez a Zsófi néni? Nem és nem. És itt fel is vethető a kiállítás politikai tartalmát illető kérdés. Elöljáróban a vitathatatlan fejlődést emeltük ki, de nem lehet szó nélkül hagyni a fotóművészek témaválasztásában mutatkozó óvatosságot. Rengeteg az idilli tájkép, amiben — látszólag — nem szükséges állást foglalni, ilyen címeken: Téli fények, Téli patak, Télutó, Téli este, Téli alkony stb. De, mint mondottuk, a semlegesség csak látszólagos, mert ez aktív tagadása az élet lényeges kérdéseinek, visszavonulás a nyílt színvallás elől. Hangulatos képek — néha egészen kitűnő kivitelben —, amelyekben elringatózik a fotós és amelybe elringatni kívánja a nézőt is. Ilyen pl. Székely László Szélcsend című balatoni képe, amely a selymes víztükör érzékeltetésével bizonyára szép emlékeket ébreszt, de semmi több. Nem arról van szó, hogy a tájkép nem mondhat el sokat a világról, hiszen erre is van kitűnő példa, mint D. Pintér Zsuzsa remekbe készült Új élet a Tiszán c. képe, amely iskolapéldája a szilárd világnézetet tükröző, magas művészi színvonalú fotónak. Az előtér magas, sötétes partja felől felemelt víztükör s rajta hátrább a szikrázóan fehér erőmű, amelynek magas tónusát egy, az előtérben álló fehér virágtömeg egyensúlyoz: oly mélyen átgondolt, harmonikus kompozíció, hogy minden elismerést megérdemel, így kell látni a magyar tájat, vadvirágos lírájának és az új létesítmények lenyűgöző arányainak és szépségének egységében. Nem hiányzik itt sem a „hangulat“ de annál jóval többet ad. Hasonlóan gazdag ábrázolás Gink Károly Badacsonyi tája, amelyen az öreg göcsörtös, fekete tőkék között virágzó fiatal fák jelképezik az örökké megújuló életet. Rendkívül érdekesek még meseillusztrációi, melyekbe különös fanyar íz vegyül. De a melankolikus tájképnél sokkal értékesebbek a város- és gyárvárosképek. Ebben a témakörben Vadas Ernő képei a legfejlettebbek, különösen szép a Gyárépítkezés és a kormosfényes Vasváros, mert ezek bizonyítják leginkább, hogy kitűnően lát és ábrázol. Ebben a kategóriában igen szépek Hollenzer Béla képei, mint például az Épülő gyár, de a többi is figyelmet kelt forma- és tónustisztaságával. Járai Rudolf munkái közül értékes a Régi utca a Várban című, de képei általában gondolatébresztők atekintetben, hogy milyen nagymértékben jelentkezik bennük az apolitikus vonás. Mert bár a hazaszeretet, a haza akár városi akár falusi tájainak elmélyült, szeretetteljes ábrázolása feltétlenül politikai állásfoglalás, de annak valahogy, valahol ki is kell fejeződni a képen. A kiállítás anyagának nagy része riportkép és éppen, mert adódó eseményt, futó pillanatot rögzít, nehezebb helyzetben készül, mint a lassan, átgondoltan készülő portré, tájkép stb. A riportképek közül említésre méltó Bence Pál két árvízi képe, amely az elemektől sújtott ember mellett bemutatja a társadalom erejéből kárpótolt, új reménnyel teli embert. Jónás Pál egyike a legjobb szemű riportereknek és szép képei közül is kiemelkedik Silvestri karmesterről készült, különlegesen átszellemült felvétele. Bányász Anna képei közül megkülönböztetett figyelmet érdemel Megérkeztem c. felvétele, amelyen jól érzékelteti a kisemberrel való gondos törődést, az újszülött fontosságát. Komlós Tibor VIT felvételei általában érdekesek, de egy lapos, kerek kosarat maga fölé emelő nőt ábrázoló képe, különös kompozíciójával, izgalmas fény-árnyék elosztásával és az egy figurán keresztül is megéreztetett vidám tömeghatásával, feltűnő teljesítmény. Pálvölgyi Ferenc Sakkozók című képe nagyon szerencsés nézetből készült kompozíció, de nem fektetett megfelelő súlyt a tartalomra. Az előtérbe helyezett, megvilágított csendéletnek az a szerepe, hogy mélyítse a teret, de semmiesetre sem az, hogy elvonja a figyelmet. Egy kép témás elemei közül mindig azt kell kiemelni, amelyik szorosan a mondanivalóhoz kapcsolódik, amely segíti annak világosabb megértését. Minden műnek van egy központi mondanivalója, főtémája, s csak ezt kísérhetik, díszíthetik, emelhetik a melléktémák. Ha a melléktéma előretolakszik, gyengíti a főtémát és ez nem lehet cél. Mező Sándor riportképei eleget tesznek a műfaji követelményeknek és jól ismeri és érti a fotó kifejező eszközeit. Kiemelkedő az anyagérzékeltetésével Műtrágyagyárban c. képe és szép volna a Cséplés is, ha nem állít be a kép balsarkába három rosszmozgású statisztát. Papp Jenő munkái jelentős fejlődést bizonyítanak, különösen sikerült a Restaurátor c. képe, ahol megtalálta és kifejezte az ember és munka tárgya közötti mély, belső kapcsolatot. De a Múzeum nyitás előtt c. képének tartalma hibás, kiállítása helytelen s talán káros is. Tipikus példája a véletlen pillanat meggondolatlan ábrázolásának, hiszen a múzeumban nyitás előtt nincs teremőr, és ha elfoglalta helyét, nem alszik. Előfordulhat, hogy egy-egy öreg elszundikál, de nem ez a jellemző munkájára, éppen mert ez, éppen mert nagy értékek vannak rábízva.