Fotó, 1956 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1956-09-01 / 5. szám
A MAGYAR FOTÓMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK MEGALAKULÁSA A magyar fotóélet jelentős dátumhoz és fordulóponthoz érkezett: népi demokráciánk kormányának és pártunknak hathatós és a művészetek ügyét pártfogó támogatásával, a Népművelési Minisztérium megértő és aktív segítségével végre megvalósult a magyar fényképező művészek régi álma, létrejött a magyar fotóművészek önálló szövetsége. Amikor a magyar fototársadalommal, a fotográfia minden művelőjével és barátjával, a foto hivatásos és amatőr művészeivel, az üzemi fotókörökben, a kultúrházak fotoszakköreiben tömörült új fotókedvelők tízezreivel büszke örömmel és megelégedéssel tudatjuk a fotóművészek szövetségének létrejöttét, meg kell állapítanunk azt is, hogy egy önálló, minden más művészeti szervezettől független szövetség létrehozásával Magyarország — tudomásunk szerint — élenjár az egész világon. A mi hazánkban érte el a fotográfia először azt a magas, hivatalos művészi elismerést, azt a nagy és szerető megbecsülést, hogy művelői megalakíthatták legmagasabb szervezeti formájukat: a Fotóművészek Szövetségét. Sehol a világon nincs a fotográfusoknak ilyen államilag és művészetileg elismert, ehhez fogható magas testülete. Az út, amely idáig vezetett tele volt küzdelemmel. A harcot nem a mi nemzedékünk kezdte. A mi népi demokratikus rendszerünk ismerte fel a fényképezőművészet tudatformáló, társadalmi jelentőségét, megadta a fotónak, mint művészetnek azt az elismerést és megbecsülést, amely eredményei alapján megillette, ellentétben a letűnt világ fotóművészetellenes politikájával. Az elismertetés kivívásában nagy része van azoknak a magyar fotóművészeknek, akik a felszabadulás után, szakítva a kapitalista idők öncélú, formalista irányzataival, tudásukat, lelkesedésüket, művészetüket a nép szolgálatába állították, és az új, realista ábrázolásmód úttörőivé váltak. ]ielőtt a Magyar Fotóművészek Szövetsége létrejöttének és megalakulásának eseményeit ismertetnék, el szeretnénk mondani, hogy mindezideig hiányzott fotoéletünkből a művészeti és szervezeti egység. A foto művészei — újak és régiek — nagyrészt különböző kollektívákban, kisebb részben önállóan fejtettek ki alkotó tevékenységet. A fotoamatőrök széles tömegei — akik közül a fényképezés művészei is kikerülnek — különböző helyi egyesületekbe tömörültek. Budapesten és Sopronban, a két legnagyobb múltú és fotokultúrájú városban alakultak ki ilyen gócpontok, míg a többi vidéki városban elsorvadt és csak mostanában ébredezik a fotómozgalom. A felszabadulás után, kultúrforradalmunk eredményeképpen egyre-másra alakultak a fotókörök. Nagy jelentőségük van a falusi kultúrházak keretében létrejött fotoszakköröknek és az úttörő és diákifjúság körében egyre terebélyesedő iskolai fotóköröknek. A fotó elismert művészei és régi mesterei a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségében hoztak létre az ötvenes években egy fotóművészeti szakosztályt. Ez a szerv azonban alárendelt helyzete miatt nem tudott megbirkózni a fotóművészet eszmei irányításának egyre sokasodó feladataival, a fotóművészeti élet szervezeti problémáinak megoldásával. Az idő és fotokultúránk fejlődése, fotográfusaink hazai és nemzetközi sikerei, a széttagoltságból eredő művészeti-ideológiai zűrzavar egyre jobban sürgették egy olyan átfogó magas szervezet létrehozását, amely képes megteremteni fotoművévészetünk világnézeti és szervezeti egységét, mint a további fejlődés nélkülözhetetlen alapját. Hosszú, széleskörű előkészítő megbeszélések után, amelyben részt vettek fotoéletünk mindenfajta szervezeteinek és csoportjainak megbízottai, továbbá a Népművelési Minisztérium és a Minisztertanács Sajtócsoportja, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotoszakosztálya, az MTI Foto, a Fényképész Szövetkezet a Fővárosi Fotó és az amatőregyesületek képviselői, létrejöttek a Fotóművészek Szövetsége megalakításának összes feltételei. Nagy erkölcsi segítséget jelentettek a szövetség megteremtéséért folyó munkában Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettesnek 1955-ben az Ernszt Múzeumban rendezett II. Országos Fényképművészeti Kiállításon a megnyitóbeszédben elhangzott szavai: „Alkalomnak kell használni ezt a nagysikerű kiállítást arra is, — mondotta — hogy felvegyük, napirendre tűzzük és megoldjuk a fényképezést mesteri fokon művelők szervezeti kérdéseit és a munkájukkal kapcsolatban mindeddig tisztázatlan elvi kérdéseket is.“ És valóban ettől az időtől kezdve, mint mondani szokták „gyorsabban peregtek“ az események. A Képzőművészeti Szövetség tavalyi közgyűlésén kimondták a fotószakosztály leválasztását. Mindenki egyetértett azzal, hogy a fotóművészetben a légüres tér fenntartása nem tenne jó szolgálatot a kezdeti nehézségeken már átlendült fotóművészet ügyének. Több tanácskozás után létrejött egy összesített tervezet, amelyből idézzük a következőket: „A fotóművészet egészséges fejlődése és a helyes irányítása érdekében meg kell születnie az önálló magyar fotóművészeti szövetségnek, meghatározott hatáskörrel, komoly feladatokkal és ehhez a felettes szerveknek biztosítaniuk kell a megfelelő gazdasági keretet. Csak egy ilyen szervezet képes előbbre vinni az egész fényképező társadalom fejlődését és saját fejlődésével együtt életre hívni a látens amatőr erőket, organizálni és ugyanakkor a művészi és a szocialista gondolatok szogálatába állítani azokat.“ Az elvi alap megteremtése után 15 tagú előkészítő bizottság alakult, amely három albizottságra oszlott. Ezek a bizottságok elég gyors ütemben megvitatták és előkészítették a szövetség működési tervét, meghatározták az alapítótagság keretét, az alapszabályokat, a költségvetést stb. Ezek után 1956. július 28-ára a Művészetek Házába összehívták az alakuló közgyűlést. Ezen megjelentek a Népművelési Minisztérium művészeti és kulturális főosztályainak képviselői is, többek közt Eszterág Albert főosztályvezetőit, Faragó Vilmos főelőadó és a meghívottak nagy többsége. A magyar fényképezők sok tízezres tábora, az üzemi fotóklubok és fotószakkörök tagsága, amely úgyszólván eddig minden művészeti irányítást nélkülözött , nagy érdeklődéssel és várakozással tekintett az önálló szövetség megalakulása elé. A megjelenteket Vadas Ernő, a Honoraire Excellence FIAP díjával kitüntetett fotóművész, a FOTO főszerkesztője üdvözölte, majd átadta a szót Eszterág Albertnak, a népművelési minisztérium képviselőjének, aki többek között a következőket mondotta: „A fotóművészek és a fotoamatőrök már régóta várják, hogy legyen olyan szerv Magyarországon, amely képviseli őket a határokon belül és kívül is. Szükségesnek látszik az is.