Fotó, 1974 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1974-05-01 / 5. szám

Ránki Dezső önfeledt nevetése az előadóművész alkotásának két fő motívumát ábrázolja Kocsis átélése szinte azt jelenti, hogy gondolata­z alkotás, mely most elszakad önmagé­tól, a műben mélyed el, oda rejtőzik, azt szívja föl magába, s ez rokonítja a képet a szí­nészi alakítással: más alakját veszi föl ő is, jóllehet nem gesztusok és szavak, hanem zon­gorahangok révén. Ránki boldogsága meg a műalkotás öröme, a művész és a mű egy­másra találása, egymásba olvadása, egyszersmind kiáradása, sugárzása. Ide sorolhatók Keleti Évának azok a képei, amelyek az előadás-alkotás folyamatána hasonlóképpen előkészítő pillanatait rögzítik, éspedig azok munkáját, akik ugyancsak nem színészek (legalábbis most, a képen látható pillanatban nem azok), de a színész alak öltésén dolgoznak. A rendezők képsorozatában közös a kézmozdulat: kitárt kezek, égn vetett kezek, magyarázó kezek, a gondolatnak mankót kínáló kezek, a szavakat kiegé­szítő kezek, csitító, lelkesítő, varázsló, csodatevő, csodára váró kezek. Mintha innét, kezekből indulna el az érzések, a gondolatok sugárzása, hogy megvalósuljon a színész ala­kításában. RUTTKAI ÉVA ÉS LATINOVITS ZOLTÁN

Next