Fotó, 1981 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1981-03-01 / 3. szám

Nagy pi­l­lanatok !­z Interjú Keleti Évával, az Új Tükör képszerkesztőjével — Tudom, hogy az MTI fotó­­riportereként kezdted a színházi fotózást. Azt is tudom, hogy be­dobtak a mélyvízbe. A kapálód­­zásról hallhatnánk valamit? — Először is rá kellett jönnöm: ahhoz, hogy valaki színházban fény­képezzen, nem elég, ha szereti a színházat — a színháznak is szeret­nie kell őt. A közeledés lépésről lépésre, lassan történik. A barát­­kozás hosszú, hosszú folyamat. — Lásd a kisherceg és a róka. — Igen. Pontosan. Ez színház— fotós viszonylatban azt jelenti, hogy a fotósnak fényképezőgép nélkül is minél gyakrabban bent kell lennie, mondhatnám: bent kell élnie a színházban. A dolog nem veszély­telen. „Zöldség koromban” a Nem­zeti Színház egyik akkori vezető színésze a fülem hallatára paran­csolta ki a próbáról egy neves kol­légámat. — Mert nem szerette? — A színészek nem nem­ szeret­­nek, hanem utálnak. Vagy nagyon szeretnek. A langyos érzelmek ál­talában ismeretlenek a számukra. Lehet, hogy ezért is szeretem őket annyira. — Szóval, a kezdet nehéz. — A folytatás pedig talán még nehezebb. A színházi fotózás kicsit olyan, mint az angoltanulás. Sokan érnek el gyors sikert, a konyha­nyelvig elverekszik magukat — az­ A CSODÁLATOS MANDARIN

Next