Fotó, 1981 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám
Nagy pillanatok !z Interjú Keleti Évával, az Új Tükör képszerkesztőjével — Tudom, hogy az MTI fotóriportereként kezdted a színházi fotózást. Azt is tudom, hogy bedobtak a mélyvízbe. A kapálódzásról hallhatnánk valamit? — Először is rá kellett jönnöm: ahhoz, hogy valaki színházban fényképezzen, nem elég, ha szereti a színházat — a színháznak is szeretnie kell őt. A közeledés lépésről lépésre, lassan történik. A barátkozás hosszú, hosszú folyamat. — Lásd a kisherceg és a róka. — Igen. Pontosan. Ez színház— fotós viszonylatban azt jelenti, hogy a fotósnak fényképezőgép nélkül is minél gyakrabban bent kell lennie, mondhatnám: bent kell élnie a színházban. A dolog nem veszélytelen. „Zöldség koromban” a Nemzeti Színház egyik akkori vezető színésze a fülem hallatára parancsolta ki a próbáról egy neves kollégámat. — Mert nem szerette? — A színészek nem nem szeretnek, hanem utálnak. Vagy nagyon szeretnek. A langyos érzelmek általában ismeretlenek a számukra. Lehet, hogy ezért is szeretem őket annyira. — Szóval, a kezdet nehéz. — A folytatás pedig talán még nehezebb. A színházi fotózás kicsit olyan, mint az angoltanulás. Sokan érnek el gyors sikert, a konyhanyelvig elverekszik magukat — az A CSODÁLATOS MANDARIN