Fotó, 1986 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1986-12-01 / 12. szám

Kevés alkotónak jár ki a jellegadó jelző. Jokesz Antal föltétlenül egyike ezeknek. Szinte hihetetlen, hogy még innen van a harmincon, amikor egy iskola alakul ki a munkái nyomán itthon is, és a hazainál mozgékonyabb, válto­zatosabb közép- és kelet-európai fényképezés­ben is. Azokról a — többnyire szintén fiatal — fotósokról van szó, akik nem a látványt és nem is a technikát, nem a gyorsan romló manírt teszik meg képeik tárgyául, hanem a fényérzé­keny anyagon és anyag által a létezést magát próbálják tetten érni. Szellemi nyitottság, az emberi történések mély — és néha kissé ag­resszív — átélése jellemzi őket, egy olyan fajta folyamatos kísérletezés, amely nem az anyagra és nem is csupán a tárgyra, hanem elsődle­gesen saját magukra irányul. Jokesz Antalra közvetlen (de nem személyes) hatással csupán Hajas Tibor volt. Az az alkotó, aki — sajnos — már néhány éve véglegesen szellemi örököseire hagyta teljes életművét. Azt az életművet, amelyből azóta is számos, az univerzumot megélni próbáló művész építke­zik vagy legalábbis merít inspirációt. Nevesebb kortársai közül néhánnyal (Sze­rencséssel, Kerekessel, Vetővel) jokesz Antal hosszú időn át együtt munkálkodott. Szemben más művészeti ágak hasonló szemléletű fiatal­jaival, nekik sikerült csoporttá szerveződniük és csoportként betörniük a nyilvánosságba itt­hon és külföldön egyaránt. És ami talán még ennél is fontosabb: sikerült időben különvál­niuk, mielőtt még a közös márkajel kezdte volna eltakarni az egyéniséget. E nevezetes Dokumentum-csoportból Jokesz az első ösz­­szegző: számos egyéni és közös kiállítás után 534 Lábjegyzet

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék