Fotóművészet, 1973 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 3. szám
vételeit. A harmincas években a magyar fotográfia egyszerre a világ érdeklődésének középpontjába került: nagyszerű fényképészeink voltak, akik szinte az öt világrész valamennyi pályázatán, kiállításán részt vettek, és egyre másra nyerték el a legjelentősebb díjakat. Ez a sikersorozat — véleményem szerint — szoros összefüggésben volt a kisfilmes gépek általános elterjedésével; egy korszerű kifejezési forma találkozott rendkívül szerencsésen a mind tökéletesebbé váló technikai lehetőségekkel. — Tehát a Leica megszerzésétől számítva kezdődik a fotográfus-fotóművész Rév Miklós pályafutása? — Nem, erről szó sincs. Régebbi felvételeim között akad jó egynéhány, amelyet ma is szívesen vállalok — sajnos, régi negatívjaim, képeim egnagyobb része elpusztult, tönkrement — és Leicával készült felvételek sem tettek egyzeriben „fotóművésszé”. Nem szívesen küldözettem be a képeimet a lapokhoz vagy pályáatokra; ma már nehezen tudnám megmondani, volt ennek az oka, önbizalomhiány, túlzott terénység vagy félelem a visszautasítástól... Egyetlen hely, ahol képeimmel rendszeresen terepeltem, a Szocialista Képzőművészek Csoortja, amelynek kiállításain főként szocio-folkot állítottam ki. Rév Miklós 1920 óta vesz részt a munkásfozgalomban, 1924 óta tagja a Kommunista ártnak, mindig aktív harcosa volt a szocializásért vívott küzdelemnek. Hogyan kapcsolótt össze életében a fényképezés szenvedélye mozgalomban vállalt szereppel? • Azt akarja kérdezni, hogy hogyan fért össze a kettő, hogy hogyan fért bele mindkettő az aber amúgy is szűkre szabott idejébe? Erre az azt válaszolhatom: belefért. Sőt! A fényezésben szerzett jártasságomat a mozgalmi unkában is értékesíteni tudtam — grafikául készítettünk reprodukciókat, agitációs célot szolgáló nagyításokat — és ez a mozgalmi unka tette lehetővé számomra, hogy a fotogriának olyan területeivel, mint a reprodukál, a tömegtermelés, amelyek az amatőrök itt általában ismeretlenek, a gyakorlatban nerkedhessem meg. Részt vettem a munkásizgalom sportéletében, 1926-tól kezdve tagja Itam a Munkás Testedző Egyesületnek; itt is gy hasznát vették néha, hogy rendszeresen szenvedélyesen fényképezek. Mindig és mindenütt fényképezett... Igen. Még munkaszolgálatosként is, pedig jól tudtam, hogy mit kockáztatok. Egyszer majdnem rajta is vesztettem: egyik felvételem, ami a munkaszolgálat alatt készült, valahogy eljutott Angliába és megjelent az egyik jelentős angol lapban, méghozzá előkelő helyen. El lehet képzelni, hogy a katonai kémelhárítás mennyire felbolydult, amikor ez a tudomásukra jutott. Hiszen akkor már háborúban álltunk Angliával! Csak valami szerencsés véletlennek köszönhettem, hogy ezt az ügyet sikerült ép bőrrel megúszni. A nyersanyag, a film előkerítése természetesen akkoriban is nagy gondot okozott, mert a fényképezés nagyon drága mulatság volt egy vékonypénzű amatőr számára; szerencsére Zuglóban laktunk, közel a filmgyárhoz, és az ott dolgozó szaktársak, ismerőseim és barátaim gyakran elhozták nekem a filmkamerában megmaradó úgynevezett kifutó szalagot, ami négy-öt méter nyersanyagot jelentett. — A felszabadulás után már mint hivatásos fotós dolgozott tovább? — Nem, arra csak később került sor, néhány évig még más munkaterületen dolgoztam. Olyan éveket éltünk, amikor a közösségért dolgozó ember munkaideje napi tizenhat-tizennyolc óráig tartott; ilyen munkakörben tevékenykedtem én is. Szabad időm nem sok maradt, a fényképezéshez mégsem lettem egészen hűtlen. 1946-ban azután — ekkor folyt a legendás széncsata — Révai Dezső barátom, a MAFIRT igazgatója, váratlanul megkérdezte: nem volna-e kedvem Tatabányán fotóriportot készíteni, vagy legalábbis néhány felvételt, a bányászok hősi küzdelméről. Vállaltam. Az egyik kép, amit ott készítettem, épp a napokban került a kezembe: oly sok helyen, olyan sokszor jelent már meg, hogy — ahogy mondani szokták — valósággal visszaköszön. Ez után a riport után, ha nem is egyik napról a másikra, de elkerülhetetlenül a hivatásos fotósok táborába kerültem. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lehetett az oka a tatabányai képek gyakori felhasználásának; végül arra a következtetésre jutottam, hogy az ok éppen amatőr voltomban keresendő. Amatőr módon, amatőr módszerrel közelítettem meg a témát és ez új volt. Más, mint amit a közönség megszokott. — Mit ért ebben az esetben az amatőr mód alatt? — A hivatásos fényképészeket, fotóriportereket elsősorban csak a tények érdekelték. Információt adni, lehetőleg érdekes, tetszetős formában