Fotóművészet, 1996 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3-4. szám
Tábori Kornél és a szociális fényképezés Ha az a kérdés hangzik el, ki volt Tábori Kornél, sok magyarországi lexikonban, életrajz-gyűjteményben találunk választ. Ha közelebbi, részletezőbb képet szeretnénk róla kapni, már nehezebbé válik a dolgunk. Ha pedig Táborinak a szociális fényképezéshez fűződő kapcsolata a téma, az még szakmai körökben is többnyire fehér foltot jelent. Ez az írás - ha csak vázlatosan is - ezt az ismeretlenséget hivatott oszlatni. Egyelőre azt jelzi: megérett az idő egy mélyebb elemzéshez is. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a magyar szociális fényképezés korai története Tábori Kornél idevágó munkásságának feltárása, értékelése nélkül nem írható meg. Amikor Tábori 1893-ban kisgimnazistaként budapesti lakos lesz, az ország a tőkés gazdaságfejlődés legdinamikusabb korszakát éli. S bár a kilencvenes évek végén a növekedés megtorpan, csökkennek a beruházások, szélesedik a munkanélküliek köre, a fellendülés századunk első évtizedének végére ismét folytatódik. Budapest európai metropolissá érése idején kapja Tábori serdülőként, majd fiatal újságíróként az első fővárosi élményeket, tapasztalatokat. 1890 és 1910 között az itt lakók száma csaknem megkétszereződik (486 671 főről 880 371 főre gyarapszik). A növekedés forrása főként a betelepedés, a „felvándorlás”. A nem helybeli születésűek aránya 1890-ben 60,72%, 1900- ban 63,27%, 1913-ban pedig 64,66%. Lélekszáma alapján fővárosunk ekkor a hatodik az európai rangsorban. Tőle délre és keletre több mint félezer kilométerre nincs hasonló méretű, vonzású nagyváros. A hazai iparfejlődés Budapestre koncentrálódik: 1910-ben az ipari munkások 27,5%-a a fővárosban él, míg a lakosság 5,1%-a budapesti. A nagy építkezések ideje ezt a fő indítékot a millenniumi felkészülés képezi. Bár az eredmény gyakorlatalmi, az épületek homlokzatait többnyire malter-„mesterművek” díszítik, a város mindenesetre növekszik. Az már a szociális vonatkozásokhoz vezet, hogy ez a fejlődés pozitívumai mellett zsúfoltságot, zöldterület-hiányt is eredményez, mert a telekspekulánsok a minél sűrűbb beépítésben érdekeltek. A lakásellátottság - mint a szociális viszonyok egyik legfőbb jellemzője - nincs összhangban a népesség növekedésével. 1906-ban ....egy-egy lakóhelyiségre 3 egyént számítva 18 000 lakás volt túlnépes, 117 284 ember lakott bennük. [...] A lakások 18,2%-a, tehát közel egyötöde volt túlnépes, vagy egyenesen túlzsúfolt” - mondja egy korabeli elemzés.„ A lakáskörülményekhez is kapcsolódik f okozatként - a tüdővész. 1903-ban - az akkori statisztika kategóriáit használva - Budapesten a gazdagok halálozásainak oka 8,23%-ban volt a tüdőbaj; ez az arány a középminősítésűek körében 13,4%; a szegények esetében 19,07%; az ínségesek között pedig 20,32%. (1912-re az olló százai tovább nyílnak: a tüdőbajban elhunytak aránya a gazdagok körében 4,2%-ra csökken; a szegényeké viszont csak 16,96%-ra.) A prostitúció motívumai között közismerten a szociális vonatkozások a legsúlyosabbak. Budapesten 1899-ben a nyilvánosházak száma 30, az összes fővárosi nyilvántartott „kéjnő” (ahogy a hivatalos statisztika fogalmaz) 1 498 fő - ebből bordélyos 333 fő. 1912- ben a bordélyok száma 22, az ott foglalkoztatottak alig vannak kevesebben, mint a századvégi 30 „műintézetben”: 321 fő. Magánalapon működnek 769-en, ugyanakkor a statisztika adatait növelik az „igazolványosok" - 1 109 fő -, így mindösszesen 2 199 fő működéséről tud a hivatalosság. A „magánosok” közül a „bárcások” csak a rendőrséggel egyeztetett helyen lakhattak; az „igazolványosok” szabadon választhatták meg lakhelyüket. Összességében: a növekedés arányaiban meghaladja a budapesti lakosság számának emelkedését. Az újságíró, aki mindezen jelenségek krónikása, bűnügyi riporter lett, Jász- Nagykun-Szolnok vármegyéből került a fővárosba. 1879. június 25-én született Szolnokon. Iskoláit Mezőtúron kezdi. A helyi reformé Tábori Kornél, mint a Pesti Napló szerkesztőségi tagja 1907-ben Álló sor, jobbról a harmadik 92 ■ Fotóművészet ’96 3-4