Fotóművészet, 2003 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1-2. szám
Déri Miklós nem megismerni a sajtót. Egyik tanárom tanácsára megkerestem Urbán Tamást az Ifjúsági Magazinnál, elmentem hozzá a képeimmel, és tényleg, egyből adott tíz tekercs filmet, hozzak egy képriportot a gördeszkázó gyerekekről. Két éjszaka nem aludtam, gondolkoztam, hogy kezdjek hozzá, odamentem hozzájuk, beszélgettem velük, ahogy ezt az iskolában tanítják. Tamás nagyon sokat segített, mindent megbeszéltünk, kielemeztünk, a laborban 18x24-es kópiákat nagyítottunk, és ha valamelyik nem tetszett, hosszabb vagy rövidebb idővel exponáltuk, a végén együtt választottuk ki a legjobb képeket. Nem sok anyagot vittem nekik, de jó időszak volt. Aztán befuccsoltak azok a lapok, amelyek megengedhették maguknak, hogy a különböző témákat külsősöknek adják. Meg akkor egy kicsit már szégyellte az ember, hogy az Ifjúsági Magazinnak dolgozik. - Azért, mert Kisz-lap? - Mert nem a Rolling Stone. Viszont az jó érzés volt, hogy azzal tudtam foglalkozni, amit szeretek. Valaki beajánlott az Európai Utashoz, ahol státusba kerültem, minden rám volt bízva, a saját ízlésem szerint kezdtem el kialakítani a képi részt, és elég jó anyagok jöttek le. - Az utcai fotózás, a kapcsolatteremtés hogyan ment neked? - Nehezen. Most is nehéz, nagyon utálom a fényképezésnek ezt a részét. Egyre nehezebb az utcán fotózni, az emberek egyre jobban félnek a fényképezőgéptől. Amikor a főiskolára jártam, csak a laktanyák környékén és a pályaudvarokon nem lehetett fényképezni, ma viszont egy bevásárlóközpontba sokkal nehezebb bejutni fényképezőgéppel, mint egy laktanyába. Nehezen megy. Külföldön könnyebb fényképezni. A külfölditől nem félnek annyira, egy idegen turistának segíteni kell, könnyebben megnyílsz előtte, nem kell attól tartanod, hogy a jövő héten is találkozol vele. - Fontos még, hogy beszélgess az alannyal fotózás előtt? - Nem, nincs rá szükségem. Nem akarok vele kapcsolatot építeni, nem feltétlenül akarom meghallgatni a problémáit, azok úgyis rajta lesznek a képen. Vannak helyzetek, amikor olyan a dolgok állása, a szálak úgy futnak össze, hogy kép születhet belőle. És vannak szituációk, amikor az erős karakterről sem lehet jó képet fotografálni. Nem az az érdekes, hogy milyen a képen szereplő ember, nem őrá, az ő sorsára vagy kíváncsi, nem az ő története a fontos, hanem a képen látható történet. Hogyan kerültél a Magyar Narancshoz? Diáksziget, 1993 Fotóművészet • 2003/1 -2 ■ 43