Fotóművészet, 2010 (53. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1. szám
Heinrich Kühn (1866-1944) munkássága és magyar kapcsolatai Első rész Carl Christian Heinrich Kühn 1866. február 26-án Drezdában született. Egyetlen fia volt kereskedő apjának, Christian Kühnnek (1825-?) és édesanyjának, Anne Sophie Conradi Kühnnek (1825-1912). Nagyapja, Gottlob Kühn szobrászként vált ismertté, de a család rokonságban állt a romantikus festővel, Caspar David Friedrichhel is. Heinrich, mint az osztály legjobb diákja, az érettségi után néhány hónapig zenét és festészetet tanult, majd 1885-ben hat hónapra bevonult a porosz hadseregbe. 1885-1888 között természet- és orvostudományt hallgatott Lipcsében, Berlinben és Freiburgban. Berlinben a Koch-lntézetben mikrofényképezéssel és bakteriológiával foglalkozott. Ez irányú tanulmányairól 1888- ban az Archiv für Anatomie-ben számolt be. Asztmája miatt a német fővárosnál kellemesebb klímájú lakhelyet keresett és talált a tiroli Innsbruckban. Ott még egy évig folytatta mikroszkópos fényképezési tanulmánya it, Dr. G. S. Pommer mellett. 1889-ben vagy 1890-ben döntött úgy, hogy az orvosi szakterület helyett inkább a fényképezéssel foglalkozik. Az 1889-ben, Londonban megrendezett impresszionista festménykiállítás egyértelmű hatást gyakorolt a - sok tekintetben - hasonló módszerrel alkotó fényképezőkre is. Az 1894-es hamburgi műkedvelő fényképkiállítás résztvevőinek nagy része már egy olyan, akkor újnak számító szemlélet- és kivitelezési móddal jelentkezett, amit piktorializmus néven említenek a fotótörténetben. Két amerikai fotós, Edward Steichen (1879-1973) és Alfred Stieglitz (1864-1946) köré szerveződött az úgynevezett Fotószecesszió csoportosulása. Stieglitz Karlsruhéban és Berlinben folytatta tanulmányait. 1883-ban Wilhelm Vogeltől sajátította el a fényképezés műfogásait. 1887-től jelentek meg írásai szakmai lapokban. 1888-ban részt vett a bécsi Amatőr Fotókiállításon, majd visszatért az Egyesült Államokba, de rendszeres résztvevője maradt az európai tárlatoknak. 1893 és 1896 között az American Amateur Photographer című lapot, 1897-től 1902-ig pedig a Camera Notes-t, a New York-i Fotóklub folyóiratát szerkesztette. Az 1902-ben, Amerikai Festőies Fényképezés címen általa megrendezett kiállítást a Fotószecesszió csoport bemutatkozó tárlatának is nevezhetjük. Az irányzatot népszerűsítő és mindenütt megismertető, Camera Work nevű folyóiratot 1903-1917 között szerkesztette Alfred Stieglitz. A Fotószecesszió 1903 és 1906 között Denverben, San Franciscóban, Bradfordban, Drezdában, Párizsban, Pittsburgh-ben, Bécsben, Washingtonban és Philadelphiában rendezett sok nézőt vonzó, jelentős kiállításokat. 1905-ben New Yorkban saját galériát nyitottak. 1891-ben a Bécsi Kamera Club is megrendezte első Nemzetközi Fotókiállítását. A Császárvárosban bemutatott alkotások közül a legjobban azok ragadták meg Kühn képzeletét, amelyeket két angol, Alfred Maskell és George Davison (1854-1930) a legegyszerűbb optikai eszközzel fényképeztek. A „pápaszemlencse” Milyen eszközt használt Maskell és Davison, valamint a két angolnál a német nyelvterületen és az ahhoz kötődő Magyarországon is sokkal jobban ismert osztrák Johan Joseph Hans Watzek (1848-1903)? Ők és követőik fényképezőgépeik objektívjét a festőies képhatás elérése érdekében egytagú gyűjtőlencsére cserélték ki. F. Schmidt 1897-ben magyarra lefordított és a Természettudományi Társaság által kiadott vaskos kötetében, a Gyakorlati fotografozás kézikönyvében sommás véleménynek is beillő módon ír erről: „A monokel-objektiv gyújtópontbeli különbség miatt nem ad éles képet. Éppen a határozatlan körvonalak miatt, amelyek állítólag a kép művészi hatását emelik, kiváló bécsi és londoni amateurök kedvelik." Ennek ellenére nehezen felfogható dolog, hogy egy ilyen lencse legyen az bármilyen gondosan elkészített és tökéletesen csiszolt is - nem ad egyenletesen világos és teljesen éles képet. Ennek oka: a gyűjtőlencse valóságos leképezése különböző módon eltér az elméleti ideálistól. Ezeket az eltéréseket leképezési hibáknak nevezzük. A létrehozó ok egyrészt a fénytörő tulajdonságoknak a fény hullámhosszától való függése (úgynevezett kromatikus eltérések), másrészt a lencsefelületek geometriai formáiból adódó jellemzői (monokromatikus eltérések). A leképezési hibákat különböző alakú, fénytörésű és színszórású üvegfajtákból összeállított, több lencsetagból álló lencserendszerek (objektívek) matematikai alapon történő megtervezésével lehet kiküszöbölni. A legegyszerűbb objektív is két lencsetagból áll. Objektívek gyártásához különböző törésmutatójú optikai üvegfajtákat kísérleteztek ki. Még az egyszerű objektívet is flintüvegből, valamint koronaüvegből csiszolt lencsetagokból kell elkészíteni, így küszöbölik ki a gyártók a színi eltérésnek nevezett leképezési hibát. A gömbi eltérés oka pedig az, hogy a gyűjtőlencse szélén áthaladó fénysugarak jobban megtörnek, mint a középen átmenők, ezért a kép síkján szóródási kör alakul ki. En- Fotóművészet • 2010/1 129