FourFourTwo, 2012 (1-12. szám)
2012-02-01 / 2. szám
„Nincs még egy nemzet, amely két vb-döntőt játszhatott majd ilyen nagyot zuhant" azért bicsaklott félre, mert egy közvetítésben túlságosan szépen beszéltem róla, mint magyar gyerekről, és ezt nem bocsátotta meg neki Jozef Marko, a túlzottan magyarellenes szövetségi kapitány. Amúgy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal még a közelmúltban is kirándultam Erdélybe, és erről jut eszembe, milyen gyönyörű volt 2010-ben a Nagyváradi AC centenáriumi ünnepsége, azt pedig régóta mondogatom, hogy a magyarországi futballakadémiákat meg kell nyitni a tehetséges, határon túli gyerekek előtt, mert az ő tudásuk, lelkesedésük segíthet a magyar futballon is. Úgy hallom, ma már egyre többen jönnek az akadémiákra. Viszonya Puskás Ferenccel közismert, és ez az erős érzelmi kötelék megint csak felülírta a politikát. 1973-ban a belgrádi úszó- és vízilabda-világbajnokságon is megszólaltatta őt a rádióban, 1981-ben pedig az MLSZ elnökeként segített minden idők legjobb magyar labdarúgójának hazatérésében. Tette ezt úgy, hogy Magyarországon a Kádár-rendszer a fénykorát élte. Nem félt attól, hogy a fejére ütnek azzal, hogy Szepesi elvtárs, ezt azért már mégsem? Félni sohasem féltem. Sokan el sem hitték, hogy 1973-ban Öcsi beszél a rádióban, hiszen addig a nevét sem lehetett leírni, nemhogy interjút készíteni vele. 1981-ben már könnyebb dolgom volt, legalábbis, ami a honi politikai elitet illeti. A nehezebb ügynek Öcsi meggyőzése bizonyult. Amikor a párizsi BEK-döntőről Budapestre repültünk, Puskás felesége, Bözsi arca félelmet tükrözött. Nekem kellett nyugtatgatnom, hogy nem lesz semmi baj. És nem is lett. A landolás után pillanatok alatt oldódott ravatalánál a feszültség, majd szinte azonnal Kispestre indultunk, hiszen délután bajnoki meccset játszott a Honvéd. Amikor a stadionban a tízezres tömeg Puskás éljenzésébe kezdett, hárman zokogtunk. Bözsi, Öcsi és én. Szepesi György neve összeforrt a Magyar Rádióval. Amikor 1957-ben megkezdte adását a Magyar Televízió, jó barátja, Gellért Bandi napokig csábította a tévébe. Ám ő maradt. Persze később a tévében nagyon sokat szerepelt. A legnagyobb videomegosztó portálon látható egy részlet az 1970-es szilveszteri tévéműsorból. A szakadó hóban és csontig hatoló szélben a két riporterlegenda, Szepesi György és Vitray Tamás koccint a Lánchíd előtt - köszöntve az új esztendőt. Szepesi és Vitray. Barátság sosem volt közöttük. Vetélytársak és kortársak voltak. Legendák szóltak a köztük feszülő ellentétekről. Vitray az 1981-ben megjelent Hivatásos sportrajongó című könyvében így írt erről: „1962. szeptember 2. Lengyelország-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés, Poznanban. [...] Érdekesebb, hogy a közvetítés kezdetén csak az én hangvonalam volt rendben, a mellettem lévő fülkében ülő Szepesié nem. Szóval most a rádió az én hangomat adja majd? - villant rajtam át a gondolat és bizsergetett az öröm. Nem tartott sokáig, mert öt-hat perc után láttam, hogy Gyuri már beszél, közvetít. A mérkőzés végén a budapestiek közölték, hogy az első félidőben csak öt-hat percig volt hangom, azután nagyfőnöki utasításra elvették a vonalamat, mert a rádiónak kellett átadni, így az első félidő ettől kezdve a rádióriporter hangjával ment a tévében is. Egy szobában laktunk Szepesivel a szállodában. Este teljesen kiborulva korán lefeküdtem, sőt altatót is vettem be, de amikor megjött, sor került életünk első, és ha emlékezetem nem csal, egyetlen hosszú és őszinte beszélgetésére... [...] A »bálvány« nem omlik össze, le kell dönteni... [...] Nem fog segíteni, nem akar támogatni, magam kell, hogy magamat megcsináljam. De elismerte, hogy tehetségesnek tart, bár túlságosan türelmetlen vagyok." Hogy vannak most Vitrayval? Semmi különös. Találkozunk, köszönünk egymásnak, hogy vagy, hogy vagy, aztán megyünk tovább. S hogy voltak akkor, a hatvanas-hetvenes években? Volt rivalizálás? Persze! Volt, de olyan nevetséges dolgokon, hogy mi a rádióban nullt mondtunk, ők meg a tévében nullát. ► Liverpoolban? Bene Ferenccel A BEK-győztes Grande Inter Jfe atyjával és karmesterével, Angelo d É Morattival (jobbra) és Sandro Mazzolával Alul Puskás Ferenc KEREK SZÜLETÉSNAPOK A TIZEDIK 1932: „Érzem az anyám által főzött borsóleves fenséges illatát.” A HUSZADIK 1942: „A Vívó Atlétikai Balczó Bandi futása, a müncheni olimpia. Hatalmas rádiós stábbal mentünk ki a németekhez.” Clubban - amely a magyar Maccabi volt - kosárlabdáztam, amíg engedték. Olykor palánk nélkül játszottunk.” A HARMINCADIK-1952: „Mi másra emlékezhetnék, mint a tizenhat aranyat hozó olimpiára? Ekkor már rádióztam.” A NEGYVENEDIK -1962: „Chile, labdarúgó-világbajnokság. Ma is fáj a kiesés.” AZ ÖTVENEDIK-1972: A HATVANADIK - 1982: „MLSZ-elnökként készültünk a spanyolországi világbajnokságra. Majdnem sikerült a továbbjutás a csoportból” A HETVENEDIK- 1992: „Reggel műsort vezettem a rádióban. Vass Pista vezetésével az adás előtt egy perccel ti, fiatalok egy hatalmas tortával jöttetek be köszönteni. Megható volt, de aztán kiküldtelek benneteket, mert kezdődött az adás, ami nekem mindig is szent dolog volt.” A NYOLCVANADIK - 2002: „Erre már nem nagyon emlékszem” (Nevet...) A KILENCVENEDIK-2012: „Jó lenne megérni. És minél kisebb zajjal megünnepelni.” Balczó Andrással VISSZAJATSZAS FourFourTwo.hu 2012. február 91