FourFourTwo, 2017 (1-12. szám)

2017-11-01 / 11. szám

JÁK­KISKIJili kritizálta a játékvezetőt, ezért 14 ezer dollárra megbüntették ANDRE VILLAS-BOAST, a kínai Sanghaj SIPG vezetőedzőjét MÉG NE OLTSD LE A LÁMPÁT! - OLVASNI AKAROK.. . Vincze Imre „A biciklicselemet mindenki megette, a dortmundiak elájultak" Vincze Imre is az ’56-ban disszidáló legendás ifjúsági válogatott keretéhez tartozott, és közel a nyolcvanhoz sem kopott meg a futballtudása „1963-ban haza akart vinni a Vasas, Rudi bácsi (Illovszky Rudolf, a Vasas edzője - a szerk.) hívott, 24 éves vol­tam, jól ment a foci, de Mathesz Imre lebeszélt. „Ne gyere, Imre, nekem is la­kást ígértek, aztán nem kaptam sem­mit” - mondta, így aztán először csak két évre rá, 1965-ben mertem hazaláto­gatni. Féltem, persze, hogy féltem, de mivel én - ellentétben például Puskás Öcsivel - nem voltam katonatiszt, ezért katonaszökevény sem, így talán kevésbé kellett tartanom a felelősségre vonástól. Meg aztán akkor már megvolt a német állampolgárságom. Akkor egyébként a Wiener Neustadt csapatában futbal­loztam, az osztrák állami ligában, balösz­­szekötő voltam, a bal lábamnak még most, 78 éves koromban is a csodájá­ra járnak az újságíró-válogatottban, Daj­ka Laci is azt mondta, az irányváltásaim­mal, a kontramozgásaimmal még min­dig megbolondítom a fiatalokat is. Tizenhárom évesen igazolt le a Vasas, a toborzó után Illovszky Rudi bácsi - nekem bácsi, bár még csak 31 éves volt akkor, javában játszott - azt mondta, vasárnap már játszom is, el kellett mennem rögtön a Pobuda Fotó­hoz, hogy lefényképezzenek az igazolá­somhoz. A Népligetben volt a pályánk - bizony! -, az első meccsemen mindjárt gólt rúgtam. Micsoda csatársora volt akkoriban a Vasasnak! Raduly, Csordás, Szilágyi I, Berendi, Illovszky vagy Beren­­di helyett Szilágyi II... Ide kellett vol­na nekem bekerülnöm. 1956-ban 17 éves voltam, amikor Vincze Jenő bácsi behívott abba a legendás ifjúsági válo­gatottba, amelyben olyan későbbi sztá­rok játszottak, mint Szalay Tibi, Páz­­mándy Péter, Nemes Gyula, Povázsai Laci, Kaszás Laci, Sztáni Pista, Mathesz Imre, Gélei Jóska. Illetve nem is ő fede­zett fel, hanem Deák Ferenc, a Fradi megfigyelője - nem azonos a Bambával -, ő szólt Jenő bácsinak, aki Hoffer Jó­zseffel vezette az ifiválogatottat. Hoffer nagy ember volt, az MTI sportrovatve­zetője, vele nem volt bensőséges a vi­szonyom, bevallom, féltem tőle, Jenő bácsit viszont imádtam, remek ember volt, mindenre tudott mondani egy 20 2017.novemberFourFourTwo.hu olyan mondatot, amellyel fején talál­ta a szöget. Ötvenhat novemberében hagytam el az országot, nehéz erről beszélni... Tudja, akkor már a Mathesz Imre, a Ka­szás Laci fizetést kaptak a Vasasban, én meg... Rosszulesett, mert én is nagyon jó voltam. Szóval, ezért is disszidáltam. Alaposan megszerveztük az utat, a Wesselényi utca tízben laktam, a zsi­nagógával szemben - de mi nem vol­tunk zsidók -, onnan indultunk autóval, néhány futballistával együtt, ki az ausztriai menekülttáborba, Linz mellé. És három nappal később már Camb­­ridge-ben voltam, a zsidó felekezet in­tézte el! Imre Kaldor, azaz Káldor Imre villájába kerültem, akit az angol király­nő lorddá ütött, Cambridge-ben egye­temi tanár volt, és akkoriban az ENSZ gazdasági igazgatója, szóval, hatalmas koponya és dúsgazdag ember. Egy évig laktam náluk, kertészi, házvezetői feladatokat láttam el, s közben lejártam tréningezni a Cambridge Unitedba. Engem csak a futball érdekelt, de nem tudtak leigazolni, mert élt a tizennégy hó­napos eltiltásom! Egy napon látom ám a helyi újságban Kovács István nevét, Pista a Va­sas balbekkje volt, együtt futballoztunk az ifjúsági válo­gatottban, de akkor a Borus­sia Dortmundban futballozott. Mondom Pistának, helyezzen már el valahol, mert megőrülök foci nélkül. És beajánlott a Wolverhamptonhoz, ahol Billy Wright, az agolok legendás középfedezete is ját­szott, és amelynek a legendás Stan Cul­­lis volt a mendzsere. Heti nyolc fontot kerestem szerződtetett ifjúsági futballis­taként - Wright és társai az edzéseken bemutatták nekünk, fiataloknak, hogy mit kell csinálnunk -, éphogy megéltem belőle, de csak úgy, hogy Káldoréknál kosztoltam. A Wolvehamptonnál emel­tem súlyt először életemben, itt futot­tam fel egy dombra, majd’ kiugrott a szí­vem. Feketén játszottam, mert nem volt még engedélyem. Kovács ajánlására el­jött megfigyelni a Borussia Dortmund kémje, „azt a hosszút akarjuk”, mond­ta - százkilencven centis voltam -, és három hét múlva, tizeny­­nyolc és fél évesen már a Ru­­hr-vidéken voltam. A biciklicse­lemet mindenki „megette”, a dortmundiak elájultak. Hans Tauchert, a veze­tőedző a hotelszobá­ban mutatta a trükkö­­met, »Lehr gut, Vin­­cse«, mondta, s köz­ben elégedetten mosolygott, a Vincse én lettem volna... Másfél évig voltam Dortmundban, saj­nos Tauchert meghalt, s jött az osztrák Max Merkel, aki utálta a magyarokat, nem kellettem neki, azt tartotta, csak a pénz érdekel minket - meg kell mondanom, egyes esetekben igaza volt. Onnan Re­­utlingenbe kerültem, majd Bécsbe és Wiener Neustadtba. Akkor érkezett Czi­­bor az Austriához, kevesen tudják, ját­szott néhány meccset, éppen jött Kana­dából. Puskás Öcsivel 1964-ben ismer­kedtem össze Zürichben, amikor ott ví­vott BEK-elődöntőt a Madrid, jó pár üveg bor elfogyott azon az estén, a ba­rátságunk több mint negyven éven át tartott, Öcsi haláláig, én is ott zokogtam a temetésén a Bazilikában. Később edzősködtem, tanítottam a konstanzi egyetemen, futballszak­­könyvet írtam, Schuss und Tor címen, amit angolra is lefordítottak (Go for Goal!). Aachenben élek egy szép ház­ban, nyitott házasságban, Pesten is van egy élettársam, rengeteg időt töltök az óhazában, rendszeresen eljárok az új­ságíró-válogatott edzéseire. Jó néhány évet letagadhatnék, ugye?!” Persze nemcsak a futballal kerestem pénzt, hanem politikai karikaturistaként, sőt, inkább utóbbival. A hatvanas, hetve­nes, nyolcvanas években Brezsnyevtől Kissingerig, Helmut Kohltól Jasszer Ara­­fatig mindenkit kifiguráztam a hamburgi Nordpresse Verlag és a DPA, a Deutsche Presse-Agentur megbízásából, azon ke­vesek közé tartoztam Németországban, akik szabadon választották meg a témá­jukat és a rajzhoz írt szöveget, amire a mai napig büszke vagyok. A futball-pályafutásom része még a Csernai Pálhoz, a Bayern München, a Borussia Dortmund és még vagy tucatnyi neves klub edzőjéhez fűződő több évtizedes barátságom. Palival 1971-ben Antwerpenben ismer-­­­kedtem meg, aztán négy évtizeden át voltunk barátok. Kissé félénk ember is volt, emlékszem, volt egy erdélyi ma-­­ gyár menyasszonya, szép lány volt, egy-­­­szer hármasban elmentünk egy lokál­ba, és végül én táncoltattam meg a lányt... Budapesten mindig a Gellért-­­ ben lakott, ott kávézgattunk, amikor ta-­­­lálkoztunk, Istenem, már négy éve nincs közöttünk... 2

Next