FourFourTwo, 2017 (1-12. szám)

2017-01-01 / 1. szám

A magyar FourFourTwo-ban az első számtól kezdve jegyzeteivel jelentkező több kötetes sportújságíró régi emlékeket idéz fel rovatában, amelyek a magyar labdarúgással kapcsolatosak, és hosszú pályafutása kellemes és kellemetlen élményeit is megosztja az olvasókkal. A KILENCVEN LAKAT T. KÁROLY ROVATA TUMI­ÉRT A SOROKSÁR S­úlyos téglányi aranyra lelt a Bodnár Za­lán, Szöllösi György páros a magyar lab­darúgás történelmének kincsesbányá­jában: a Bp. Honvéd 1956-os fellépése a Bernabéu-stadionban a Real Madrid ellen eddig valahogy elkerülte a kerek labda historikusainak figyelmét. Magam is szinte faltam a FourFourTwo.hu portálon megjelent és az előző oldalakon ta­lálható sorokat, de már első olvasásra feltűnt egy név, amelyen (gondolom, és egyben azon­nal elnézést is kérek mindenkitől, akinek nem mondok semmi újat, de nagy pénzben fogad­nám, hogy nem vagyunk sokan...) az olvasók döntő többsége csak átfutott, holott az ő emlí­tése pontosan olyan volt ebben az írásban, mint amikor a Füles rejtvényújságban közöltek két, egymásra fényképszerűen hasonló képet, ám a kettő között volt néhány parányi különb­ség vagy eltérés, és a feladat az volt, hogy ezt kell megtalálni. De nézzük a mondatot... „Ha nem is aznap, de nem sokkal később a »portyához« több olyan kiváló labdarúgó is csatlakozott, akik nem a kispesti együttesben játszottak, így Szusza Ferenc az akkor Buda­pesti Dózsának nevezett Újpestből, Lantos Mi­hály, (Kis) Szolnok István és Sándor Károly a Vörös Lobogóból (MTK) vagy Bagoly Bertalan Dunaújvárosból.” A terjedelmes és adatoktól hemzsegő cikk­ben legalább két tucat olyan magyar futballis­ta szerepel, akik nem szorulnak bemutatásra, és akinek részvétele ezen a csaknem két hó­napos portyán (ha nem voltak a Bp. Honvéd játékosai) teljesen természetes és kézenfekvő, de... - hogy kerül közéjük Bagoly Bertalan Du­naújvárosból, akit a visszaemlékezésekben az említett cikkig soha senki sem emlegetett? A válasz meglehetősen egyszerű: Bagoly Berci nem volt más, mint Grosics Gyula első fe­leségének, Bagoly Tündének a testvére, és en­nek logikus következményeként a Fekete pár­duc sógora! Amint a cikkből kiderül, a túra idején Grosics a Tatabánya kapusa volt, de miután a kinnle­­vők kapusa Faragó Lajos a Real ellen megsé­rült, a cserekapus Garamvölgyi meg csak akkor tekintette magát a csapat tagjának, ha ő volt a kezdő, a vezetők táviratoztak Grosicsnak, hogy azonnal üljön repülőre, és utazzon Barce­lonába, mert valakinek védenie kell. Grosics nyilván szólt a sógorának, hogy „Ber­ci, gyere velem, mit veszíthetsz, hazaküldeni nem fognak, mégiscsak futballista vagy...” Mert Bagoly Bertalan (ha messze nem is a leg­jobbak szintjén) egy bizonyos körben ismert lab­darúgó volt, 1948 és 1950 között a MATE­­OSZ-ban 58-szor lépett pályára, 1950-ben pedig állandó kezdőjátékosa volt a fennállása egyetlen idényét a legjobbak között töltő, újpesti Bőripari DSE-nek. 1953-ban igazolt Dunaújvárosba, ahol 1954. október 13-án a Sztálin Vasmű-Do­­rog (1:1) meccsen játszott utoljára. Az ominózus út idején tehát már két éve nem tartozott a jegyzett futballisták közé, kint léte egy ilyen világsztárokból álló alakulattal, csakis „sógori” mivoltában volt lehetséges... Grosiccsal akkor ismerkedett meg, amikor 1948 nyarán az addig a kolozsvári Dermatában játszó Bagoly a MATEOSZ-ba iga­zolt, ahol a Dorogról szerződtetett Grosics Gyula állt a kapuban A Berci gyerek meccseit néha eljött megnézni a Bagoly család, Gyula ott vethetett szemet játékostársa egyik, felet­tébb csinos lánytestvérére, Tündére. Az ilyen kapcsolatok könnyen és gyorsan ala­kulnak, elég egy győztes meccs utáni bankett, aztán egy randevú, és két évvel később (ha még valakinek mindig kétségei lennének a ro­konság hitelessége felől) már ez a bejegyzés olvasható a Biharország című honlapon egy visszaemlékezésben, Danielisz Endre tollából: „Nagyszalonta egyházközségének házassági anyakönyve az alábbi adatokat őrzi: az úrasz­tal előtt »1951. jan. 16-án megjelent Grosics Gyula főhadnagy, 1926. febr. 4., r. kat., Buda­pest.­­ Bagoly Tünde, 1930. nov. 30., ref., Sza­­lonta. Tanúk: Méznert Ferenc, Fái László. Eskető lelkész: Bagoly Bertalan.«­­ A Megjegyzés ro­vatban ez áll: »Mindkét nembeli gyermekek a református vallást fogják követni.« - Eme ígéret Grosics nagylelkűségének (vagy igaz szerelmének?) a bizonyítéka, hiszen tudván tudjuk, hogy édesanyja katolikus lelkésznek szánta, ő maga pedig hitéhez élete folyamán szívósan ragaszkodott. Első leánykájuk még ez év őszén világra jött; Judit névre keresztelték. Esztendő múltán egy kishúg követte, aki édesanyja nevét örökölte.” A figyelmes olvasó nyilván észrevette: az ifjú párt a Bagoly Bertalan nagytiszteletű úr, a menyasszony édesapja adta össze. És amikor balgán azt gondoltam, hogy ezzel számomra tényleg vége a Bagoly-sztorinak, Dénes Tamás futballtörténész barátom figyel­meztetett: ácsi, van még egy édesapámhoz kötődő sztori is. Az Aranykor című kötet 104. oldalán ugyanis ez olvasható: Fáskás főiskolai világbajnok! A játékokat 1949 augusztusában rendezték, és a végül aranyérmet nyerő csapatban töb­bek között ott szerepel Fáskás, Lakat, és... Ba­goly Bertalan neve is! No, de ez már tényleg egy másik történet... SEBŐK VILMOS (volt válogatott labdarúgó) Bundesliga-séró? Szandál fehér zoknival kombinál­va? Makkos cipő és flaneling? Ha visszanézzük szüle­ink vagy saját magunk régebbi fotóit, bizony meg­döbbenünk a mai szemmel vállalhatatlannak tetsző outfiten. Rovatunkban nem kíméljük a magyar fut­ball szereplőit, elővesszük a gázosabb fényképeket, és magyarázatot kérünk a látottakra. Ezúttal az 52-szeres válogatott védőt kérdeztük meg erről az újpesti tablóképről, hogy jól látjuk-e, valóban klasz­­szikus konty ékesíti a fejét? „Nem, nem konty ez, csak nagyon sok volt a hajam, igencsak göndörödött is, úgyhogy simán csak beraktam a fülem mögé a fürt­jeimet, de alig fért el a fejemen, ezért néz ki olyan »marikanénisen«. Úgy rémlik, 1995 körül készült ez a kép, huszonkét éves korom­ban, és igencsak tudatlan voltam még a haj­olaj ügyében. Kis tejfelesszájúként nem érez­tem még igazán ezt a gigoló stílust, nem úgy, mint később, amikor már gyönyörű fényesre Wire meg tudtam csinálni a séró­­mat.”

Next