FourFourTwo, 2017 (1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
A magyar FourFourTwo-ban az első számtól kezdve jegyzeteivel jelentkező több kötetes sportújságíró régi emlékeket idéz fel rovatában, amelyek a magyar labdarúgással kapcsolatosak, és hosszú pályafutása kellemes és kellemetlen élményeit is megosztja az olvasókkal. A KILENCVEN LAKAT T. KÁROLY ROVATA TUMIÉRT A SOROKSÁR Súlyos téglányi aranyra lelt a Bodnár Zalán, Szöllösi György páros a magyar labdarúgás történelmének kincsesbányájában: a Bp. Honvéd 1956-os fellépése a Bernabéu-stadionban a Real Madrid ellen eddig valahogy elkerülte a kerek labda historikusainak figyelmét. Magam is szinte faltam a FourFourTwo.hu portálon megjelent és az előző oldalakon található sorokat, de már első olvasásra feltűnt egy név, amelyen (gondolom, és egyben azonnal elnézést is kérek mindenkitől, akinek nem mondok semmi újat, de nagy pénzben fogadnám, hogy nem vagyunk sokan...) az olvasók döntő többsége csak átfutott, holott az ő említése pontosan olyan volt ebben az írásban, mint amikor a Füles rejtvényújságban közöltek két, egymásra fényképszerűen hasonló képet, ám a kettő között volt néhány parányi különbség vagy eltérés, és a feladat az volt, hogy ezt kell megtalálni. De nézzük a mondatot... „Ha nem is aznap, de nem sokkal később a »portyához« több olyan kiváló labdarúgó is csatlakozott, akik nem a kispesti együttesben játszottak, így Szusza Ferenc az akkor Budapesti Dózsának nevezett Újpestből, Lantos Mihály, (Kis) Szolnok István és Sándor Károly a Vörös Lobogóból (MTK) vagy Bagoly Bertalan Dunaújvárosból.” A terjedelmes és adatoktól hemzsegő cikkben legalább két tucat olyan magyar futballista szerepel, akik nem szorulnak bemutatásra, és akinek részvétele ezen a csaknem két hónapos portyán (ha nem voltak a Bp. Honvéd játékosai) teljesen természetes és kézenfekvő, de... - hogy kerül közéjük Bagoly Bertalan Dunaújvárosból, akit a visszaemlékezésekben az említett cikkig soha senki sem emlegetett? A válasz meglehetősen egyszerű: Bagoly Berci nem volt más, mint Grosics Gyula első feleségének, Bagoly Tündének a testvére, és ennek logikus következményeként a Fekete párduc sógora! Amint a cikkből kiderül, a túra idején Grosics a Tatabánya kapusa volt, de miután a kinnlevők kapusa Faragó Lajos a Real ellen megsérült, a cserekapus Garamvölgyi meg csak akkor tekintette magát a csapat tagjának, ha ő volt a kezdő, a vezetők táviratoztak Grosicsnak, hogy azonnal üljön repülőre, és utazzon Barcelonába, mert valakinek védenie kell. Grosics nyilván szólt a sógorának, hogy „Berci, gyere velem, mit veszíthetsz, hazaküldeni nem fognak, mégiscsak futballista vagy...” Mert Bagoly Bertalan (ha messze nem is a legjobbak szintjén) egy bizonyos körben ismert labdarúgó volt, 1948 és 1950 között a MATEOSZ-ban 58-szor lépett pályára, 1950-ben pedig állandó kezdőjátékosa volt a fennállása egyetlen idényét a legjobbak között töltő, újpesti Bőripari DSE-nek. 1953-ban igazolt Dunaújvárosba, ahol 1954. október 13-án a Sztálin Vasmű-Dorog (1:1) meccsen játszott utoljára. Az ominózus út idején tehát már két éve nem tartozott a jegyzett futballisták közé, kint léte egy ilyen világsztárokból álló alakulattal, csakis „sógori” mivoltában volt lehetséges... Grosiccsal akkor ismerkedett meg, amikor 1948 nyarán az addig a kolozsvári Dermatában játszó Bagoly a MATEOSZ-ba igazolt, ahol a Dorogról szerződtetett Grosics Gyula állt a kapuban A Berci gyerek meccseit néha eljött megnézni a Bagoly család, Gyula ott vethetett szemet játékostársa egyik, felettébb csinos lánytestvérére, Tündére. Az ilyen kapcsolatok könnyen és gyorsan alakulnak, elég egy győztes meccs utáni bankett, aztán egy randevú, és két évvel később (ha még valakinek mindig kétségei lennének a rokonság hitelessége felől) már ez a bejegyzés olvasható a Biharország című honlapon egy visszaemlékezésben, Danielisz Endre tollából: „Nagyszalonta egyházközségének házassági anyakönyve az alábbi adatokat őrzi: az úrasztal előtt »1951. jan. 16-án megjelent Grosics Gyula főhadnagy, 1926. febr. 4., r. kat., Budapest. Bagoly Tünde, 1930. nov. 30., ref., Szalonta. Tanúk: Méznert Ferenc, Fái László. Eskető lelkész: Bagoly Bertalan.« A Megjegyzés rovatban ez áll: »Mindkét nembeli gyermekek a református vallást fogják követni.« - Eme ígéret Grosics nagylelkűségének (vagy igaz szerelmének?) a bizonyítéka, hiszen tudván tudjuk, hogy édesanyja katolikus lelkésznek szánta, ő maga pedig hitéhez élete folyamán szívósan ragaszkodott. Első leánykájuk még ez év őszén világra jött; Judit névre keresztelték. Esztendő múltán egy kishúg követte, aki édesanyja nevét örökölte.” A figyelmes olvasó nyilván észrevette: az ifjú párt a Bagoly Bertalan nagytiszteletű úr, a menyasszony édesapja adta össze. És amikor balgán azt gondoltam, hogy ezzel számomra tényleg vége a Bagoly-sztorinak, Dénes Tamás futballtörténész barátom figyelmeztetett: ácsi, van még egy édesapámhoz kötődő sztori is. Az Aranykor című kötet 104. oldalán ugyanis ez olvasható: Fáskás főiskolai világbajnok! A játékokat 1949 augusztusában rendezték, és a végül aranyérmet nyerő csapatban többek között ott szerepel Fáskás, Lakat, és... Bagoly Bertalan neve is! No, de ez már tényleg egy másik történet... SEBŐK VILMOS (volt válogatott labdarúgó) Bundesliga-séró? Szandál fehér zoknival kombinálva? Makkos cipő és flaneling? Ha visszanézzük szüleink vagy saját magunk régebbi fotóit, bizony megdöbbenünk a mai szemmel vállalhatatlannak tetsző outfiten. Rovatunkban nem kíméljük a magyar futball szereplőit, elővesszük a gázosabb fényképeket, és magyarázatot kérünk a látottakra. Ezúttal az 52-szeres válogatott védőt kérdeztük meg erről az újpesti tablóképről, hogy jól látjuk-e, valóban klaszszikus konty ékesíti a fejét? „Nem, nem konty ez, csak nagyon sok volt a hajam, igencsak göndörödött is, úgyhogy simán csak beraktam a fülem mögé a fürtjeimet, de alig fért el a fejemen, ezért néz ki olyan »marikanénisen«. Úgy rémlik, 1995 körül készült ez a kép, huszonkét éves koromban, és igencsak tudatlan voltam még a hajolaj ügyében. Kis tejfelesszájúként nem éreztem még igazán ezt a gigoló stílust, nem úgy, mint később, amikor már gyönyörű fényesre Wire meg tudtam csinálni a sérómat.”