Fővárosi Közlöny, 1890 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1890-04-01 / 26. szám
alapító tagjai közé egy 10.000 frtos alapitványnyal. — A bizottmány ezt örvendetes tudomásul vette. Elnök a közgyűlés határozata értelmében létesítendő Zsigmondy mellszoborról tett előterjesztést. A bizottmány az emelendő bronz mellszobrot, az ártézi kútnál tartja elhelyezendőnek , hogy az emlék dimensiójára vonatkozólag véleményt adhasson, megrendeli a kút külsejének gypszbe öntött modelljét. Elnök előterjesztő, hogy a vigadó előtt levő artézi kút restaurálására vonatkozólag Senyei szobrász két modellt küldött be, azzal, hogy ha ezek a bizottmánynak nem tetszenének, kész egy harmadik benyújtására is. A bizottmány a miniatűr szobrok megtekintése után a művész önajánlotta harmadik modelljét kéri. Bemutatták az újítás alatt levő tabáni templom mennyezetének díszítésére Kimnach László festő által készített két vázlatot. A bizottság a Mária menybemenetelét ábrázoló, kisebb vázlatok fogadta el a nagyobb »Szent Háromság« képpel szemben. Elnök bejelenté, hogy a királyné kis szobrát Bezerédjnél, Eötvös József báróét pedig Szécsynél rendeli meg, mit a bizottság jóváhagyott. Végül a bizottság megszemlélte a Rökk Szilárdnak a közgyűlési terem balsarkában elhelyezett carrarai márvány mellszobrát Senyei szobrász művét, mely a talapzattal együtt 1.320 frtba került. A bizottmány teljes megelégedéssel fogadta el a művet s ajánlja a tiszteletdíj kiutalványozását abból az 1.500 frtból, mely erre megszavaztatott. A Mária utczai iskola osztályainak áthelyezése ügyében eljárt bizottmány márczius hó 29-én ezen iskola igazgatói irodájában Alker Gusztáv tanácsnok elnöklete alatt ülést tartott az új iskolaépület emeléséhez szükséges telekre vonatkozó ajánlatokat tárgyalva. Öszszesen hat ajánlat érkezett be, és pedig: 1. Linhardt Józsefné szül. Veszely Paula ajánlja Rökk Szilárd utczai 15. számú 394-15/100 D-ös ingatlan területét, melyből 185 D-ös egy földszintes régi épülettel van beépítve 51.000 frtért. 2. Egan Lajos és neje ajánlják Rökk Szilárdutczai 25. számú (Sándor tér 2. sz., Máriautcza 2. sz.) 554-80/100 D-Ölnyi, köröskörül 52 utczai ablakos házzal beépített telküket, az átiratási költség fedezete mellett 120.000 frtért. 3. Dr. Lampel Hugó a maga és résztulajdonos társai nevében ajánlja a Mária-utczai 20. sz. 274-30/100 D-ölnyi 1/3 részben beépített ingatlant 38.000 frtért. 4. Dr. Gonda Ignácz ajánlja a József-körút 7. sz. és innen a Rökk-Szilárdutczáig (8. sz.) terjedő 365-80/100 D-ölnyi ingatlanát D-ölenként 180 frtért. 5. Veszely Lajos ajánlja Rökk Szilárd-utczai 13. sz. egészben véve 400 D-ölnyi — 180 D-ösre beépített — telkét 45.000 frtért. 6. Lederer Gusztáv ajánlja Sándor-utcza 48. sz. a. fekvő házát. A telek nagysága 217 75/100 D-öl, ára 50.000 frt. A bizottmány a 3. és a 6. sz. ajánlatra nem reflektál, mivel az ajánlott telkek a szükséges 300 f-esnél kisebbek, valamint a 2. számúra sem, a telek-ár roppant nagysága miatt. Így csak három telekről lehetett szó: a Gonda-, a Linhardt Józsefné- és a Veszely-féle telek-ajánlatokról. Miután a bizottmány a telkeket a helyszinen is megtekintette, érdemleges határozathozatal előtt fölkérte az eljárásnál jelen volt1 főmérnököt, hogy a tanügyi osztálytól kapott programm alapján létesítendő új iskolaháznak e telekre való építésére nézve próba skizteket is készíttessen s tegyen egyúttal combinatiókat arra nézve is, nem lehetne-e a Veszely és Linehardt-féle telkeket egyesítve, az egyesített telkekre oly iskolaházat építeni, hogy abba ne csak a szóban forgó elemi iskolai, de a VIII. ker. polgári leányiskolai osztályok is elhelyezhetők legyenek. A fővárosi iskolaszékek alakulása s szervezete. Az 1887-ben foganatosított iskolaszéki választások alkalmával a VIII. kerületi 3-ik iskolaszék tagjai választásánál felmerült ki-[fogások alapján a fővárosi törvényhatósági bizottság s a belügyministerium szükségesnek találták a fővárosi iskolaszéki választások eszi közlésének módozatára s a követendő eljárásra nézve a vonatkozó fővárosi szervezetről szóló szabályrendeletet kiegészíteni. Ennek előkészítésére a közoktatásügyi bizottmány utasíttatott, mely a budapesti tanfelügyelőség hozzájárulásával készített szabályrendeleti módosítványt most előterjesztvén, azt a fővárosi jogügyi mintaszervező bizottmány márczius 24-i ülésében magáévá tette, mint olyat, mely teljesen jól és helyesen szabályozza az eddig sem törvény, sem szabályrendelet által elő nem irt eljárást. . Ezen szabályrendeleti módositvány a következő: A fővárosi iskolaszékek alakulása és szervezete. 22. §. Az 1876. évi XXVIII. törvény 1 czikk 9. , illetőleg 16. §-a értelmében Budapest főváros városrészenkint több iskolai községre osztatik, ugyanannyi iskolaszékkel. Ezen iskolaszékek a városrészek azon választói által választatnak, a kik országgyűlési képviselői választási joggal bírnak. Választási jogot nem gyakorolhatnak azok, a kik az 1872- XXXVI. , törvényezikk 25. §. által ebből ki vannak zárva és ezek nem is választhatók. Az egyes városrészek iskolaszékei együttesen 3—3 évre választatnak. Azon iskolaszéki tag, aki választó képességét, vagy azt a minősítvényét, melynek alapján az iskolaszékbe beválasztatott, elveszíti, annak megbízatása ezzel kapcsolatosan megszűnik. A közgyűlés állapítja meg az iskolaszékek számát s megbízza a fővárosi igazoló választmányt az iskolaszéki választások előmunkálataival és a választás intézésével. A választás egy napig tart. Az igazoló választmány ítél első fokon, a választás körül felmerülő minden panasz tárgyában. Érvényes határozathozatalra az elnökön kívül legalább négy tag jelenléte szükséges. Határozatai ellen a bíráló választmányhoz lehet felebbezni, mégpedig a határozat kihirdetését követő 8 nap alatt. A bíráló választmány a felebbezések fölöt 14 nap alatt végérvényesen határoz és határozatairól az igazoló választmányt értesíti. A megválasztott iskolaszéki tagok az illető választási elnökök ideiglenes elnöklete alatt megválasztásuk után azonnal, vagy legrövidebb idő alatt összejönnek s a 24. §-ban említett esküt vagy fogadalmat a választási elnökök kezébe letévén, székek megalakulása és szervezkedése végett ülést tartanak. ^ HIVATALOS HIRDETMÉNYEK. Árlejtési hirdetmény. Budapest főváros tanácsa részéről: a) a VII. ker. Dohány-utcza szabályozása körül előforduló ég az árlej tési feltételekhez csatolt munkajegyzékekben részletezett gránit vagy kissebesi kvarcz porfir koczkaköburkolási munkálatoknak teljesítése, valamint az új munkálatokhoz szükséges gránit vagy kissebesi kvarrcz porfir koczkaköveknek és egyéb anyagoknak szállítása, h) a VII. ker. Dohány-utczában (a Károly-körút és a Síp-utcza közti rész) 9188 frt 28 kr. költséggel előirányzott járda aszfaltozási munkák teljesítése iránt ezennel árlejtés hirdettetik. Felhivatnak ennélfogva pályázni kívánók, hogy fent érintett munkálatokra vonatkozó magyar nyelven szerkesztett és ívenkint 50 kros bélyeggel ellátott írásbeli ajánlataikat lepecsételve 1890. évi április hó 21-ik napján délelőtti 10 óráig dr. Nagy Lajos tanácsnok vagy helyettese kezéhez" (Lipót-utczai új városházán I. emelet, 11. sz. a.) nyújtsák be. Az a) alatti munkálatokra vonatkozólag a pályázók alternatív, tehát vagy gránit vagy kissebesi kvarcz porfirkocskaköveknek felhasználása mellett vállalkozhatván, kötelesek pályázók ajánlataikban számmal és betűvel, valamint a feltételekhez csatolt és az ajánlattal bemutatandó munkajegyzékek egységár-rovatainak kitöltésével kitenni azon egységárakat, amelyekért a munkajegyzékekben részletezett egyes munkálatokat, illetve anyagszállításokat teljesíteni hajlandók. Kötelesek továbbá vállalkozók ajánkatra vonatkozó ajánlataikban világosan kitenni azon egységárakat is, melyekért a létesített új gránitkő vagy kissebesi kvarcz porfir koczkakő-burkolatnak négyzetméterjét évenként, az ingyenes jótállási idő eltelte után, jókarban tartani hajlandók. A b) alatti aszfaltozási munkálatra vonatkozó ajánlatokban számmal és betűvel kiteendő, hogy a munkálat az előirányzati összegből, illetőleg a költségvetésben tételenként kitüntetett egységárakból levonandó hány százalék engedmény mellett avagy az előirányzati költség összegen, illetőleg a megállapított egységárakon felül hány százalék felfizetés mellett vállaltatik el. A 6) alatti munkára vonatkozólag még kiteendő az is, hogy vállalkozó az aszfaltburkolatnak az ingyenes jótállási idő lejárta után való fentartását évenként és négyszögméterenként az árlejtési feltételekben kitett egységárból levonandó hány százalék engedmény, avagy a kitett fentartási egységáron felül hány százalék felülfizetés mellett kész elvállalni. Kötelesek pályázók az a) alatti gránit-koczkakő vagy kissebesi kvarcz porfirkő munkálatra vonatkozólag 9000 frtot, a 3) alatti aszfaltozási munkálatra nézve pedig a fennebb kitett előirányzati összegnek megfelelő 5 százalékot készpénzben, vagy a vonatkozó árlejtési feltételekben közelebbről meghatározott értékpapírokban, az árlejtést megelőző nap déli 12 órájáig a fővárosi közp.pénztárba bánatpénzképen letenni, mely az ajánlat elfogadása esetén szerződési biztosítékul szolgáland. A bánatpénz letételéről szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó. Az a) és b) alatti munkálatokhoz felhasználandó összes anyagokból az árlejtési feltételek tüzetes rendelkezéséhez képest, minták mutatandók be, és megnevezendő azon bánya vagy telep, melyből ezen anyagok nyeretnek. Elismerni tartoznak továbbá vállalkozók ajánlataikban azt, hogy a munkálatoknak teljesítésére vonatkozó árlejtési feltételeket, a tervet, a munkajegyzéket illetőleg költségvetést, a helyi viszonyokat és építési rendőri szabályokat ismerik, s azoknak maguk amindenben alávetik, kiköttetvén az is, hogy amennyiben pályázók szakértők nem volnának, azon szakavatott iparos, ki által a munkákat saját felelősségükre teljessíteni óhajtják, az ajánlataikban megnevezni kötelesek. Letéti nyugtával, vagy mintkövekkel, illetve anyagokkal el nem látott, elkésve érkezett, vagy utó ajánlatok, avagy melyek nem magyar nyelven vannak szerkesztve, figyelembe nem vétetnek, kijelentvén egyszersmind, hogy a beérkezett ajánlatok közötti szabad választásjogát, tekintet nélkül az ajánlott árakra, a tanács magának fentartja. A munkálatok teljesítésére vonatkozó árlejtési feltételek, munkajegyzék, költségvetés, továbbá a terv a fennebb kitett helyen naponkint délelőtti 9—12 óra között betekinthetők, a hol is a netán szükségelt felvilágosítások megadatnak, egyszersmind pedig a munkálatra vonatkozó munkajegyzék kiszolgáltatok. Budapest, 1890. márczius hó 29-én. A főújítosi tanács. A pesti oldalra szállított vizmonyiségen fölül. Hol és mikor ? Sas Áll it o tt Fogyasztott A köbányal n. A józseftiejyi Hol és mikor ? természetesen szűrt viz homokszűrők vize Gersonszűrők vize Budáról term, szűrt viz szüretlen viz szűrt és szüretlen együtt szűrt szüretlen I. ányal n. A józseftiejyi Hol és mikor ? természetesen szűrt viz homokszűrők vize Gersonszűrők vize Budáról term, szűrt viz szűrtvíz összesen beltelekre kültelekre szűrt és szüretlen együtt viz medencze vízszint a Dana 0 pontja fölött méter reggel 6 órakor A pesti oldalon : Márczius 24. : 23607-150 13691-280 10000 000 47298-430 — 6277 095 53575-525 45499-832 6277 095 40 60 40 -56 — • 25. . 23787-400 13373 920 — 10000 000 47161-320 — 6420 465 54581-785 46748-575 6420-465 4127 41-22 — » 26. . 23268 000 17834-240 — toooo-000 51102-240 — 7536-240 58638-480 50777-681 7536-240 41-43 41-38 — » 27. . 23983 750 14625-920 — 10000 000 48609-670 — 7801 110 56110-780 49150 602 7801-110 41-55 41-50 — » 28. . 24027'850 15959-040 — 10000 000 49986-890 — 7967-565 57954 455 49716-624 7967-565 41 35 41-30 — » 29. . 24130-400 18193-920 — 10000 000 52324-320 — 7665 030 59989-350 51093-700 7665-030 41-45 41-40 — 30. . 24045-000 13766-160 — 10000-000 47811-160 — 6020-730 53831-890 48771 314 6020-730 41-88 41-88 — h 31. . — — — — — — — 41-55 41-50 — A budai oldalon: Márczius 21. . 9958-250 —— — — 9895-750 — — 61-30 — 25. . 7820 000 — — — — — — 8207-150 — — — 61 25 26. . 11172-750 — — — — — — — 12035-600 — — 61 15 27. . 11855-000 — — — — — — — 10855-000 — — — 61-25 28. . 9687-500 — — •— — — — 9062-500 — — — 61-25 » 29. . 8810 000 — — — — — 9009 650 — 61-20 » 80. . 10652 000 — — — — — — 11014-850 — — — 61-00 Megjegyzések A szállított és a fogyasztott mennyiség közt mutatkozó különbség a medenczék víztartalmát evaporitja v. fogyasztja. A kőbányai medenczék feneke a Duna 0 pontja fölött 336 m. (a legmagasabb vízszint + 4188 m.), a Józsefhegyié pedig •+• 580 m (a legmagasabb vízszin + 620 méter). Budapest főváros mérnöki hivatala.