Fővárosi Közlöny, 1899 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-24 / 7. szám

arányban és tán a fertőtlenítő intézetnek eddigi üdvös működését is diskreditálná. Dr. Schermann Adolf tiszti főorvos sem állítja, hogy a tüdővészes haláleset után eszközölt fertőt­lenítés által a tüdővész ellen való szükséges véde­kezés kellőkép teljesítve volna, de ezt is alkalmas és szükséges módozatoknak tekinti a tüdővész ellen való védekezésre. A javaslatba hozott kötelező, ille­tőleg fakultatív fertőtlenítés nem valami új dolog, mert hisz ez a többi művelt államokban még szigorúbb feltételek mellett is végrehajtatik. Az előterjesztés­ben javaslatba hozott módozatokat a tiszti főorvos­nak a belügyminiszter körrendelete értelmében meg kellett tennie, de erre vonatkozó előterjesztésében került minden oly javaslatot, mely a jelenlegi viszo­nyok között egyelőre túlzásnak volna tekinthető. Dr. Müller Kálmán a Sz. Rókus-kórház igaz­gatója nem sok eredményt vár a javaslatba hozott módozatok végrehajtásától, mert a tüdővész tulaj­donkép a tüdő­vészes beteg köpette után terjedvén tovább, a tüdővészes haláleset folytán eszközlendő fertőtlenítés nem tekinthető sikeres óvintézkedésnek. Nagy baj az is, hogy a desinfectió mérvére és mód­jára a gyakorló orvos nem gyakorolhat befolyást. Elvben elfogadja a tiszti főorvos előterjesztését, de szükségesnek tartja a fertőtlenítés mérvének és hatá­rának megállapítását, valamint a szűkebb korlátok közé szorított fertőtlenítés alkalmazása esetén beálló költségek kiszámítását. Halmos János polgármester a felszólalásokból arról győződött meg, hogy a javaslatba hozott intéz­kedéseknek nem sok gyakorlati eredménye lenne és ennek daczára a fővárosra jelentékeny pénzügyi ter­heket róna. A maga részéről dr. Müller igazgató közvetítő indítványát ajánlja elfogadásra. Elnöklő polgármester szavazás alá bocsátván a­ kérdést, a bizottmány szótöbbséggel a tiszti főor­vos előterjesztését elfogadta. Ezzel az ülés véget ért. A pénzügyi és gazdasági bizottmány 1899. év jan. 20-án tartott rendes ülését Matuska Alajos alpolgár­mester d. u. fél 5 órakor megnyitván, bejelenti, hogy a tan. III. ügyosztály előterjesztése a székesfőváros tulajdoná­ban levő telekkönyvezett terjedékek értékesítése ügyében, valamint a tan. VI. ügyosztálynak ezen elő­terjesztésre tett észrevételei a mai ülés napirendjéről levétetnek és a bizottmány f. évi febr. 3-án tartandó ülésének napi­rendjére tűzetnek ki. Tudomásul szolgál. A székesfőváros a VII. ker. polgári fiúiskola elhelyezésére már évekkel ezelőtt bérbe vette a VII. ker. Kazinczy utcza 3. sz. Kölber-féle házat. Az ak­kor írásba foglalt szerződés 1891. évben lejárván, a háztulajdonos ujabb ajánlatot tett a bérlet meghosz­szabbitása iránt, melyhez, a tanács előterjesztése alapján a közgyűlés is hozzájárult és elrendelte a megállapodásoknak szerződésbe való foglalását. A szerződés megkötéséhez a t. ügyészség pontos tér­rajz bemutatását mélhatlanul szükségesnek tartván, a háztulajdonos felhivatott a térrajz beterjesztésére, minthogy azonban a háztulajdonos ezen felhívásnak hat évi időn belül nem tett eleget, a szerződés nem foglaltatott írásba, sőt írásos szerződés hiányában sem a bérlet nem volt nyilvántartható, sem a házbér fedezete iránt nem történt intézkedés. Időközben 1897. nov. 1-én a bérlet le is járt, anélkül, hogy a bérbeadó a házbérösszeget felvette volna a központi pénztárból. Múlt évi február 14-én a háztulajdonos beadványt intézett a hatósághoz,amelyben előadja, hogy ő kezdettől fogva azon hitben élt, hogy a főváros a polgári fiúiskola czéljaira az ő tulajdonát képező épüle­tet veszi meg, minthogy azonban a főváros az iskola czéljára már más telket szerzett: a fővárossal­­szem­ben méltányos eljárásra nem érzi magát kötelezett­nek. Ennélfogva beadványában kijelenti, hogy az ed­digi 6000 frt évi bért 1897. nov. 1-től számítva évi 10.000 frtra emeli fel, átalakítási költségek czimén pedig 22.000 frtot követel a fővárostól. A tan. VII. ügyosztály érintkezésbe lépvén a háztulajdonossal, az utóbbi végre 16.500 frt. átalány összegben ki­egyezni hajlandónak mutatkozott. A t. főügyész vé­leménye szerint a háztulajdonosnak joga van a ház­bért felemelni, de nem 1897. évi nov. 1-étől, hanem a bejelentést (1898. febr. 14.) követő lakbérnegyed­től kezdődőleg; az átalakítási költségek pedig a mérnöki hivatal jelentése szerint, nem 22.000 frtra, hanem 8490 frtra rúgnak. Ily körülmények között hátralékos házbér és átalakítási költség czimén min­tegy 12.775 frt fedezetéről kellene gondoskodni. A ta­nács ehhez a maga részéről hozzájárul, mielőtt azon­ban a közgyűlésnek előterjesztést tenne, felhívja a főszámvevőt, hogy a fedezet iránt, a pénzügyi és gaz­dasági bizottmány útján tegyen javaslatot. A fő­számvevő javasolja, hogy a szóban forgó összeg a f. é. költségvetésben „előre nem látott kiadások"-ra előirányzott átalányösszeg terhére engedélyeztessék. Szabó Károly tanácsnok, ki 1898. évi jan. 1-én a tanügyi osztály vezetését átvette, nem tudta, hogy a Köl­ber-féle ház bérletére vonatkozólag nincsen szerződés ; erről csak 1898. febr. 14-én értesült a háztulajdonos beadványából. Az ügyosztály előtt tisztán állván, hogy a háztulajdonos a székesfőváros kényszerhely­zetét ki akarja használni, mindenekelőtt oda töre­kedett, hogy a hátralékos házbért felvegye és ezál­tal eleje vétessék a folytonos házbéremelésnek, vala­mint annak, hogy az iskolát azonnal ki kelljen he­lyezni. A házbér a háztulajdonos által múlt évi má­jus havában fel is vétetett. Ha az ügyosztály meg is köti a bérleti szerződést, a bérösszeg felemelése elkerülhetetlen lett volna, mert iskola czéljaira egy évi időtartamra előnyös bérleti szerződést kötni nem lehet és így a székesfővárosra az ez ügyből származó hátrány aránylag nem nagy. Kéri a bizottmányt, hogy az előterjesztést elfogadni méltóztassék. Herzog Péter a fenforgó kényszerhelyzetben nem tehet egyebet, minthogy az előterjesztéshez hozzájárul, de lehetetlen az ez ügyben tapasztalt el­járást a lehető legkeményebben el nem ítélni. Midőn tehát a kényszerhelyzetből kifolyólag az előterjesz­téshez hozzájárul, indítványozza, hogy a bizottmány az eljárás felett adjon rosszalásának kifejezést. Dr. Fülöp Károly szerint a rosszalás nyilvánítása magától értetődik, de szóló tovább megy, szigorú vizsgálatot kíván arra nézve, hogy ki követte el a mulasztást és a vizsgálat eredményéhez képest a tanács tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Next