Fővárosi Közlöny, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1. szám. Fővárosi K­ö­z L o N V ges óvatosságot tartalmaz, mert két helyen is meg­követeli a személyazonosság igazolását, t. i. a szám­fejtésnél és a kifizetésnél. Nézete szerint a szám­fejtésnél a személyazonosság igazolása egyáltalában nem szükséges, de nem is helyes, mert hiszen a számfejtés és a kifizetés közötti időközben személy­csere történhetik, sőt igen gyakran történik is. Az állampénztárnál az a gyakorlat áll fenn, hogy a­ki előre beküldi nyugtáját a szabályszerű bélyegrerovás mellett, annak posta útján is elküld­hetik a pénzt. És azért szeretné, ha a tanács meg­fontolás tárgyává tenné azt, hogy ezek a negyed­évenként visszatérő esedékességgel bíró fizetések, a­melyek rendesen nyugdíjjárulékok stb. nem volná­nak-e czélszerű­bben postai úton eszközölhetők. Hisz köztudomású, hogy ezeknél a nyugtáknál az elüljá­róság milyen mértékben van igénybe véve a személy­azonosság igazolásával, a­mit pedig posta útján könnyen el lehet intézni, mert hiszen a postánál is a kifizetés csak hitelesített meghatalmazás alapján, vagy annak az egyénnek kezéhez történhetik, a­ki­nek személyazonosságáról a kézbesítő pénzkihordó meggyőződött. Ez a feleknek igen nagy könnyebb­ségére volna, mert az a szegény ember nem volna kénytelen idejét pár forintos nyugtájával a város­házán tölteni, másrészt a személyzet is kevesebb munkával volna elhalmozva. Mindezeknek megszívlelése és konkrét javas­latoknak előterjesztése czéljából a maga részéről is hozzájárul ahhoz, hogy az ügy adassék vissza a tanácsnak. (Élénk helyeslés.) A közgyűlés elfogadja Kasics indítványát. Dr. Vasziljevits János tanácsnok ismerteti a tanács előterjesztését a központi számvevőség által nyilvántartott behajthatatlan követelések törlése iránt. (Elfogadtatik.) Ismerteti a tanács előterjesztését Augenstein Mór és érdektársai felebbezésére, átiratási és enge­delem­díj ügyben hozott tanácsi határozat ellen. Eötvös Károly: A tanács itt oly indokokat ho­zott fel a fellebbezés ellen, a­melyeket megjegyzés nélkül nem hagyhat. T. i. hivatkozott arra, hogy a fővárost megillető ezen illeték egy 1850-ben kiadott engedély alapján jár a fővárosnak és hivatkozott arra, hogy ez egy 1852-ben Albrecht főherczeg, vagy kinek a helytartó-tanácsi elnöksége alatt a főváros­hoz kiadott rendeleten alapszik. Nem tudja biztosan, vájjon így áll-e a dolog vagy nem, de ha így volna is, ezt az indokot a főváros részére el nem fogad­hatja, mert abban a korban oly gonosz, istentelen, gyalázatos, hitvány uralom uralkodott Magyarország felett, (Ugy van, ugy van!) a melynek semmiféle rendelkezése irányadó nem lehet, és a melynek min­den rendelete 1867 óta szükségképen úgy is érvényét vesztette. (Ugy van! Ugy van!) Ezt az indokot tehát el nem fogadhatja, hall­gatással sem mellőzheti, hanem óhajtaná, hogy a tanács határozatában, de mindenesetre a közgyűlés határozatában kimondassék, hogy nem az 1850-iki, meg 1852-iki korszak gyalázatos rendeletei alapján jár el a főváros, hanem eljár az 1867-től, illetőleg 1873-tól fennálló törvényes és alkotmányos rendelet alapján (Helyeslés.) és egyúttal kéri, hogy a­meny­nyiben a tanácsnak ideje lenne hozzá, ennek alkot­mányos rendelet alapján való szabályozásával, a­mely azután az ország törvényei és alkotmányai szerint jóváhagyatnék, gondoskodnék arról, hogy ezek az illetékek és egyéb illetékek is biztosíttassanak a főváros közönsége javára. (Élénk helyeslés.) Dr. Vaszilievits János tanácsnok hozzájárul Eötvös javaslatához, annál is inkább, mert a tanácsi elutasító határozat indokolásába ez a kijelentés a számvevőségnek téves jelentése alapján került be. Jogilag a dolog úgy áll, hogy ezen átiratási díj­szedés jogának forrása az 1700-as évek elejére ve­zethető vissza. Ennek következtében nem az abszo­lút időkből keletkezik a fővárosnak ezen joga, hanem azt jóval megelőzőleg. Ennélfogva javasolja, hogy a közgyűlés ezt a másodfokú határozatot olyan érte­lemben hagyja jóvá, a­mint azt Eötvös Károly java­solta, de hozzátéve azt, hogy az az 1700-as évek elejéről keletkezett jogforráson alapszik. (Helyeslés.) A közgyűlés ily értelemben határoz, Vosits Károly tanácsnok ismerteti a tanács elő­terjesztését a vízszolgáltatási szabályrendelet és víz­díj szabályzat érvényének meghosszabbítása ügyében. Simonovits Béla készséggel elismeri, hogy Budapest vízszolgáltatása terén az utóbbi időben óriási eredményeket értünk el, de másrészt kénytelen azt is konstatálni, hogy ez a vízszolgáltatási sza­bályrendelet és az azt kiegészítő vízdíj-szabályzat oly igazságtalan és indokolatlan terhet ró a főváros közönségére, hogy azt szó nélkül nem lehet hagyni. A részletekbe ezúttal nem akar belebocsátkozni, csak röviden felemlíti, hogy talán senkit sem sújt annyira ez a szabályrendelet, mint a fővárosi ház­tulajdonosokat és a kisiparosokat és utal a vízdíjak­nak egyszeres és hatszoros díjszabása közötti ingadozásokra, a telek­felmérések körüli szabály­talanságokra és arra, hogy rendszeres vízdíj előírás nincs. Ha ehhez hozzáveszi a elöljáró közegeknek a panaszló közönséggel szemben tanúsított eljárását és rámutat arra, hogy a kisiparos az ipari czélokra felhasznált víz után ugyanazt a díjat köteles fizetni, mint az ivóvíz után, a­mi csaknem egyet jelent a kisiparos tönkretételével, akkor azt hiszi, hogy eléggé jelezte azokat az indokokat, a­melyek a közönségben azt a vágyat keltik fel, hogy a jelen­legi szabályzat helyett egy a közönség érdekének megfelelő szabályrendelet alkottassák. Miután a nagyközönség annyira szabadulni óhajt a jelenlegi állapottól, a maga részéről elegen­dőnek vél egy félévi határidőt az uj szabályrende­let előterjesztésére, még pedig olyaténképen, hogy a mostani szabályrendelet 1904. július 31-dikéig hosz­szabbittassék meg, a tanács pedig 1904. május havá­ban terjeszsze elő az uj szabályrendeletet. Dr. Wagner Jenő elfogadja a tanács javaslatát, de tekintettel arra, hogy a szabályrendelet több oly intézkedést tartalmaz, a­melyek nincsenek precííze kifejezve és a vízvezetéki igazgatóságra van bízva azoknak magyarázata, szükségesnek tartja, hogy egyes ily intézkedések magyarázatára nézve a köz­gyűlés határozzon. Nevezetesen a 26 §. úgy intéz­kedik, hogy a vendéglők, kávéházak, szállodák stb. után az évi vízdíj átalány-egység hatszorosa, a kis­korcsmák és kiskávémérések után pedig csak egy­szeres vízdíj fizetendő. Nincs azonban preczizírozva a

Next