Fővárosi Közlöny, 1907 (18. évfolyam, 1-50. szám)
1907-02-19 / 15. szám
Ennek daczára is a fentemlített bizottság a szinház jövő sorsát csak ugy találta biztosítottnak, ha az ezentúl egészen a főváros törvényhatóságának védőszárnyai alá helyeztetik s az mint fővárosi alapítvány minden időre bármi viszonyok és sorsváltozások esetén megőriztetik. Evégből a bizottság 1879. évi november hó 5-én tartott üléséből oly előterjesztést tett Budapest főváros közönségének, hogy miután a népszínháznak a gyűjtés eredményeként jelentkező alapító tagjai (számszerint 34) alapító jogaikat szabályszerűen kiállított nyilatkozat szerint a fővárosra egészben és teljesen átruházzák, kérelemképen egyedül annak adván kifejezést, hogy a színház, illetve alapítvány egészen elkülönítve önállóan és teljhatalommal, de egyúttal az alapítványozáskor tett megszorításokkal egy — egészben a főváros által választandó — bizottság által kezeltessék. A tanács ezen kérelmet pártolólag terjesztette a törvényhatósági bizottság elé, a közgyűlés azonban mindenekelőtt a színház ügyeinek jogi és gazdasági szempontból való bővebb megvilágítását óhajtván, a két illetékes szakbizottmány véleményét kivánta meghallgatni. Ezek előtt az ügy az előkészítés különböző állapotaiban ismételten megfordult s érdemi jelentést — 1880. január 29-én — a jogügyi bizottmány által külön e kérdés tanulmányozására kiküldött albizottság tett. Ez mindenekelőtt konstatálta a létező viszonyok teljes rendezetlenségét. A belügyminiszterileg is láttamozott alapszabályokkal megalakult „Pesti Magyar Népszínházat alapító Társulat" alapszabályainak 9. §-a szerint u. i. ha 200 alapítvány jegyeztetik, az alapítók összehívandó közgyűlése fogja az egyesületet tényleg megalakítani, addig pedig azon 7 tagú választmány intézi az ügyeket, melybe 4 tagot az alapítók, 3-at pedig Pest városa küld ki. Az alapítványok kellő számban nem jegyeztetvén, ezen 7 tagú bizottságnak kellene a népszínházat képviselni, mégis egy 9-es bizottság előterjesztése fekszik a bizottmány előtt, melybe (a mértékhitelesítő hivatal telkének átengedésére vonatkozó közgyűlési határozat értelmében) a főváros 6, az alapítók 3 taggal vannak képviselve akiket tehát a népszínház képviselőinek tekinteni jogi szempontból kifogásolható. Megállapította azt is az albizottmány, hogy bár a népszínház czéljára eladott telek „a magyar népszínház" tulajdonakép van telekkönyvezve, mégis sem a közölt iratok, sem a telekkönyvi okmánytár nem képes felvilágosítást nyújtani a tulajdonosként mutatkozó magyar népszínház jogalanyisága felől. A népszínház tényleg létező vagyon, de nem jogi személy. Ezek előrebocsátása után az albizottság a népszínházi bizottmány előterjesztésének elfogadása ellen nyilatkozott, mert jelenleg a népszínház ügyeiért egyedül és kizárólag a népszínházi bizottmány felelős, ha pedig a főváros a népszínház vagyonának kezelését átvenné, a kezelő bizottság a főváros megbízottjává válnék, s cselekvényeiért a főváros felelne. De ellenezte az albizottmány az átvételt épen a népszínház jövő sorsa és művészeti vezetése szempontjából is, mert a színház vezetése, a dolog természeténél fogva, önállóságot és teljhatalmat kíván, ilyen természettel bíró orgánum pedig a főváros közigazgatási szerkezetébe be nem illeszthető. Utalt végül arra az erkölcsi felelősségre, mely ilyenkép a fővárosra áthárul, s azon véleményének adott kifejezést, hogy a színház felvirágozása érdekében is legczélszerűbb, ha az örökre mint nemzeti közadakozásból létesült közvagyon fog maradni. Az albizottság véleményét a jogügyi és a pénzügyi és gazdasági bizottmány is magáévá tette, a a tanács azonban a közgyűléshez intézett előterjesztésében rámutatott arra, hogy a jogügyi bizottságnak már kiindulási pontja is téves, mert nem a népszínházi vagyon kezelésének egyszerű átvállalásáról van szó, hanem épen a rendezetlen jogi viszony szabályozásáról és annak önálló jogalanyisággal felruházandó alapítvánnyá tételéről, ami fölött a főváros csak a felügyeletet és ellenőrzést gyakorolná. A népszínházi bizottmány által bemutatott, az alapítók jogait a fővárosra, mint főalapítóra átruházó nyilatkozat alapján pedig a tanács a jogi lehetőséget is fentorogni látja, hogy a tényleg létező vagyonságot a főváros most már, mint egyedül létező főalapító, a kívánt módon jogalanyisággal felruházza. A népszínház felvirágoztatását is a tanács jobban találta biztosítottnak a főváros kezelésébe való átvétellel, mert a teljhatalmú színházi vezetés úgy is az igazgató dolga, az alapítványra felügyelő bizottmány kötelessége pedig csak arra felügyelni, hogy az czéljának és rendeltetésének megfelelőleg vezettessék és az alapítvány tekintetében tett további korlátozások betartassanak. Az erkölcsi felelősség tekintetében utalt a tanács azon körülményre, hogy a főváros már úgyis annyira angazsálta magát a népszínházért, hogy annak jövő sorsáért az erkölcsi felelősség már is reá hárul s ezen felelőssége már nem növekedhetik A tanács konkrét javaslatát a közgyűlés 1880. évi május hó 26-án és 28-án tárgyalta és számos felszólamlás és indítványtétel után névszerinti szavazással 82 szóval 44 ellen el is fogadta és kimondotta, hogy: „az esetre, ha a népszinház jogviszonyai előlegesen és akként rendeztetnek, hogy ez a fennálló törvények és szabályok értelmében alapítványnyá alakíttatik, kész ezen alapítvány és közintézet felügyeletét és jogi képviseletét, mindazonáltal bármiféle anyagi terheltetés kötelezettségének elvállalása nélkül átvenni; egyúttal utasítja a tanácsot, hogy az alapítvány szabályszerű létesítése érdekében a szükséges előmunkálatokat tegye meg s az eredményről, valamint az alapítványi levélben megállapítandó felügyelet módozatainak részletezéséről és a népszínház anyagi viszonyainak jelenlegi állapotáról jelentését mielőbb a közgyűlés elé terjessze. Önként értetődik egyébként, hogy a népszínház viszonyainak ebbeli rendezése nem érintheti a főváros azon jogait, melyekkel a népszínházi vagyon terheltetése és esetleges visszaszállása tekintetében jelenleg bír és amelyeket a jövőre is teljes épségükben fentartani kiván". Ezen közgyűlési határozat képezi a népszínház mai jogviszonyainak is kiindulási pontját és alapját. Évekig tartó tárgyalások folytak, míg azok alapján a közgyűlés az alapítvány sorsát végleg elintézte. Az alapító oklevelet a m. kir. belügyminiszter úr végre