Fővárosi Közlöny, 1914 (25. évfolyam, 21-40. szám)

1914-03-24 / 24. szám

Tervező: MIKLÓS EDE. Tervszám 28/b. Az alaprajzi kiképzés kedvező, valamint a belső térhatás is. Kár, hogy a mellékhajók szélesebbek, semminthogy kellőkép hasznos karzatterületet adnának. A boltozatrendszer kissé túl gazdagnak látszik. A külsőleg erőteljesen hangsúlyozott középső torony belsőleg indokolva nincsen és különben is meglevő két főhomlokzati torony mellett fölösleges is. Tervező: LECHNER ÖDÖN. Tervszám 29. Alaprajza hossztengelyében megnyújtott centrális dispozíciót mutat, amelyet körös­körül karzatok öveznek. A középső kupola négy sarka közül kettőt a sekrestye foglal el,, ennek a területnek a többi sarokhoz hasonló megnyitása a középcsarnok térhatásának javára válnék. Az alaprajzi dispozíció általában véve igen szerencsés, kiváltképen szép hatást igér a szentély rész. A belső tér kiképzésében a két egymásra következő kupola az ismétlés hatását kelti. Különben is a kisebbiknek az alapterülete ilyen kiemelést nem indokol. Még talán célszerűbb lett volna a második kupolát a szentély fölé tenni. A homlokzatok kikép­zése nagyszabású hatást ígér, kiváltképen a templom helyére való tekintettel, ahol nyugodt tömeghatások igen kívánatosak. Kiválóan szépek a tornyok, bár azokból kettő soknak tűnik föl, egy is megfelelt volna a templom tömegének. A tervezet általában a feladatnak nagy művészi érzékkel és igen nagy hatású megoldását adja. * * * Tervező: ABOS BRÚNÓ. Tervszám 30. Az alaprajzi kiképzés szerkezetileg megoldatlan, különösen a templomhajók keresz­tezésénél. Még inkább feltűnővé válik ez akkor, ha az erőteljes külsőleg hangsúlyozott töme­geket a szerény falméretekkel hasonlítjuk össze. A homlokzatok nagy, szinte kemény hatásra törekszenek, de azt inkább festői, mint monumentális eszközökkel érik el. * * * Tervező: ABOS BRÚNÓ. Tervszám 31. Az alaprajzi kiképzés a mellékhajók szélességétől eltekintve sikerült. A belső tér­kiképzés kissé önkényes felső lezárást mutat. A homlokzatok nélkülözik a kellő összhangot, kiváltképen a tornyok egyforma emeletsorai és a főhomlokzat ablakrendszere ígérnek bizony­talan hatást. Ifc * * Tervező: Ifj. FRANCSEK és ZOSTYÁK. Tervszám 32. Az alaprajzi kiképzés kedvező, bár kissé gazdagnak ígérkezik. A belső kiképzésben igen nagy pazarlás mutatkozik a hajó magasságában és kiképzésében egyaránt. A homlokzatok igen sok tornyot mutatnak és így a nyugodt hatást nélkülözik. Az egész tervezet általában véve nem takarékos és a programm kereteit költség tekintetében túllépi. * * * Tervező: LÖLLBACH KÁLMÁN. Tervszám : 33. Alaprajzában egyszerűségre törekszik, de annak hatását csak belsejében közelíti meg. A külső kiképzés a középrész rendkívüli erőteljes hangsúlyozásával a templomot két külön részre tagozza és a mauzóleumszerű középrész a hosszhajóval aránybeli ellentétet igér. Egyes épületrészek sikerült megoldást mutatnak, egészben a tervezet azonban nem kelti a templom benyomását. * * * Tervező: MÜNNICH ALADÁR. Tervszám : 34. Alaprajzában és belső térkiképzésében nem kedvezőtlen hatást ígér, a külső homlokzat azonban teljesen nélkülözi az egységes és monumentális kiképzést. Az alépítmény és a templomtest, végül a torony sisakja nem mutatnak kedvező összhatást. Az egész homlok­zatban a festői a monumentális rovására előtérbe kerül.

Next