Fővárosi Közlöny, 1918 (29. évfolyam, 32-61. szám)

1918-10-15 / 50. szám

fejlesztésén. Halála előtt súlyos betegsége miatt hosszabb időn át nélkülözni kellett személyét, de az ő elfogultságtól ment­ő ellentéteket kiegyenlítő szere­tetreméltó, tudós egyéniségének emlékét a bizottság híven fogja megőrizni. Javasolja, hogy a bizottság a haláluk miatt érzett fájdalomban való részvétének jegyzőkönyvben adjon kifejezést. Jelenti, hogy a beírási eredmények a múlt éviek­hez képest a főreáliskolákat kivéve, valamennyi pol­gári- és középiskolánál tetemes szaporodást tüntetnek fel. A felső leányiskola és leánygimnáziumoknál 9, a­ felső kereskedelmi fiúiskoláknál 5 és a felső keres­kedelmi leányiskoláknál szintén 5 új osztályt kellett nyitni. A felső leányiskolai új osztályok közül 3-at nem lehetett a meglévő iskolákkal kapcsolatosan elhelyezni; ezeket mint önálló iskolát az V. ker. Szemere­ utcai elemi iskola épületében, 3 felső keres­kedelmi leányiskolai osztályt pedig szintén önálló iskolaként az I. ker. Fehérvári­ úti 25. szám alatt lévő elemi iskola épületében helyezett el a tanács, igye­kezvén a beírt tanulók lakáshely szerint való meg­oszlásának megfelelő legjobb elhelyezést biztosítani. A polgári fiú- és leányiskolák úgyszólván kivétel nélkül nagy fejlődést mutatnak a tanulók létszámában. Ennek megfelelően a polgári fiúiskoláknál 16, a polgári leányiskoláknál pedig 18 új osztályt kellett nyitni. Az új osztályok elhelyezését sikerült a meglévő iskolákkal kapcsolatosan kielégítő módon megoldani. Az elemi iskolákban a létszám ugyanannyi, mint volt, de az iskolák száma szaporodott, mert több iskola­épületet sikerült a katonaságtól visszakapni és ennek folytán egyes összevont osztályok szétválasztottak. ,4 polgári fiúiskolák részére kiadott új minisz­teri tanterv alapján a tanács a szakfelügyelet és szak­tárgyanként 2­2 polgári iskolai tanár közreműködése mellett elkészítette és kinyomatta a polgári fiúiskolák I. oszt. számára a részletes tanmeneteket s azután azo­kat megfelelő számú példányban kiadta az iskolák­nak s egyúttal a miniszteri rendelet értelmében hozzá­járulás végett fölterjesztette a közoktatásügyi minisz­terhez. Az új tanterv „Mezőgazdasági és ipari isme­retek" címen új tárgyat iktatott a polgári fiúiskolák tantárgyai közé. Minthogy azonban az általános tanterv természetesen a főváros gazdasági jellegéből folyó követelményekre nem lehetett tekintettel, ezeknek megfelelően a tanács helyi tantervet készíttetett s ezt jóváhagyás végett fölterjesztette a közoktatásügyi miniszterhez. A szakfelügyelet felszólítást kapott, hogy a polgári fiússkoláknál az új tanterv bevezetését fokozott figyelemmel ellenőrizze. A közoktatásügyi alkalmazottak létszám fölé helyezését és az ilyen alkalmazottak állásainak betölt­hetőségét az 1917. évi IX. t.-c.-kel egybehangzóan kimondó 1300/1917. számú közgyűlési határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. A tanács ezen az alapon azokat az igazgatókat, tanárokat, akiknél meg­volt az a feltétel, hogy a beszámítható­ javadalmazással egyenlő összegű nyug­díjat kaphatnak, a középiskoláknál 9, az elemi isko­láknál 3 alkalmazottat helyezett létszám fölé. Ezeknek az állásoknak a betöltésére a folyó évben még nem került a sor, de a létszám fölé helyezet­tek mellé a tanács helyettesítőket rendelt. A végleges betöltésre a jövő évi általános tanszemélyzeti válasz­tásoknál fognak előterjesztést tenni. (Helyeslés.) Az iskolaépületeknek a katonai elfoglalás alóli felmentése is elég kedvezően haladt előre, amennyi­ben a múlt iskolaév befejezése óta felszabadult a Baross-utcai és Rigó-utcai elemi iskola, valamint a Márvány-utcai és Pannonia-utcai iskolák egy része s a Hernád-utcai elemi iskolának november 5-ig való kiürí­tését is elrendelte a honvédelmi miniszter. Ezeknek az iskoláknak felhasználása iránt az intézkedések sür­gősen megtörténnek. A helyzet ma úgy áll, hogy még 19 iskola helyiségeit használja a katonaság összesen 14 épületben. A múlt iskolaévben tehát 13 iskolát kapott vissza a főváros a katonaságtól. (Helyeslés.) Jelenti továbbá, hogy az oktató személyzet hely­zetének javítására vonatkozó szabályrendelet módosí­tást a belügyminiszter változatlanul jóváhagyta. A tanács ezt tudomásul vette és kiadta az utasítást a módosított szabályrendelet rendelkezéseinek végrehajtására, úgy, hogy azt hiszi, hogy november közepéig már ki lesznek utalványozva a többletek. (Helyeslés.) Jelenti, hogy a polgármester — mint a bizottság tagjai tudják — a spanyol­nátha elleni védekezés céljából a fővárosi iskolákat 1. évi október 14-ig bezáratta. A tanács intézkedett, hogy a tanszemélyzet ezen idő alatt a fővárosban maradjon, egyúttal arról is gondoskodás történt, hogy a gyermekek a napközi otthonokban ezen idő alatt ne olyan tömegesen legyenek elhelyezve és összezsúfolva, amint azt az iskolák rendes munkája idején a kényszerhelyzet magával hozza, hanem rendelkezésre állván az összes helyiségek, ennek megfelelően helyezkedjenek el. (Helyeslés.) A fűtőanyaggal való ellátást oly mértékben szorgalmazták, hogy a fővárosi gázművek segítségé­vel most már körülbelül az összes iskolák el vannak látva a télre fűtőanyaggal, úgy, hogy remélhető, hogy etekintetben nem lesznek nehézségek. (Helyeslés: Közbeszólások: Csak aztán el ne vigyék más célra!) Jelenti, hogy a kormány leirattal értesítette a fővárost, hogy az állami középiskolákban a tan­díjat felemelte (Közbeszólások: Elég helytelenül!) s egyben azt a felhívást intézte a fővároshoz, hogy tekintettel arra, hogy a főváros középiskoláinak fen­tartása után államsegélyben részesül: amennyiben ezt az államsegélyt megtartani óhajtja, az esetben a folyó iskolaévtől, vagy a második félévtől kezdve szintén intézkedjék a tandíj felemelése iránt, lehetőleg össz­hangban az állami intézkedéssel. A tanács ezzel kapcsolatban elrendelte a tandíjszabályzat megfelelő revízióját, hogy a felemelt tandíjak lehetőleg a folyó iskolaév második félévétől kezdve életbe lépjenek. Az ügyosztály már foglalkozik ezzel a munkálattal. Jelenti, hogy az elemi iskolai tanulóknak téli felruházása ügyében az intézkedések megtörténtek, az iskolák részére a foganatosításra nézve kiadta a szükséges körlevelet. Mint újítást bejelenti, hogy nem az összes ruházati felszerelési cikkeket adják a tanulóknak ingyen, hanem csak körülbelül a felét, a másik felét pedig felerészében féláron, felerészben pedig önköltségi áron azoknak, akik rá vannak szorulva. Ezzel az intézkedéssel azt remélik elérni, hogy a rendelkezésre álló eszközök által, amelyek a teljesen ingyenes felruházásra nem elegendők, a sze­gény gyermekek téli felruházásának nehéz gondját sikerül mégis nagy mértékben enyhíteni. (Helyeslés.) Az iskolakötelesek összeírásáról, állandó nyilván­tartásáról és az iskolakötelezettség teljesítésének ellen­őrzéséről szóló szabályrendelet és utasítás, továbbá az iskolaköteleseket nyilvántartó hivatal szervezete elkészült. Nyomdai sokszorosításuk folyamatban van s bizottsági tárgyalásuk a közel jövőben meg­kezdődhetik. Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy a kerületi iskolaügyi előadók, — akiknek kirendelésére nézve a tanácshoz előterjesztést tesz, — működésüket

Next