Fővárosi Közlöny, 1918 (29. évfolyam, 32-61. szám)

1918-12-06 / 58. szám

Bizottsági ülések. — A járványbizottság ülése. — 1918. évi november 28-án. — A járványbizottság f. évi november 28-án ülést tartott dr. Bódy Tivadar polgármester elnöklete alatt, előadó volt: Szendy Károly tanácsjegyző. Elnök az ülést megnyitja. Megállapítja, hogy a legutóbbi ülés óta a spanyol betegségnek nevezett járvány nem mutat visszafejlődést, hanem ellen­kezően a megbetegedések és halálozások száma újból emelkedett. Igaz, hogy régebben hetvenhárom halálo­zás is volt, de tegnap is volt negyvennégy, ma pedig negyvenegy halálozás. Gondoskodniok kell tehát olyan intézkedésekről, amelyek legalább emberi­leg megközelítő módon megakadályozhatjak a járvány további terjedését. A mai viszonyok a legkedvezőtlenebbek a véde­kezésre. (Úgy van 1) A megszállott területekről mene­kültek nagymértékben terjesztői a bajnak. A frontról minden vizsgálat nélkül özönlik a katonaság a fővá­rosba és itt növelik a betegek és halottak számát. Ebben látja egyik főokát a megbetegedések és halá­lozások szaporodásának. A szükséges intézkedések iráni a tiszti főorvos tesz előterjesztést. Dr. Szabó Sándor tiszti főorvos: Amióta a forradalom fellépett, a tőle el rí'em választható társa­dalmi és forgalmi zavarok elsősorban és leginkább közegészségügyünket befolyásolták hátrányosan. Erre nézve pozitiv számadat a halálozás százaléka. November 16. óta, amikor utoljára számoltak be, a következő volt a napi halálozások száma: 23, 25, 33, 23, 21, 30, 38, 39, 37, 25, 44, 41. Amint tudják, a spanyolnátha az egész világon elterjedt. A forradalom kitörésekor a gyűléseket és tömeges összejöveteleket korlátozó minden intézkedést felfüggesztettek, mozik, színházak szünetelésére, mu­latók, kávéházak, éttermek, stb. korai bezárására, villamos zsúfoltságának megakadályozására elrendelt intézkedéseket, amelyeket a járványbizottság életbe­léptetett, hatályon kívül helyezték. Mindezek után nem volt okuk arra, hogy a gyermekeket az iskolák­ból továbbra is kitiltsák, annál kevésbbé, mert azt tapasztalták, hogy különösen éppen a veszélyez­tetettebb szegény gyermekek az udvarban, utcákon tömegekbe verődtek, csatangoltak egész nap. Ilymódon csak úgy megkaphatták és terjeszthették a náthát, sőt még jobban, mintha iskolába jartak volna, (Úgy van!) ahová mégis tisztán kell menni a tanulónak és ahol a szegény gyermekeket meleg, tápláló ételt és fűtött helyiségek várják. Amint a mult hét végén a megbetegedések és halálozások száma emelkedni kezdett, azonnal meg­tette javaslatait illetékes helyen az iránt, hogy a jár­ványbizottságot összehívják a szükégessé vált intéz­kedések megtétele céljából. Közben beható állandó megfigyelés alatt tartották az iskolákat és ahol csak egy-két spanyolnátha megbetegedés is fordult elő, ott nyomban beszüntették az előadásokat. Most tizenöt van zárva. így jártak el az iskolákban mindenütt, amióta az általános bezárása megszűnt" Az iskolások között különben semmivel sincs több spanyolnátha, mint az iskolai szünet alatt veit. Ennek a bajnak a terjedésében az okok a követ« kezők: Elsősorban, szerény nézete szerint, a tömegek zsúfolódása utcákon, gyűléseken, mozikban,, színházak­ban, kávéházakban, éttermekben, hivatalokban, főként pedig a villamosokon és a vasutakon, stb. Másodszor, a menekülő vidékiek felözönlése, aminek a következ­ménye a lakások zsúfoltsága, továbbá az, hogy az igen sok beteg és foglalkozással nem biró menekült növeli az itteni tömegeket. A menekülők annyira nem férnek már el a lakásokban, hogy három iskolát kellett a számukra megnyitni szállásnak. Igen nagy számmal érkeznek közöttük már betegen, s ezek a tömegszállókban hiányosan vannak ellátva, és pedig a hatóságon kívül álló okokból. Elsősorban a víz­vezeték és a klozetek berendezése a legnagyobbrésze rossz ezeken a helyeken. Főzni - alig lehet, csak a gázresókon melegíthetik az ételt. Televannak ezek az épületek ételszaggal, hulladékkal. Ennek a megszün­tetése sürgősen szükséges. De szükséges az ideözönlés megszüntetése más szempontból is. A keleti pályaudvaron három nap alatt mintegy másfélmillió ember fordult meg. Ilyen szűk helyen ekkora tömegeknek a mozgása egyfelől illuzóriussá, lehetetlenné teszi a tisztaság fentartását, másfelől nagyobb időszakain a napnak olyan össze­szorulását, zsúfolását hozza létre a tömegeknek, amely maga a legideálisabb terjesztője a bajnak. Egyetlen példát említ, t. i. a katonai kórházak emberanyagá­nak felhozatalát. Pl. a Belgrádból hazajöttek között J<ilencszázötven spanyolnáthás beteg volt. Ha ehhez hozzáveszik negyven-ötven súlyos beteg fel szállítását naponkint a közelebbi és távolabbi környékről, ha hozzáveszik, hogy nem egy vonat érkezik meg olyan, amelyeken egy-két spanyol betegségben elhaltat talál­nak: akkor ebből megállapíthatja a bizottság, hogy ide hurcolják nnmcsak a betegeket, hanem még a halottakat is. Mindezek eléggé megokolják azokat a tennivalókat, amiket előterjeszteni és javasolni kíván. További oka a baj növekedésének a lakás, táplálkozás, ruházkodás és fűtés tekintetében fenn­álló rossz viszonyok, kapcsolatban a hirtelen beállott nagy hideggel Azután a köztisztaság hanyatlása, ami abból származik, hogy nincsen sem emberi munka­erő, sem szállító iga. A házak közhelyei, kapualja, stb. tele vannak piszokkal, szeméttel. Ha egy kis olvadás következik be, megindul ezeken a helyeken a rothadás, amely ideális telepe az ártalmas mikro­organizmusok fejlődésének. . A betegek kórházi elhelyezése most sem okoz szerencsére több gondot, mint eddig. Elegendő hely áll a fertőtlenítő betegkórházakban rendelkezésre s többször volt alkalmuk meggyőződni, hogy a fel­vétel teljesen akadálytalanul történik, várakozni a felvételre jóformán semmit sem kell. A beszállítás azonban megnehezedett, aminek egyik oka, hogy a forradalom kitörése után a fertőtlenítő intézeti mun­kások egy része otthagyta a helyét. A spanyol-nátha száma megszaporodott, a vasutakról is, a kerületek­ből is sokat kell beszállítani, aminek következtében tegnapelőttről tegnapra huszonöt beteg maradt ott­hon, akiket csak tegnap reggelre tudtak beszállítani. Miért is erre a célra okvetlenül szükséges, hogy két-három automobilt kapjon a fertőtlenítő intézet, mert a fertőző betegek beszállítása a legelemibb köte­lesség, amit teljesíteniök kell. (Úgy van !) Tegnapelőtt például száznyolcvan beteget kellett bevinni a kórházba. A nagy távolságok folytán ilyen munkára a mai viszonyok között és a mai eszközökkel nem képesek. Hasonlóképen nehézségek vannak a temetkezés körül, különösen a katonaságnál. A teme­tési idő kitolása mellett is felszaporodnak az elteme­tetlen hallottak. Itt feltétlenül sürgős segítésre van

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék