Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-04-08 / 14. szám

gezem, hogy mikor én a fürdőuzsora tárgyában interpellációmat megtettem és arra a választ meg­kaptam, én a tisztelt tanácsnok úrnak azt mondot­tam, hogy az nem közigazgatás, hogy én a ceruzát és a papirost veszem egyszerűen és kiszámítom, hogy ennyi a szénár és ennyi a rezsi, tehát felemelem a fürdőnek az árát. Ez igen könnyű dolog, de ez nem közigazgatás. Ha van valami, akkor a fürdő az, amin nyerészkedni nem lehet, a fürdő is van olyan közszükségleti cikk, mint a vendéglő, és a fürdő az első. (Helyeslés a baloldalon.) És azt hangsúlyozom most is ismételten és mindig fogom hangsúlyozni, én nem azért beszélek, nem akarok tetszeni sem itt, sem amott, nagyon szomorú, hogy erről az oldalról nem találok több helyeslésre, de hangsúlyoznom kell, hogy amíg az üzemek szigorúan ellenőrizve nem lesznek,­ addig itt reális községi közigazgatás nem lesz. (Úgy van ! Taps a baloldalon.) Ismételten hangsúlyozom, hogy egyik oldal tetszésére sem pályázom, de szomorú, hogy a keresztény községi pártban nem váltott ki tapsot ez a nézetem. Most még azzal akarom zárni, hogy ha én még a törvényhatósági bizottság közgyűlésének tagja leszek akkor, amikor még egy hasonló nagy fontos­ságú bérleti üggyel idejönnek április 8-án, mikor az 30-án lejár, én magam leszek az, aki az illető tanácsnok úr ellen a fegyelmi eljárást kérni fogom. Elnök: Több felszólaló nem lévén, a vitát bezárom. Gáspár Fülöp: Odaadni ingyen ilyen milliós bérletet! Elnök: Méltóztatott indítványt tenni? Dr. Kazay László: Nem, elfogadom az előter­jesztést. Dr. Pető Sándor: Így nem lehet kritikát gyakorolni és a javaslatot elfogadni. Dr. Kazay László: Tessék 3 évre kiadni, mon­dottam. Dr. Pető Sándor: Tessék javasolni. Dr. Kazay László: Legyen nyugodt, vagyok annyira bátor, majd megjön annak is az ideje. Elnök (csenget): Csendet kérek. A tanácsnok úr kíván az elhangzottakra válaszolni. Dr. Berczes Jenő tanácsnok: Tisztelt Köz­gyűlés! Szabadjon az elhangzott felszólalásokra röviden válaszolni. Zimmermann bizottsági tag úr az adatok egész tömegét sorakoztatta fel, legnagyobb sajnálatomra azonban nem vagyok abban a helyzet­ben, hogy azokat ellenőrizhetném. Ha azonban egy tételről következtetek, akkor azt hiszem, az „egész vonalon tévedésben van a bizottsági tag úr. Ő 500 koronás szénárakról beszél. Méltóztassék tudomásul venni, hogy mikor az intézményt megnyitottuk, akkor két koronás szénárakkal dolgoztunk. Zimmermann Dezső: De most? Dr. Berczes Jenő tanácsnok: De azt tetszett mondani, hogy mennyit fizettünk rá kezdettől fogva, 1918. október 1-étől. Nem lehet 500 koronás szén­árakról beszélni akkor, amikor ma mindnyájan bor­zadunk a szén magas árától, amely minden üzem rentabilitását tönkre teszi és még mindig csak 200 koronánál vagyunk. (Úgy van! Úgy van! — a jobb­oldalon !) Ez határozottan egy nagy tévedése a bizott­sági tag úrnak. Ami a villamosüzemi világítást illeti, ez nem sújtja a fővárost, ezt a vállalkozó fizeti, kivéve a kertvilágítást, amelyet mi vállalunk azért, mert ott üdülő betegek is helyet foglalnak, a fogyasz­tás kényszere nélkül. Zimmermann Dezső: A villamos áram kitesz annyit, mint az egész jövedelem. Dr. Berczel Jenő tanácsnok: Ezt a bérlő fizeti. A kertnek az átlagon felüli fogyasztását a bérlő, az átlagon alulit a főváros, mert ott üdülő vendégek is vannak. Ami az ételfelvonó lifteket és az ételmosogató­nak a javítását illeti, ezek kis tételek, apró javítási munkálatok, itt arról van szó, hogy akár egy új bérlőnek, akár a réginek adjuk, illik, hogy azt jó karba helyezzük. Mi át fogjuk neki adni, ő ezt majd karbantartja. Itt ezek az ételfelvonók aránylag kis készülékek, ahol az ételeket szállítják fel, ezeknek a helyreállítása aránylag kis összeget igényel. Ami azt illeti, hogy az egyik bérletnél miért írunk ki nyilvános versenytárgyalást, a másiknál nem ... (Közbeszólások a baloldalról: Ez a fontos!), mindkét esetben a törvény intenciói szerint járunk el, a fővá­rosi törvényben az van, hogy a főváros vagyona rendszerint nyilvános pályázat útján értékesítendő; azonban van egy másik pontja is a törvénynek, amely azt mondja, hogy a törvényhatósági bizott­ságnak azonban megvan a joga nyilvános verseny­tárgyalás mellőzésével is bérbeadni. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) Akármelyik törvényparagra­fussal él a közgyűlés, mindig törvényesen cselekszik. (Úgy van! Úgy van!) Az pedig, hogy mikor van helye annak, hogy mellőzik a pályázatot, ez a tör­vényhatósági bizottság szuverén joga, e tekintetben úgy határoz, ahogy neki tetszik. (Helyeslés a jobb­oldalon. Felkiáltások: Szavazzunk!) Elnök (Csenget): Következik a határozat­hozatal. Tisztelt Közgyűlés! (Folytonos zaj.) Tessék csendben maradni, így nem értjük meg egymást. A jelen tárgyhoz a következő indítványok tétettek. Van a tanácsnak javaslata, amely szerint a bérlőt meghosszabbíttassák a jelenlegi bérlővel, ezzel szemben Zimmermann bizottsági tag úr és társai a többi felszólalók, tették azt az indítványt, hogy vétessék le a napirendről és nyilvános árlejtés határ­­oztassék el. Minthogy ez halasztó indítvány, az ügy­rend értelmében először ezt teszem fel szavazásra. Akik elfogadják Zimmermann bizottsági tag úrnak az indítványát, méltóztassék felállni és állva maradni. (Megtörténik.) Ellenpróbát fogok elrendelni, azok, akik nem fogadják el, méltóztassanak felállni. (Meg­történik.) Megszámolni felesleges, a kétségtelen több­ség nem fogadja el az indítványt, ennélfogva mivel más javaslat nem volt, elfogadtatik a tanácsnak a javaslata. Következik a hatodik tárgy. Rukovszky Viktor tanácsnok ismerteti a bizott­sági és tanácsi előterjesztést a székesfőváros terü­letén létesítendő 4 melegedő szoba céljaira 1921. évben szükséges költségösszeg fedezete ügyében. (Elfogadtatik.) Ismerteti a tanácsi előterjesztést a néhai özv. Deszkás Gusztávné által süket nők javára tett ala­pítványa ügyében. Bienski Lipótné: Az a kérdésem volna, hogy ez a Deszkás-féle alapítvány körülbelül hat év előtt lett alapítva, hogy lehet az, hogy ez csak most kerül ide? Bukovszky Viktor tanácsnok: Megállapítom, hogy a kezdete ezeknek az írásoknak 1916. decemberre vezet vissza. A hagyatéki eljárás, azonkívül épen a kommunizmusnak a kitörése stb. mind befolyásolták. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni ? (Felkiáltások: Hozzájárulunk!) Akkor a javaslatot elfogadottnak jelentem ki. Következik Városy tanácsnok úr.

Next