Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-04-08 / 14. szám

meg őket. Azt mondja Hajdú bizottsági tagtársam, hogy egy lónak az ára 35—45.000 korona. Igaza van ebben, azonban azt kérdem én, hogy ezt a 35—45.000 koronás lovat ki veszi meg attól a gaz­dától, nem veszi meg ő, vagy én, vagy a harmadik tagtársam, hanem újból csak el kell, hogy adja a másik kisgazdának, a másik szegény tehetetlen embernek. (Zaj.) Mélyen tisztelt uraim ! Ha ezelőtt egy hónappal, vagy két héttel elmentek volna vidékre, megnézték volna azokat a hitelszövetkezeteket, ezelőtt egy évvel semmi forgalmat nem csináltak és ha megnézték volna most, azt látnák, hogy ép úgy, mint a béke utolsó éveiben, ép úgy fordulnak kölcsönökért a szövetkezetekhez. Ezekből én nem látom azt a nagy jólétet és fellendülést, amit a közhiedelem lát. Ezelőtt 5—10 évvel még érthető lett volna az önök hiedelme, mert akkor tényleg olyan volt a helyzet, hogy egy 10—12 holdas gazda meg tudott élni, de ha most elmennek önök a vidékre, azt látják, hogy a mai drágaság mellett, mikor az élelmi cikkek ára arány­lagosan csak annyi, ezt hangsúlyozom, de az ipari cikkeknek, termékeknek az ára ma sokkal-sokkal drágább, akkor már a 10—12 holdas gazda nem tud úgy élni, hanem azt látjuk, hogy legalább 20—25—30 holdas gazdának kell lenni ahhoz, hogy megélhes­sen a mai drágaságban. Akkor még egy kisgazdának a szükséglete kitett, vagyis az évi kiadásaihoz nem kellett több, mint 1000—1200 korona, most ha ő meg akarja venni azokat az iparcikkeket, ami feltétlenül kellenek neki, akkor annak a kisgazdának akinek 12 hold földje van kell legalább 85.000 korona. (Közbe­szólások: Van is neki ennyi.) Ahogy az Új Barázda egyik számába írja, azt mondja, hogy a 10 holdas gazda átlagos pénzbevétele — és ez igaz — soha se volt nagyobb akármilyen körülmények között, mint 50.000 korona. Ezzel szemben — számokat nem említek — csak nagyjában említem meg azokat a tételeket, amelyeket felolvasok, akkor nem is fontosak a számok, végeredményekép ki fogom Önöknek mutatni, mi mindenre van szüksége. Egy csizma kell, talpalás a férfi és a női családtagoknak és ruha is kell . . . (Közbeszólások: Egy liba ára!) A liba árából vehet 10 pakli gyufát! Kell szappanra is . . . (Zaj.) beretvára, hajnyirásra, stb., eltekintve a félig luxuscikkektől, a cukortól, kávétól, amire nem gon­dolhat nagyon még a mai viszonyok között se, ez végeredményben kitesz 85.000 koronát a szigorúan betartott maximális árak mellett. Horváth Károly IV. kerületi: A bajuszpedrő benne van? (Derültség.) Dr. Zeöke Antal: Az is benne van. Ezenkívül vannak gazdasági szükségletei, az adók, tatarozások más egyéb javítási munkák, azután vannak kézi­eszközök, a vetőmag s végtére a munkáját is fel­számíthatja a kiadások között azután a gazdasági eszközökhöz szükséges más egyéb mellékcikkek, azután juttaáruk stb., ez mind szükséges a gazda­sághoz, ez kitesz körülbelül 30.000 koronát. Fodor Jenő: Egy pár koca ára az egész. Dr. Zeöke Antal: Igen, pár koca ára, azonban azt látom, hogy a kisgazdák . . . Rácz Sándor: 100—120.000 koronát kap egy pár ökörért. Dr. Zeöke Antal: Kap, de minden évben nem ad el egy pár ökröt, egy ökör felnevelése hosszú időbe telik és neki is kell amivel dolgozik. (Zaj.) Ebből sok viccet lehet csinálni, az igaz, én is csinál­hatnék viccet, azonban végeredményben, h­­gyjék el, nem olyan nagyon irigylendők a kisgazdák, általában a gazdák élete. Azt mondja a tanácsi előterjesztés, hogy a gabona szabadforgalma a gyakorlatban elsősorban azt fogja jelenteni, hogy a termelők az első időben tartózkodni fognak a gabona eladásától, mert várakozó álláspontot fognak elfoglalni a gabona árának kiala­kulásával szemben. Ha én most rátérek a tanácsi előterjesztés egyes részleteinek a tagolására, én kény­telen vagyok kétségbe vonni a tanácsi előterjesztés­nek ezt a mondatát, hogy ez megállja a helyét. Nem állhat meg akkor, amikor éppen most a közelmúlt­ban azt láttuk, hogy a tengeri forgalom nem volt szabad, akkor, amikor szabaddá tették, rögtön alá­szállott az ára. Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Épp úgy, mint ebben az esetben az árak estek, épp úgy teljes joggal fel­tehetjük azt, hogy a gabona­árak szintén esni fognak abban a pillanatban, mikor azt szabaddá tesszük. Esni fognak elsősorban azért, mert a külföldre való kiszállítás, kifelé való szabadforgalom nem lesz, nem lehet, ezt senki nem is akarja. (Helyeslés.) Azután mindenkinél, a városi vagy falusi lakosságnál egy­aránt, vannak elrejtett készletek, mindenki igyekezett vagy egy mázsa búzát, vagy egy néhány kilogramm lisztet tartalékul elrakni. Mikor azt látják az emberek, hogy szabadon vásárolhatnak, akkor egész bizonyos, hogy nem emelkednek, hanem esnek az árak. Azután, ha azt látják a termelők, hogy azok, akik nehezen tudják beszerezni, akik esetleg rá volnának utalva arra, hogy még más úton-módon szerezzék azt meg, mondjuk árutakon keresztül, de hatósági ellátást kapnak, akkor nem törekszenek az árakat annyira emelni, hanem igyekeznek minél olcsóbban adni, mert akik nem lesznek hatóságilag ellátva, azoknak a száma nem lesz olyan nagy. Első időben megtörténhet tényleg, míg az iga­zodás megtörténik, hogy egy-két hétig az árak roha­mosan felmennek, m­ert mindenki odaszalad a vidékre és meg akarja venni az évi szükségletét, de sokáig ez nem tart. Azonban azt az 500 koronás árat, amit most a gazda kap a gabonáért, nem fogják örömmel fogadni, mert azt mondják, hogy 500 koronáért oda­adni azt a gabonát, ami magának a termelőnek legalább 700 koronájába van, nem lehet. Fodor Jenő: A ráfizetésből gazdagodtak meg ? Egy hang: Majd Hegedűs elintézi! Horváth Károly (IV. kerület): Hol lesz már akkor Hegedűs! (Derültség.) Dr. Zeöke Antal: Annak, hogy a gabona for­galma szabad legyen, annak el kell jönnie, mert nem tű­rhetjük, nem látni sehol a világon, hogy tartósan kommunizálás, szocializálás legyen. Gondolkozzanak Önök pártatlanul, igazságosan úgy, mintha nem Önökről volna szó és gondoljanak végül arra, hogy mi az a szocializálás, kommunizálás? Az, hogy vagy magát a termelést, vagy a termelési eszközöket szo­cializáljuk, tesszük úgynevezett közkinccsé. Azt hiszem, hogy ehhez senki sem adná hozzájárulását sokáig, hogy ezek közkinccsé legyenek, hogy akár magát a termelést, akár a termelési eszközöket szo­cializáljuk, kommunizáljuk. Akkor, amikor háború volt, az ország végveszedelemben volt, senki sem beszélt az ellen, hogy akár a termelési eszközök, vagy maga a termelvény ne legyen úgyszólván pré­dája a köznek, az állami hatalom ne vegye azokat az eszközöket kézbe, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy megnyerjük a háborút. De most, amikor

Next